Egy hétvége Grazban /Graz maraton/

Amint látjátok, a blog új témába kezd bele, vagyis ez azt jelenti, hogy többet nem foglalkozom Louis köldökével. Persze ez nem jelenti azt, hogy róla nem fogok írni, ha eszembe jut valami, akkor fog készülni poszt. Tehát vegyes témájú a blog, fogok néha posztolni, ha úgy érzem és, ha van valamiről véleményem. Úgy láttam, hogy a végére senkit se érdekel Louis köldöke, ezért is hagyom abba, meg már nem is aktuális. A szavazáson sokan voksoltatok arra, hogy hagyjam annyiban a blogot, mert szar, de ugyanennyien arra, hogy folytassam más témával. Elsősorban magamnak írok, mert vannak dolgok, amiket jó kiírni magamból, tehát nem félek attól, hogy nem jön visszajelzés. Ez a poszt sem egy egyszerű élménybeszámoló lesz, amit a legtöbb blogon olvasni lehet, vagy az útikönyvekben. Megmutatom, hogy Graz nem pontosan olyan, mint amilyennek az útikönyvekben írják le, sőt valamikor hamis képet állítanak fel róla. Az ember csak akkor jön rá, mikor odamegy. Ezzel nem azt mondom, hogy rossz, de nyilván van negatív oldala is a városnak. Az első bekezdésben azt írom le, hogy hogyan kattantam rá, hogyan volt a mániám és mi az oka annak, hogy elmentem. Ha ez nem érdekel, akkor ugord át, és csak utána jön a városról a leírás. 

Ebben a posztban Grazról fogok írni, ugyanis volt szerencsém egy hétvégére elmenni, amikor a Graz maraton is volt. Már régóta elszerettem volna menni, de soha sem volt az, hogy én elhatároztam, hogy igenis elmegyek, vagyis soha nem gondoltam komolyan, csak most és sikerült is összehozni. Persze ennek is megvan a maga története meg az oka is, amit meg is osztok veletek. 

Hat évvel ezelőtt, vagyis 2008-ban egy osztrák focistával foglalkoztam, ez olyan mánia volt akkor, mint amilyen tavaly Louis is. Ő ugye Grazban született, na akkor kattantam rá a városra is és a mániám volt az is, majd még közben egy tévé újságban láttam egy olyan műsort, hogy Graz maraton, ezt viccesnek tartottam és ez is a mániámmá vált. Ezekkel mindössze fél évig foglalkoztam, utána elfelejtettem, vagyis ne úgy értsétek, na, csak nem foglalkoztam vele, ennyi. Elköltöztünk Pestre, előtte az osztrák és a szlovák határ közelében laktunk, ez volt 2009-ben és akkor két évig nem is jártam át a határokon, de most csak az osztrákot fogom megemlíteni, mert ahhoz kapcsolódik a történet. 2011-ben visszaköltöztünk, majd egy évvel később unokatesóm meghívott hozzájuk Ausztriába egy hétvégére, ugyanis a férje osztrák. Ilyenkor persze megint eszembe jutott az a focista, Graz meg ezek a dolgok, de nem lett újra a mániám és őket is megkérdeztem, hogy voltak-e Grazban. Voltak. Utána azt, hogy milyen volt, mert engem ez érdekelt. Mikor hazamentem, utána még egy-két hétig foglalkoztatott a dolog, utána annyiban hagytam. Érdemes azt is megemlíteni, hogy nyáron csak úgy kirándulás céljából átmentünk, de csak egy napra, akkor nagyon rákattantam Grazra, meg arra a focistára, de ilyenkor is inkább csak a város érdekelt, pedig akkor még soha sem jártam ott. Egyébként ekkor a Fertő tóhoz mentünk, unokatesóm is ott lakik és onnan Graz még nagyon messze van. Tőlem 250 km, Pestről 400 és Bécstől 200 km. Azt is érdemes tudni, hogy leginkább akkor kattantam így rá, amikor legalább egy éjszakát ott aludtam, mikor csak egy napra, akkor nem nagyon, csak azzal az egy alkalommal, amit előbb elmeséltem. Karácsonykor is megszokott minket hívni, de akkor nem jött rám ugye, mivel csak pár órára mentünk. Egy évvel később, vagyis 2013-ban megint meghívott egy hétvégére, na akkor megint rákattantam. Ezt a rákattanást nem nevezném mániának, mert nem sokáig tartott, hanem csak annyi, hogy érdekelt a város és a focista is, hogy milyen ember lehet, milyen a családi háttere meg ilyenek, de ez annyira most nem lényeg, mert most magáról a városról szól a poszt. Persze tavaly karácsonykor is mentünk pár órára, de ilyenkor sosem jut eszembe, vagyis nem foglalkoztat, mert addigra lecseng. Eltelt kilenc hónap, addig nem is foglalkoztam vele, de elérkezett az esküvő napja, ugye unokatesóm hozzáment az osztrákhoz, persze, hogy Ausztriában volt az esküvő, a határhoz közel, a Fertő tónál, ahol laknak, és már ekkor eszembe jutott Graz meg az a focista, de nem annyira kötött le, úgy volt, hogy este hazamegyünk és ennyi. Ha így lett volna, talán nem mentem volna el Grazba, ebben biztos lehetek, mert annyira azért nem kattantam rá. Részben így volt, haza is mentünk utána, de akkor jött képbe három napos Bécs, a Laci bácsi meghívott engem is, váratlanul ért. Ott nagyon rákattantam valamiért, utána, mikor már otthon voltam, utána néztem, hogy mikor is szokott lenni a Graz maraton, csak annyit tudtam, hogy évente egyszer, de akkor azt hittem, hogy nyáron, és mivel már szeptember volt ekkor, gondoltam, hogy lemaradtam. Meglepetés ért, mert október 12-t írt, egy nagyon közeli dátumot, három hét volt addig, ezért először csak hülyeségből mondogattam, hogy el kéne menni, s közben elhatároztam magam komolyabban, hogy igenis elmegyek, tehát valahogy össze kéne hozni. Sikerült is, de ennek hosszú története van, ezt most nem részletezném. Az útitársaim ugyanazok voltak, akik Bécsben is, csak egy valaki hiányzott, így csak négyen voltunk. Én, nagyim, Vera és Zsolt. És elérkezett október 11-e is, az indulás napja.

