2013. december 31., kedd

Boldog Új Évet!

Most nem egy poszttal jövök, tudom már régóta ígérgetem az eddig nem látott képet, azokat majd hétvégén hozom. Most Boldog Új Évet Kívánok nektek!


2013. december 24., kedd

A jellemzés - Véleményem Louis Tomlinsonról

Először is kezdem azzal, hogy Louis ma lett 22 éves, tehát Isten éltesse sokáig ezt a kis hiperaktív fiút. 
Érdemes tudni, hogy szintén egy keddi napon született, mint amilyen a mai is.




Ígértem még valamikor, hogy írok Louisról egy hosszabb jellemzést. Sajnos nagyon sokan félreismeritek és rosszul ítélitek meg. Jó, nem mondom azt, hogy én mindent tudok, meg az úgy is van, ahogy én mondom. Nekem fél év is elég volt, hogy megvilágosodjak és és rájöjjek bizonyos dolgokra. Azok meg hiába pattognak nekem, akik már két éve directionerek és szinte semmit sem tudnak róluk, csak azért pofáznak, mert ők régebb óta figyelik őket, mint én. Én mindig azt vallom itt is, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Mindegy, nem fogok most erről beszélni, mert felesleges. A jellemzéshez segítséget is igénybe veszek, például a horoszkópot. Állításokat fogok írni a jegyéről, ha épp az nem igaz rá, akkor megcáfolom, és írok példákat is, illetve megindoklom, hogy miért nem igaz. 
Akkor nézzük sorrendben:
1., Kezdem a rajzelemzéssel. Egy hónapja egy forumon egy megfelelő topicban kértem ki az elemzést. A forumra inkább az idősebb korosztály jár, nincsenek trollok, az illető, aki írta nem directioner, nem tudja ki rajzolta, nem tudja hogy néz ki. Csak a rajzot látta, meg azt is elmondtam neki, hogy 22 éves. Erről a rajzról van szó. 
2., A horoszkóp jellemzés. Ebben benne lesz a napjegye, ami a bak és a kínai horoszkópja, ami a kecske. 
3., Az én véleményem, és meglátásaim róla.

Rajzelemzés

"Lelki dolgokkal foglalkozom, de nem vagyok szakember. Viszont tudom hogy minden zenének, rajznak, írásnak van egy rezgése, amiből információkat lehet kiolvasni. 

Ismerem az efféle rajzot. 

Azt merem mondani hogy a rajzon lévő figura az alkotót ábrázolja. 

Vidámság, bohémság, felelőtlenség, szabadság rajzolódik ki. 

Én a „megnemértett zsenit” látom. Lehet hogy messze megelőzi a korát az intelligenciájával, viszont képtelen beilleszkedni. Nincs a lába alatt föld, így egyfajta gyökértelenséget ábrázol. Inkább szellemi beállítottságú, mint anyagi. A levegőben lóg. 

"A semmi ágán ül a szívem..." - mondja a költő. 

Ez valahol azt jelenti hogy törekszik önmaga megőrzésére, de bizonytalan, nem találja helyét a világban. Hajlamos filozofálni és tépelődni. 

A szája mosolyog, tehát alapvetően vidám, a szeme hatalmasra nyílik, tehát valamit nagyon lát, valamilyen tudás nagyon a birtokában van. 

Megvan benne a késztetés hogy odapörköljön másoknak. És még az is lehet hogy sok mindenben igaza van. 

"Westside" az öröm. Ezt a rap-ben a lecsúszott, lázadó, gettósodott, egyszerű dolgokra érti, amiben jól érzi magát. A lényeg hogy önmagát képviselje és valósítsa meg. A saját útját akarja járni. Szóba jön az élet élvezete, a szórakozás is. 

Világi szempontból lehet hogy "hasznavehetetlennek" és "megbízhatatlannak" ítélik. Lehet hogy pont azért mert kilóg a sorból az intelligenciájával. 

Hogy hogyan tudja eladni magát a társadalomban, az még bizonytalan, de nem reménytelen. Viszont rávilágíthat arra, hogy nem működik úgy a rendszer, ahogy most működik. Értelmetlen és kizsákmányoló. Elképzelhető hogy amivel megvádolják, azt azokra lehet mondani, akik megvádolták. 

Nehézségeket látok, de a természete sok csávából kihúzza. Ugyanakkor az ilyesfajta karaktereket valamiféle szerencse övezi, égi támogatás. Színt visznek az életbe. 