Élménybeszámoló: Kezdeném ezzel a sablon témával, ebben a részben azt fogjátok látni, amit az útikönyvekben, tehát rövid lesz. Nem is feltétlen emiatt készült el ez a poszt, de úgy érzem hozzá tartozik, enélkül hiányos lenne.

Szombat reggel 8, ez az az időpont, amikor felkeltem, de azért jó tudni, hogy az útitársaim ekkor indultak el körülbelül Pestről, vagy kb fél órával később. Hamarabb elkészültem, készenlétbe készítettem magam és vártam a hívásukat, ugyanis úgy volt, hogy bejönnek értem. Közben megettem egy tányér húslevest, mert addigra a szombati ebéd is elkészült, ez volt kb 10 órakor. Nem sokkal később megcsörrent a telefonom, mondom magamban, hogy végre, de apám volt az és közölte velem, hogy menjek ki, mert elvisz a Marche étterembe, ami az autópályán volt. Ott találkoztunk, nagyjából már túl voltak a reggelin, de a Vera azt szerette volna, ha eszem valamit. Mondtam neki, hogy ettem húslevest, de azért vettem egy narancslevet, kókuszgolyót és pogácsát, persze ő fizette ki. Igazából ez az utazás egy forintomba se került, mert ajándékba kaptam. A pogácsát nem ettem meg, hanem betettem a táskába, ugyanis felszerelkeztek kajával, és amúgy meg sem ettem. Lassan elindultunk, Zsolt megvette az osztrák autópálya matricát, elmentünk pisilni és irány Graz. Hegyeshalomnál léptük át a határt, és innentől kezdve befelhősödött az egész ég, utána meg már esett is egy kicsit. Megijedtünk egy kicsit, mert nagyon nem jött volna jól, ha olyan idő lett volna a hétvégén Grazban. Mondtam is, hogy megnéztem az előrejelzést, s az jó időt mondott, közben bíztam is abban, hogy időközben kiderül az ég, azért még sem volt annyira közel. Így is történt, szép lassan eltűntek a felhők. Egy darabig nem volt autópálya, utána rátértünk az A2-re, s, mikor beléptünk Stájerországba, csodálatos zöld hegyes tájak tárultak a szemünk elé. Persze ez élőben sokkal szebb volt, csak ugye autópályán az ablaküvegen keresztül nem igazán lehetett normálisabb képet csinálni.

Megálltunk egy benzinkútnál pisilni, majd vásároltunk is pár dolgot, aztán indultunk tovább. Lassan megérkeztünk Grazba, olyan délután 2 körül, először a szálláshoz mentünk kipakolni. Vera és Zsolt egy szobában az első emeleten, ha jól emlékszem, a 103-as szobában laktak, én és a nagyim a másodikon a 222-es szobában. (a legjobb szobaszám, három darab kettes hehe). Mikor ez megtörtént, indultunk a városnézésre, taxi vitt be a főtérre. Megláttuk az óratornyot, ami Graz jelképe és az különösen tetszett benne, hogy a város több pontjáról is látható volt. Nagyon jópofa. 

Utána, ami nagyon tetszett, az a városháza volt, az is ott van a főtéren, csináltam arról is pár fotót.

Elkezdtük a sétát, az egyik utcába befordultunk, ahol ruhaüzletek is voltak, bementünk párba nézelődni. Kicsit sok idő ment el, mert Zsolt vásárolni is akart, pedig minden olyan drága volt, de neki ez nem számít, Bécsben is jól bevásárolt a legdrágább üzletekben. Ami még emlékezetes maradt a számomra az az, amikor felmentünk az üzlet legfelső szintére, ott volt egy ablak, ahonnan látszott az óratorony, annyira tetszett, hogy az mindenhonnan látszott szinte. Nagyon cuki amúgy és jópofa, az előbb áradoztam róla, de nem tudok vele betelni. 

Végre kiértünk abból az üzletből, Zsolt kérdezte is, hogy élveztem-e a nézelődést, nagyimtól is megkérdezte. Ő igennel válaszolt, de én őszinte voltam, hogy nem vagyok oda ezekért a vásárlásokért meg a nézelődésekért. Megértette, és én is őt, hogy ő meg szeretett volna vásárolni. 

Folytattuk a sétát, Vera közben mondta, hogy fel kéne menni az óratoronyhoz, csak nem tudtuk merre van, de nem kellett sokat mennünk, bele is futottunk. Egyébként Schlossberg a neve, magyarul Várhegy.

A képeken rajta van a dátum, és, hogy hány órakor készült kép, mikor voltunk ott, direkt úgy van beállítva amúgy. Azt beszéltük, hogy gyalog menjünk-e fel, vagy van-e valami, ami felvisz minket. Nagyim nem igazán bírta volna, Vera nem akart gyalogolni, Zsolt igen és nekem mindegy volt. Találtunk egy liftet.

Egy barlangban volt benne, volt ott egy kisvasút is, de épp nem üzemelt. Így nézett ki. A végében volt található a lift.

Megvettük a jegyet, majd beszálltunk. Volt több szint is, talán három vagy négy, nem tudom pontosan, de azt igen, hogy legfelülre mentünk. Mikor kiszálltunk, közvetlenül a lift mellett volt található az óratorony, amit már vártam. Egy csomó képet csináltam róla odafele és visszafele is, de nem teszem fel az összeset ide, csak egyet. 

Nézegettük a kilátást is, majd továbbmentünk. Arról is lesz kép, fényképeztem egy csomót mindenhonnan. Nos, odébb leültünk egy padra kicsit pihenni, csináltunk csoportképet is, de bocs, azokat nem tenném fel ide. Zsolt és én feljebb mentünk, a többiek maradtak és egyáltalán fel se jöttek, míg mi bejártuk azt a részt is, addig ők a padon ücsörögtek és beszélgettek. 

Ide mentünk fel, ez arról a szintről lett fotózva ahol az óratorony is volt, csak kicsit odébb tőle. Ide mentünk fel Zsolttal.

Mikor felértünk, azonnal megláttuk a boltot, ahol képeslapot lehet venni, én már induláskor tudtam, hogy nem megyek haza képeslap nélkül, ugyanis imádom őket. Sajnos nincs mindenhonnan képeslapom, ahol voltam, de a 2014-es helyszínekről Debrecen kivételével mindenhonnan van. Zsolt mondta, hogy majd visszafelé veszünk, először körülnézünk, nekem mindegy volt, ezért nézelődtünk, kilátás is volt bőven.

Látjátok azt a fura épületet ott? Na, azt egyből kiszúrtam magamnak, nagyon tetszett és jópofa, aminek egyébként Kunsthaus a neve, ez egy múzeum, de nem mentünk csak kívülről lestük meg már lent, de ezt majd később. Zsoltnak meg az a mesterséges sziget tetszett, ami szintén jópofa volt, megbeszéltük, hogy ezeket mind megnézzük odalent. A kéttornyos templom meg a győri templomra emlékeztetett, erről is később írok. 

Volt még pár látnivaló fent, teszek be pár képet.

Ennyi elég is, indultunk lefelé, de előbb megvettük a képeslapokat. Én választottam ki, összesen négy darabot, de kicsit elidőztünk, mert ilyenkor nem tudom eldönteni melyiket vegyem. Mikor leértünk, ők ketten meg mindig ott voltak ahol az előbb. Nagyimnak adtam két képeslapot, magamnak is eltettem kettőt, majd indultunk. Megálltunk ismét az óratoronynál, kíváncsi voltam, be lehet-e menni, de sajnos zárva volt. Onnan is szép volt a kilátás, csináltam innen is fotókat róla. 