AZT JAVASLOM HOGY VÁLJON MEG MINDENTŐL, AMI SZELLEMI SZABADSÁGÁT KORLÁTOZZA ÉS ÉRTHETŐEN FEJEZZE KI MAGÁT MÁSOKKAL SZEMBEN. NE ADJA FEL ÉS MINDENKOR KÉPVISELJE ÖNMAGÁT."

Mondjuk nagy része igaz is rá. Ezt az intelligenciát nem tudom hová tenni. Amúgy egy ismerősömet is megkérdeztem erről, aki szintén ért hozzá, ő azt mondta, hogy ez az intelligencia izé nem mutatkozik meg a rajzban. Most ti el tudjátok képzelni Louis, hogy intelligens? Mert én nem nagyon, jó nem is azt mondom, hogy buta, de nem is az eszéről híres, tehát ezt inkább hagyjuk.
Viszont az már elmondható róla, hogy bizonytalan, remélem ti is látjátok rajta. "Törekszik önmaga megőrzésére" Mondhatjuk ezt is, de sokszor leutánozza a másikat, anélkül, hogy észrevenné. Ne úgy értsétek ezt, hogy most elhatározza, hogy xy-t fogja most utánozni. Nála ez úgy működik, hogy lát valamin valakin, ami megtetszik neki, ezért ő is hordani kezdi. Azonban azt mondja ilyenkor, hogy nem azért, mert az illetőt utánozni akarná, hanem mert neki jól áll, jól néz, ezért azt gondolja, hogy ő is jól fog kinézni. Nézzünk néhány példát. Gondolom észrevettétek, hogy sokszor "elfelejt" borotválkozni. Nem csak ő, hanem Zayn és Liam is. Na, itt is azt mondom, hogy mivel Louis úgy gondolta, nekik kettőjüknek jól áll, ezért ő is jól fog kinézni. Amúgy véleményem szerint a három fiú közül csak Liamnek áll jól. Zaynnek nagyon majmos hatást ad, Louisnak meg csöves jelleget. Érdekes észrevétel, hogy ősszel, pontosabban októberben azt figyeltem meg, hogy amikor Zayn véletlenszerűen megborotválkozott, akkor ő is. Egészen véletlenül nem is egyszer mindig ugyanazokon a napokon borotválkoztak meg. Mindig egy valakire van rákattanva, de ez majd egy másik téma lesz. Később visszatérek rá. 
A beilleszkedésről is igazat írt, én úgy látom, hogy ő másabb, mint a többiek, mindenhonnan nézve. Remélem értitek. Ő egy mániás ember, amúgy meg én mindig ki tudom szűrni az ilyeneket, hiszen én magam is az vagyok. Én legalább elismerem sokatokkal ellentétben, biztos vagyok benne, hogy akik ezt olvassák, azok közül is akad pár mániás ember. Ha én nem lennék az, akkor nem írtam volna le ezeket a sorokat. Ez nem feltétlenül jelent rosszat, sőt időnként egy ilyen ember jobb is, mint a többi. Lényeg, hogy én kifogom őket és érdekes módon, anélkül, hogy tudnék róluk bármit is, velük kezdek el foglalkozni leginkább. Mert nem Louis az egyetlen, aki a mániám. Előtte foglalkoztam másokkal is, legtöbbször focistákkal. Ez már egy másik téma. Na szóval szerintem Louis egy kicsit befolyásolható és nem valami határozott jellem. A mániás emberek nehezebben is tudnak beilleszkedni, nem véletlen tehát az sem, hogy sokan utálják Louist. Erre a témára is később térek vissza. 
"Megvan benne a késztetés, hogy odapörköljön másoknak"
Az ismerősöm szerint ez sem volt kiolvasható a rajzból, mondjuk ez igaz lehet rá, hiszen sokatoktól hallottam már, hogy van egy bunkó stílusa és szinte mindenki ezt mondogatja. Én is egyetértek vele. Ez lehet az egyik ok, amiért utálják, nem sokan szeretik az ilyen embereket. Csak gondoljunk a bemutatásaira, mert ugye nem üresen csinálta, és nem azért, mert nagy arcnak tartja magát, hanem, mert felidegesítették. Nem mennék bele a témába, mert megint jönni fognak a Larry-sek, de mindenki tudja miről beszélek.
Nincs alatta a föld, nos ez is igaz. Ezt nem is annyira tudom elmagyarázni, de megpróbálom. Kissé esetlen, és szerencsétlen. Szerintem ebben is megnyilvánul ez, remélem értitek mire akarok most gondolni. Egy kicsit naiv is. Ha megnéztek pár videót, képet, gifet vagy tudjam is én, ott sokszor észrevehető, hogy nem itt van, hanem egy másik világban, az ő kis világában. Ez az interjúkban is megnyilvánul, képtelen odafigyelni, az vehető rajta észre, hogy el van a saját dolgaival. Még valami, mondjuk itt nincs leírva, de a fentebb említett ismerősöm szerint kiolvasható a rajzból a gyerekesség is. A rajzról ennyit.