Mentünk a lifthez, a kirándulásnak ezt a részét le is zártuk. Szívesen megnéztük volna az alsóbb szinteket is, de kevés volt az idő, így azok elmaradtak. Folytattuk lent a sétát, megakartuk nézni a szigetet, sikerült is megtalálnunk. Nagyon jópofa volt, át is mentünk rajta a másik oldalra, jöjjön pár kép.

Utána következett a templom, amit már az előbb is megemlítettem. A győri kéttornyos templomra emlékeztetett, csak az kicsit vastagabb. Ezen a linken megtekinthetitek a győrit, amit nem teszek be ide, mert nem tartozik ide, csak a hasonlóság miatt. Akkor most nézzétek meg a grazit.

Ugye, hogy hasonlít? Személy szerint nekem a győri jobban tetszett. Benéztünk a templomba egy kicsit, majd továbbmentünk a Kunsthaus felé, tudjátok, a jópofa épület. 

Csak ilyen képet lehet róla csinálni. Séta közben meg arra lettünk figyelmesek, hogy felépítették a futók számára az utat, tehát már tudtuk, hogy másnap hol fognak futni. 

Most jöjjön a meglepetés.

Nem, ez nem Párizs, ez még mindig Graz. Ugye nem tudtátok, hogy Grazban is van ilyen, én ott tudtam meg, mikor ezt megláttam. Nos, ugye erről a véleményem az, hogy az osztrákok szeretik más országból átvenni a dolgokat, az ételeknél is ez a jellemző, de abba nem megyek bele. Az osztrákokból hiányzik a kreativitás, nem tudnak saját dolgokat kitalálni, hanem a másikat utánozzák és kicsit átalakítják. Hagyjuk ezt a témát, nem ide tartozik. 

Ment már a készülődés a másnapi Graz maratonra, fel voltak építve az utak. Nagyon vártuk már emiatt a vasárnapot, ennek köszönhetően rá is tudtunk hangolódni a maratonra. Ne értsétek félre, nem futottunk, csak néztük. Nagyon nagy élmény volt, de erről majd a másik fejezetben írok. 

Ezt nem hagyhattam ki, ott az óratorony. 

Sétáltunk még, majd arra jutottunk, hogy ennyi kéne valamit. Zsolt végig a Vapiano-ba akart menni, de aztán bejelentette, hogy nem éhes, és hogy csak holnap menjünk. Viszont megkerestük hol is van pontosan. Nézelődtünk tovább, majd megálltunk egy kínai büfénél, amilyenben Bécsben is ettünk. A kiszolgáló szlovák volt, de tudott magyarul, ezért mindent magyarul kértünk, tök jó volt. Evés közben leszólított minket egy magyar fickó, biztos hallotta, hogy magyarul beszélünk. Ennek is örültem, de hamar elment. Folytattuk az evést, csak sajnos nem lehetett leülni, állva ettünk, mint a lovak, pedig annyi séta után jól esett volna, mindegy. 

Már sötét volt, de nem mentünk vissza a szállásra, hanem sétáltunk tovább. Egy olyan utcán is végig mentünk, ami már ki volt építve a futók számára, emiatt még jobban éreztük magunkat. Gesztenyeillatot éreztünk, közvetlen mellőlünk jött, a többiek meg is kívánták a sült gesztenyét, így vettünk egy csomaggal. Később egy kis parkban találtuk magunkat, volt ott egy minijátszótér is, leültünk a padra egy kicsit pihenni. Volt egy szökőkút is, de mivel már sötét volt, értelmes képet nem csinált a telefonom, de azért megmutatom. 

Hát ilyen. 

Ideje volt már visszamenni a szállásra, csak nem tudták eldönteni a többiek, mivel menjünk vissza: taxival vagy villamossal, ugyanis kaptunk egy villamosmenetrendet is, így tudtuk, melyikkel menjünk és hol szálljunk le. Ugyanannyiba került, elmentünk a villamos pályaudvarhoz. Így nézett ki kivilágítva.

Bocs, ezt nem hagyhattam ki, ott van, hogy Graz Marathon 2014. Fasza. 

Az ötös villamossal mentünk Puntigam felé, nem mentünk el a végállomásig, de közben utánanéztem, hogy Puntigam egyik kerületnek a neve, méghozzá a 17.-nek, ott volt a szállásunk. Az ablakunk pont a forgalomra nézett, így elég hangos volt, nagyim be is csukta az ablakot, mert nem tudott aludni tőle. Engem leginkább a villamos zavart, amit reggel is lehetett aludni, de csak öt körül nyitottuk ki. Hajnali háromig jól aludtak, de akkor felébredtem és onnantól kezdve hol visszaaludtam, hol felébredtem.

Folytatom a vasárnapi nappal, ami leginkább a Graz maratonról szólt, amit a másik fejezetben írom le, de akadt városnézés is, amiket itt meg is osztok veletek. Ebben a fejezetben csak azok lesznek, amiket érdemes megnézni, a többit majd a következőben.

Lementünk reggelizni, sült bacont ettem friss zsömlével, nagyim is kb ezt, Zsolt tojást, Vera meg lekváros zsömlét, ha jól emlékszem. Az első emeleten hangoskodások mentek az éjszaka, állításuk szerint orosz lányok ordibáltak részegen a folyosón, így rosszul aludtak. Szerencsére ebből semmit sem lehetett hallani a második emeleten. 

Reggeli után bepakoltunk a kocsiba, leadtuk a kulcsokat, majd gyalog indultunk el az óváros felé. Taxik nem jártak arra, mivel a maraton miatt le volt zárva minden, a villamosok sem jártak. Kicsit messze volt, de nem zavart minket. Tízkor volt a rajt az operánál, én meg végig azt hittem, hogy a főtéren lesz, na mindegy, lekéstük úgyis. Útközben valahol félúton találkoztunk egy magyar emberrel, aki már 25 éve él kint Grazban. Szidta Magyarországot, de ehhez már hozzászokhattunk. Ez most nem tartozik ide, mondta, hogy várjuk meg ott a futókat. És ezt a következő fejezetben folytatom. Néztük egy darabig, majd továbbmentünk. Ez alatt a séta alatt megismertük jobban a város mocskosabb oldalát is, de már előző nap este is betévedtünk egy visszataszító utcába. Erről is majd a másik fejezetben. 

A séta folyamán belebotlottunk egy templomba, be is mentünk egy kis időre.

Mentünk tovább. A maraton nézése közben megtekintettük az Operát is, ahol a rajt is volt.

Amit még érdemes megemlíteni, az a Mausoleum. Nekem személy szerint az nagyon tetszett.

Így néz ki kívülről, viszont ide be is mentünk. Csak fél óra volt a zárásig, ez bőven elég volt, mert nem volt bent sok minden. A bejárat a másik oldalon volt. 

Ami nagyon tetszett a belső részben, az a mennyezet.

Egy a sok közül. 

Kifelé menet megálltunk képeslapot venni ismét, közben Zsolt felment a toronyba, gondoltam, majd később utánamegyek, mert fontosabb volt a képeslap. Vera mondta nekem és a nagyimnak, hogy válasszunk, amennyit akarunk és ne csak egyet, ezért fejenként 5-5 db, így összesen hetet vihettünk haza mindketten. Verának és Zsoltnak nem kellett, ők nem vittek maguknak. Kerestük Zsoltot, egy darabig felmentünk, majd volt ott valami, azonban üres volt ott minden. Egy porszívót is láttunk, én be is néztem a semmibe. Mamám és Vera lementek, én meg tovább fel, a kíváncsiság is furdalt. Jó sokat kellett menni, mire jött volna egy következő szint. Ilyen nem is volt, helyette galambszarokba ütköztem és tollakkal, azonnal visszafordultam. Mire leértem, Zsolt is lent volt már, ott ültek a padon, csatlakoztam. Még jó, hogy lejöttem, mert nem sokkal később zártak is, mi meg továbbmentünk. Sétáltunk még az utcákon az óvárosban, voltak jópofa szűk utcák is.

A főtéren találtuk magunkat aztán, ott szintén folyt a futás, azonban már a többség befutott a célba, itt már csak azok haladtak el, akik nagyon lemaradtak. Még ezt is öröm volt nézni. Mielőtt ebédelni mentünk volna, lepihentünk egy padon, egy templommal szemben. 

Ez volt az, de ezt máshonnan fotóztam, ott van a kis óratorony is. Közben Zsolttal elmentünk valamerre sétálni, a többiek maradtak. Zsoltot érdekelte, hogy az emberek hol veszik a fagyit, nem sokára meg is találtuk, megbeszéltük, hogy ebéd után visszajövünk. (nem sokat vesztettünk volna, ha nem jövünk vissza, ezt majd később). 

Elmentünk ebédelni a Vapianoba (ami egyébként Pesten is van, érdemes kipróbálni). Bécsben is egy ilyenben ebédeltünk az utolsó napon, Zsolt nagyon szerette. A pestiben én még nem voltam. Visszamentünk a fagyizóba, fogtunk egy taxit és a szállodához vitettünk magunkat, ott beszálltunk az autóba és indultunk hazafelé, végleg elhagytuk Grazot. 

Ami még kimaradt, az az Eggenberg kastély, azt is megakartuk nézni, de időhiány miatt elmaradt, ennek oka, hogy az a külvárosban van valahol, tudja a fene. Majd legközelebb, ha lesz olyan egyáltalán. Remélem, hogy lesz egyszer valamikor. 