Horoszkóp

Louis 1991. december 24-én született, de szerintem ez már senkinek sem újdonság. Valahol régebben láttam, hogy délután 13:47-kor született, de semmi kézzel fogható bizonyíték nincs rá, ezért közel sem biztos, hogy ez igaz. Azért megnéztem mi lehet az aszcendense, így a bika jött ki, na de szerintem ez lehetetlen. Megnéztem fordítva is, mi van akkor, ha nem délután, hanem hajnali 1-kor, ott a mérleg jött ki. Az mindjárt igazabb rá, mint a bika. Hagyjuk ezt, erről nem írok, mert ez nem biztos, és baromságokat meg nem akarok összehordani.
Napjegye: Bak 
-Ezt jellemezni fogom mindjárt.
Érdemes róla tudni, hogy ez december 22.-január 20.-ig tart.
Holdjegy: Oroszlán
-Ezt nem jellemzem, mert erre még gondolni is rossz (bocs, oroszlánok). Ám nem azért, mert utálom ezt a jegyet, hanem azért, mert szerintem azok a leírások nem igazán illenek rá.
Kínai horoszkóp: Kecske
-Ezt is jellemzem, én úgy gondolom, hogy azok a leírások nagyon illenek rá. 
Kezdem a napjeggyel. 
A jellemzéseket innen veszem. Tudom, hogy hosszú, de elemzem ki az összes mondatot, csak egy párat, hogy ne legyek olyan hosszú és unalmas. A jellemzés harmadik része már izgalmasabb lesz, mert az teljesen az én véleményem lesz, mondjuk ez is. Na mindegy, nem rizsázok tovább.

"A bak jegyű ember komoly, határozott és céltudatos"
-Na, már az első mondat bukta. Most komolyan, ti ezt eltudjátok képzelni Louisról? Mert én ezen a mondaton nagyot nevettem. Mindent el lehet róla mondani, csak azt nem, hogy komoly. Mondjak példát? Szerintem ezt mindenki tudja. Felesleges időpazarlás, különben is aki nem tudja, az majd választ kap rá később. Határozott? Ugyan már, szerintem pont az ellenkezője, könnyen el lehet bizonytalanítani. Céltudatos? Nem annak néz ki, bocsi. 

"A minőség, a márka nagyon fontos számára, csak egyszer vesz meg valamit, ha kell nagyon drágán. Nem luxuscikket, hanem tartós dolgokat vásárol, a praktikusság a lényeg."
-Ez sem igaz. Louis nagyon nagy baromságokat vesz. Nem luxuscikket, és nem is praktikus dolgokat, hanem ilyen gyerekes dolgokat, aminek semmi értelme. Oké, nem azt mondom, hogy játékautókat, barbi babákat, meg ilyeneket. Szóval olyanokat, aminek nincs értelme, tehát kacatokat. Ha ruhát is vesz, onnan is a leghülyeségebbeket. Újabban hülye pólókat hord, nálam ez azt jelenti, hogy valamilyen emberi figura van rajta, vagy tudjam is én, hogy mi az pontosan. Meg egyszer vett egy pókemberes cipőt, egyszer volt csak rajta. Annak sem volt sok értelme. Még lehetne sorolni a baromságait ebben a témában. Ne értsetek félre, én szerintem nem rossz ez, addig jó, amíg ilyeneket csinál.

"Önfegyelme óriási, ahogy felelősségtudata is"
-Na neeee!!! Remélem nem igényel magyarázkodást.

"Sokat ad mások, a társadalom véleményére. Gyakran nincs elég önbizalma."
-Az első mondattal kapcsolatban kettős érzésem van, én úgy mondanám, hogy igen is meg nem is. Tehát, ha azt mondanám, hogy igaz rá, akkor azzal magyaráznám, hogy ugye zavarja, ha lemelegezik, őt zavarja a legjobban. Ha megcáfolnám, akkor meg azzal, hogy nem érdekli, olyankor jönnek sokan azzal, hogy mekkora bunkó, ő leszar mindent. Na mindegy. A második mondat meg pont, hogy nagyon is igaz rá. Egy példa csak, ami már sokszor előfordult a többi posztomban. Nagyon sokszor takargatja a testét, bizonyára már többen is észrevettétek. A félmeztelenes jelenetekben alig vesz részt, egy közös strandos képen azonnal betakarta a törölközővel magát, a többiek nem. Szintén egy strandos képen a kezével takarja magát, illetve egy napozós képen is és még lehetne sorolni. Van ez a videó, oké benne van kb kétszer félmeztelenül, a többiekhez képest ez a mennyiség nulla. De nem is csak erről a videóról lenne szó, mert rengeteg ilyen vagy, most nem fogok keresgélni, de láttam, nem beszélek mellé. Valahol olvastam, hogy szégyenli a testét, nos hát ez igaznak is bizonyul. Eszembe jutott még, hogy le kellett venni a pólót, utána meg ő volt az első, aki magára kapta. 