Nos, azt mondtam, hogy ez a rész rövid lesz, de ehelyett baromi hosszú lett. Ezt sosem tudom betartani, elkezdem írni és nem lehet lelőni. Szinte csak erre figyeltem, így is legalább három órát foglalkoztam ezzel. 

Graz Maraton: Ismét pozitív résszel jövök, a negatívakat direkt a végére hagytam. A vasárnapi nap inkább erről szólt, sok képet is csináltam róla. Ez a rész valamivel rövidebb lesz állításom szerint. Reggeli után gyalog indultunk el, útközben találkoztunk egy magyar emberrel, akit az előbb már említettem. Mondta, hogy ne menjünk tovább, mert ott fognak nem sokára elfutni, az útvonaluk meg már tegnap ki volt amúgy jelölve, de ezt is említettem már. Átbújtunk a szalagon és vártuk a futókat, nem sokára meg is jelentek, isteni érzés volt. Egyébként előző nap nagyim mondogatta, hogy Pesten is van ilyen maraton, hogy ezért minek kellett eljönni ilyen messzire, nem győztem már mondani neki, hogy érezni fogja a különbséget, főleg, ha arra gondol, hogy ez a Graz Maraton. Belátták mindannyian, hogy igazam volt, élvezték ők is és tudják a különbséget.

Az első futók, egyébként ezt egy Graz Maratonos autó nyitotta, 

Utána meg már jött a tömeg, isteni érzés volt nézni, meg hogy élőben láthattuk a Graz Maratont. Egy darabig néztük még őket, utána továbbmentünk. Innentől kezdve a város több pontján is találkoztunk a futókkal.

Szinte már extázisban voltunk, még mindig hihetetlennek tűnt, hogy láthattuk élőben. Már a hatodik éve annak, hogy beleillesztem a történeteimbe, most meg már eljutottam oda is. Felemelő érzés. 

Nem sokára elérkeztünk az Operához, ahol a rajt is volt. 

Közönség is akadt bőven. Láttunk sok embernél Graz Maratonos lufit és táskát is, én is szerettem volna olyat, de nem tudtuk hol lehet olyat beszerezni, így nem kaptam, amit nagyon sajnáltam. Már azzal is meg voltam nagyon elégedve, hogy láthattam élőben. 

Ugyanitt volt a cél is, a többség másfél óra alatt lefutotta a maratont, de akadtak olyanok bőven, akik nagyon lemaradtak. 

Graz Maratonos lufik bevillannak. Csupán csak emlékbe szerettem volna olyanokat hazavinni.

Ment a közvetítés is, gondolom a tévé is leadta. Itt is elfogott az extázis. 

A csodálatos Graz Maratonos autó, dátummal is el volt látva, felemelő érzés volt. Ilyeneket többet is lehetett látni a városban, úgy éreztem, kötelező megörökítenem legalább egyet. 

Éreztették nagyon is, hogy a Graz Maratonon vagyunk, ezzel fokozva a csodálatos érzéseket. 

Továbbmentünk, egy parkba érkeztünk meg, ahol a futók megpihentek.

Öröm volt nézni, ahogy a fáradalmaikat kipihenik és feltöltődnek. 

Szintén a park a pihenőkkel.

A futók hulladékai, úgy látszik a jelen lévő kukák nagyon nem volt elegek ennyi embernek. Ezen nem is kell csodálkozni, végül is ez is felemelő érzés volt. A látvány meg azért volt jó, mert szinte egyforma hulladékok voltak találhatóak. 

Lassan kiértünk a főtérre, ahol még mindig voltak futók, de jóval kevesebb, mint néhány órával ezelőtt. Haladtak a cél felé, de szegények kifáradhattak és lemaradtak. A lényeg a részvétel. 

Ennyi lett volna ez a rész, igazából azért lett jóval rövidebb, mert az előzőbe szinte minden lényegeset leírtam, ami meg a futással kapcsolatos, az meg ide került. Ezzel a csodálatos hétvége véget is ért, és remélem jövőre is láthatom a Graz Maratont, mert ez isteni érzés volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki meg elmegy, az gondoljon arra, hogy a Graz Maratonon van és nem egy másik város maratonját, ami közel sem olyan érzés, mint ez. 

Sajnos sok volt a rosszullét, a mentők szirénáját folyamatosan lehetett hallani és egynek meg a szemtanúi is voltunk. Közvetlen elmentünk egy lány mellett, aki már a földön feküdt és ápolásra szorult. Őt előtte is láttuk, már akkor fogta az oldalát és rosszul nézett ki. 

Ételek: Akkor kezdjünk is neki a negatív élményeknek, a jobbik eset a kaja volt. Szombaton, mikor megérkeztünk, nem evéssel kezdtük, sőt az ebéd ki is maradt és csak vacsorázni mentünk. A vacsorával nem volt semmi baj, sőt finom is volt, a kínai büfében ettünk. Nem sokkal később vettünk sült gesztenyét, na ez már kicsit gázos volt, amikor tölcsérbe tekert újságpapírba adták. Néztünk is nagyokat. Mondjuk ez egyben vicces is volt. 

A szombatról ennyit, jöjjön a vasárnap. A szálloda reggelije nagyon jó volt, én bacont ettem zsömlével, teát ittam hozzá. Az ebéddel már kissé meggyűlt a bajunk. Említettem, hogy a Vapianoban ettünk, Zsolt kedvenc éttermében. Ő még szerencsés is volt, mert pizzát evett, mi meg spagettit, ami össze volt ragadva. Szó szerint tésztacsomók voltak a tányérunkon, de nem csak mi jártunk így, hanem mindenki. Az emberek sorba vitték vissza és panaszkodtak rá, ott valami nem stimmelhetett a tésztával, az biztos. Az ízzel nem volt baj, egyedük a tésztával, hát végül megettük, ami nagyon csomós volt, azt otthagytuk, utána fizettünk. Akkor láttuk, hogy a tésztát nem számolták fel, a pozitívum az volt benne, hogy ingyen kajáltunk. Na, de ilyenért ki fizetne? Jogos! 

Rögtön utána mentünk a fagyizóhoz, nem is nézett ki rosszul. Ilyen kis tálban kaptunk, Zsolt tölcséreset kért. Vera nem evett. Nekem elég volt egy gombóc is, mert tele voltam, nagyim két málnásat kért, Zsolt egy pisztáciásat meg egy csokisat, én meg barackosat. 

A barackos katasztrófa volt, semmi barackíze nem volt, és még valami mellékíze is volt. Ebből nem kértem, de közben Zsoltnak nem ízlett a csokis, nekem adta, amit nem tartottam olyan szörnyűnek, de nem is a legjobbnak. Egy darabig ettem, nagyim ette meg a barackosat, neki ízlett. A végére a csokis olyan rossz volt már, hogy otthagytam. Ilyen szar fagyit még sehol sem ettem eddig, mint amilyet Grazban. 

A város rossz oldala: Ezt hagytam utoljára. Ugye, nektek is lenyomták már azt a dumát, hogy Ausztria nagyon tiszta ország, s ekkor jön képbe Magyarország szidása. Na meg, hogy ezek az emberek mindig Ausztriához hasonlítja az országunkat, utána meg jön a mocskolás. Az ilyeneknek meg kell mondani, hogy akkor el lehet oda költözni. Vagy azt, hogy látogasson el Grazba és meglátja, hogy nem is olyan makulátlan az ország, mint amilyennek eddig látták. Csak ugye el kell menni más részekre is, bármikor belefuthat az ember a világ összes országában legalább egy koszosabb városba. (az országos átlagot nézve). 

Én sokszor voltam Ausztriában és nos el kellett ismerni, hogy igazuk volt a Magyarországot szidó embereknek. Na de ha úgy odavannak Ausztria tisztaságáért, attól miért kell Magyarországot szidni?

Vágjunk is bele a témába. Ausztriai viszonylatokhoz képest Graz igen is koszos város, képet is készítettem róla. Vannak nagyon lepukkant részek, ahol a falak lejöttek, illetve össze vannak firkálva. 

Ilyet sokat lehetett látni az egész városban.

Ez egy bicikli út volt valahol a folyó mellett. Ugye milyen gyönyörű? Hát őszintén szólva, nem szívesen sétálna vagy biciklizne itt bárki is. 

Ránézésre szerintetek ez mi? Amúgy ezt vasárnap fotóztam és a séta közben bukkantunk rá a szállodától nem messze. A falak itt is omladoznak és ez a víz nem is tudom minek van itt. Hogy ez mire jó, nem tudom? De aki tudja, az írja meg, annak megköszönném. Ez se volt valami szép látvány.

Az még oda befért volna. Ezt nem hagyhattam ki. Sok ilyen volt amúgy, hogy a kuka mellé volt letéve a szemét, aztán tuti befért volna még. 

Egy közeli kép, sok ilyen volt látható az utcákon. 

A szemetekről szerintem ennyi elég is volt, úgysem tudnék újat mutatni és még annyi, hogy a főtér is ilyen volt, pedig az igazán lehetne tiszta. 