"Tudja, hogy a földi világ a szabályoknak van alárendelve"
-Aki egy kicsit is ért a horoszkóphoz, az tudja, hogy a bak alapjába véve betartja a szabályokat, úgy éli az életét, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Ami eltér az átlagtól, az már nem jó. Oké, Louisra ez megint csak nem igaz. Hogy ő átlagos lenne? Ne már, akkor nem is lenne ő a mániám, én nem foglalkozom unalmas, átlagos emberekkel. Remélem mindenki tudja miről beszélek. Louis egyáltalán nem unalmas, én annyit röhögök rajta, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

"Nehezen barátkozik, sok közöttük a zárkózott ember. Bár nehezen szeret meg másokat, aki mellett elkötelezte magát, ahhoz ragaszkodik"
-Húú, ezt a mondatot már vártam. Végre van olyan, ami igaz is. Egyszer régebben Niall nyilatkozta, hogy Louisnak van egy stílusa, Harryn kívül nem igazán engem közel magához másokat. Azóta ez már megváltozott, de igaznak bizonyul ez a mondat. Innen fakadhat ez a mostani mániája is, hogy mindig egy valakire van rákattanva. Ezt a másik témában fogom jellemezni. Meg mondok még egy példát, nem nagyon hallani olyat, hogy ezzel és azzal a sztárral lógott együtt ekkor meg akkor, mint Harry és Niall esetében. Neki megvannak a régi barátai, nem biztos, hogy szükség van neki újakra, esetleg érdek barátságokra. Aki nem ért velem egyet, az sikítson hozzászólásban. Az Eleanor gyűlölők kíméljenek ebben a témában.
Téved az, aki azt gondolja a zárkózott emberekről, hogy mindig elbújnak, csendben vannak meg ilyenek. Mert nem ez a zárkózottság jele. A zárkózott ember olyan, aki nem tárulkozik ki, nem teregeti az életét feleslegesen, nem sokat róla tudni mikor mit csinál és hol van. Louis pont ilyen, amikor nincs semmi fellépés meg ilyesmi, róla alig hallani valamit. Zayn is ugyanez, ő is zárkózott, róla se nagyon hallani. Nyilván neki is ez a jegye, de most nem őt jellemzem. Sokszor mondogattam, hogy velük nem igazán foglalkoznak, ami igaz is, de ennek meg pont ez az oka. Miért foglalkozzanak velük, ha Harry, Niall, esetleg Liam sokkal érdekesebbek, sokkal érdekesebb dolgokat csinálnak, jobb cikkeket lehet róluk írni. Az utolsó mondat leginkább Harryre és Niallre igazak. Nos eszembe jutott, hogy twitterre is alig tesz ki képeket, oké, hogy kiírogat, de inkább a baromságait írja ki, amiből nem sokat megtudni. A szőke hajú társa meg pont, hogy minden szart kiír magáról és képeket is tesz, Harry ugyanez. Ezt kidumáltuk.

"Kedves és barátságos, de ha szükséges, tüskéket növeszt, nehogy megsértsék érzékeny lelkét."
-A kedvenc mondatom. Kevesen tudják róla, de ez így van. Sokan úgy vannak vele, hogy Niall a legérzékenyebb, jó nyilván ő is az, de róla is csak azért, mert nagyon sokszor elsírta magát, vagy tudjam is én. Találkoztam olyannal is (Larry shipper az illető), aki azt mondta, hogy Harry az érzékenyebb, ő az aki kevésbé bírja, amiért el kell titkolni a kapcsolatukat (ez nyilván baromság, csak a példa kedvéért írom). Na mindegy, szerintem meg pont Harry az, aki nem foglalkozik azzal, hogy mit mondanak róla. Louis meg mindent a szívére vesz. Nem fogok sorrendet tenni, hogy ki a legérzékenyebb, bizonyára az egyik mindig érzékenyebb, mint a másik. Maradjunk annyiban, hogy Louis igenis az. Na, amikor lebunkózza sok ember, na ott lehetnek a fent említett tüskék. Ez leginkább nyáron volt jellemző, akkor tényleg nagyon sokat bántották. 