Ezzel még nincs vége, mert sajnos voltak még dolgok. Sok volt a csöves bicikli, némelyikről hiányoztak az alkatrészek, sajnos ezeket nem fotóztam le, de elmesélek egy esetet. A szállodánál volt négy bicikli, az egyiknek nem volt kereke és nyerge, és egy másikról csak a nyereg hiányzott, a másik kettőn még minden megvolt. Ez szombaton volt, majd vasárnap reggel ismét azt néztük és most már a harmadikról is hiányzott a nyereg. Érdekes, nem? És szerintem ezzel a kutya sem foglalkozik, mert amelyikről a kerék hiányzott, az elég csöves volt, a gazdája ezer éve rá sem nézhetett. Ezt így magában nem is lett volna érdemes elmesélni, de a városban sok ilyen hiányos bicikli volt látható, sőt nem egy volt eldőlve már, senki sem foglalkozott vele. Ennyi feldőlt biciklit egy helyen még nem láttam. Azonban belefutottunk egy feldőlt motorba is, ami aztán tényleg nem szokott jellemző lenni a mindennapokba. Nem mondom, hogy nem fordulhat elő. Ezt viszont lefotóztam.

Vajon mit szólhatott a gazdája, mikor meglátta? Vagy bénán támasztotta ki, vagy valaki felborította. 

Még esetet elmesélek. A főtérről nyíló utcák valamelyikén annyira szűk volt a járda, hogy a villamos épp, hogy elment az ember mellett. Sőt, már olyan közel volt, hogy az emberek lehúzódtak az ott lévő boltok falához vagy bejáratához. Mi is a részesei voltunk ennek, különben nem írtam volna le. Ez veszélyes amúgy is, mi van, ha valaki kissé megszédül? Akkor azt elcsapja a villamos? 

Nem volt kellemes, ráadásul hangos is. Szar megoldás ez. 

Na, de mindezek ellenére nagyon is jó volt, ezek eltörpülnek a sok jó dolog mellett, legalábbis számomra. A többiek is azt nyilatkozták, hogy nagyon jó hétvégéjük volt, nagyon jól érezték magukat. Tehát nekik is eltörpülnek ezek a dolgok. Kizárólag azért lovagolok ezen a témán, mert mindenki azt hajtogatja, hogy Ausztria milyen tiszta ország és egy darab szemét sincs az utcákon. Az ilyen menjen el Grazba, ezt igazán abbalehetne hagyni, vagyis az összehasonlítást. És voltam már Dél-Olaszországban, mert már ezt is felhozták nekem, aztán valaki vitázott is velem, hogy "jaj, biztos egy jó fesztiválon volt túl a város" Hát ilyenről nem tudtam, semmi jele nem volt annak, hogy fesztivál lett volna péntek este, erre utaló plakátok sem voltak. Az ilyen is csak terel, mert egyszerűen nem hiszi el, hogy Ausztria utcáin szemetek voltak, és látszottak, hogy nem egy naposak voltak. A falak sem egy nap alatt kopnak le, a firkák se egy nap alatt kerülnek fel. Tesóm végig nézte az összes képemet, több mint 300 képet készítettem a hétvége alatt, meglátta egyik szemeteset és elkezdi: "Na mi az? Találtál egy darab papírt a földön?" Mondom neki, hogy nem csak egy volt, hanem rengeteg. Csak nézett, mint a hülye, majd elkezdi: "Biztos, hogy te Ausztriában voltál?" De előtte nem hitte el, mondtam, hogy akkor ellehet oda menni, hogy nézze meg a saját szemével is, vagy felhívni az útitársaimat, ha nekem nem hisz. 

Nem vagyok csalódott és nem akarom mocskolni Graz-ot, sőt nekem még így is tetszett, jó persze, nem ezek az undorító részei, de a turistáknak nem is oda kell menniük. Én csak meglepve voltam, Vera meg elismerte, hogy ő csalódott a városban, de hozzátette, hogy voltak szép részei is. A többiek nem nyilatkoztak, csak annyit, hogy jól érezték magukat. 

Ausztriához képest igen is koszos város, elég csak megnézni a határ menti osztrák falvakat. 

Nagyon köszönöm annak, aki ezt végig olvasta, tudom, nem sokan vagytok vele, de egy élmény volt megosztani veletek. Ezt a hétvégét sosem felejtem el és nagyon szívesen visszatérnék ismét. Remélem jövőre is eltudok menni a Graz Maratonra. 

Az indulás előtt a legizgatottabb az ember, az út alatt alig várja, hogy ott legyen, furdalja a kíváncsiság, milyen lesz. Ott lenni a legjobb, az a felemelő érzés, és nem akarja, hogy vége legyen és a hazaindulás a legszomorúbb, főleg, amikor már haza is ért és folytatódnak a szürke hétköznapok. Egész héten a hétvégi emlékek vannak a fejében és legszívesebben visszatekerné az idő kerekét, hogy újra átélje azokat a pillanatokat.