"Gondolatait nehezen tudja kifejezni. Az érzelmek fitogtatását nem szereti. Mindezek hátterében az áll, hogy nem akarja magát megmutatni, fél, hogy belelátnak. Nehéz a barátságába férkőzni, de ha egyszer megnyílik a lelke, akkor igen befogadó és őszinte.
-Igaz. Mi csak az idióta oldalát látjuk, de bizonyára van egy másik oldala is. Régen mindig azt mondogattam, hogy a hülyéskedéseivel valamit leplezni akar. Ne gondoljatok semmi rosszra, csupán arról van szó, hogy érzékeny lelkét takarja, vagy tudjam is én. Lehet van benne valami, de rájöttem, hogy a valóságban hiperaktív. Na ezt majd máshol jellemzem, türelmet. Az utolsó mondatot már kielemeztem korábban. A másik, hogyha valami baja van esetleg, az annyira meglátszik rajta. Látom rajta, hogy próbálja titkolni, de nem igazán megy neki. Ezt nem csak én gondolom így, több embertől is hallottam ezt, akikkel beszélgettem. 

Innen ennyit, de egy újságban van egy kedvenc mondatom, ami annyira igaz rá, leginkább nyáron volt jellemző, ekkor is fedeztem fel ezt. 

"Fontos számára az őszinteség, elvárja, hogy a másik ne köntörfalazzon, mégis óvatosan kell neki adagolni a kritikát, mert roppant érzékeny, és könnyen megbántódik. Ilyenkor tüskéssé válik, és az is előfordulhat, hogy depresszióba esik, ami nagyon megnehezíti a vele való együttlétet."
-Ez a kedvenc mondatom. Nyáron depressziós volt, sokak szerint még most is, de higgyétek el, már nem az szerencsére. Ekkor volt a legbunkóbb is, sokan ezt az oldalát nem szeretik. Majd erre is kitérek a harmadik pontban. Nyilván azért volt olyan, amilyen, mert sokat bántották. Akkor volt a legnagyobb a Larry láz (bocsi, shipperek).

Még egy mondat van az újságban, amit nagyon szeretek.

"Pedig, ha valakinek, neki igazán szüksége lenne jó barátra, hiszen csak kívülről tűnik erősnek, magabiztosnak, belül folyton bizonytalankodik, és igen nagy szüksége van rá, hogy valaki meghallgassa a problémáit, megerősítse, hogy jók az elképzelései."
-Ez is igaz, hisz nem véletlenül tartozik a kedvenc mondataim közé. Kívülről erősnek tűnik és magabiztosnak? Mondjuk nem tudom, mivel én azonnal észrevettem rajta az esetlenséget, határozatlanságot, stb. Mint már említettem, akkor ezek szerint vannak akik erősnek látják és magabiztosnak. Arról is volt szó, hogy nem igazán tud eltitkolni dolgokat, azonnal meglátszik rajta. Aki észreveszi, az oké, aki meg nem az így járt. Kitérek akkor arra is röviden, hogy kell mellé egy ember, aki figyel rá, aki meghallgatja, stb. Nem tudom, hogy van-e ilyen az életében, pedig ráférne. Adhatnának neki jó tanácsot, csak egy példa, ahogyan most öltözködik, kicsit csöves jellege van, sőt nagyon. Néha olyanokat tud felvenni, megmondhatná neki, hogy ez nem jó, vagy a kezébe vehetne egy divatmagazint és akkor nem járna állandóan mackógatyában (én amúgy trottyos gatyának hívom). Jó, mondjuk régebben is imádta azokat, de baromi szarul néztek ki, vagy csak rajta mutat irtózatosan. Mindegy, hagyjuk ezt, mert még lesznek olyanok, akik betámadnak ezért.

Ennyit a bakról, jöjjön a kecske. Ez a kínai horoszkópja, érdemes tudni, hogy itt évek szerint vannak felosztva, tehát az 1991 a kecske éve. Egész pontosan fém-kecske, mivel 1-el végződik az év. Itt most rövid leszek.
Az oldalért katt ide.
Az első bekezdés, ami nagyon igaz rá, főleg az, hogy nem arra született, hogy a saját maga lábán megálljon, mindig kell valaki, aki ösztönzi. Erről már az előbb írtam. Tehát innen származhat az esetlensége, határozatlansága. 
Ezt is érdemes elolvasni. Ezen az oldalon lehet létrehozni kínai, illetve sima horoszkóp párosítást. Louis esetében a Bak-Kecse (na, ez egy kicsit vicces, ezen is röhögök ám, ám a bak amúgy a hím kecske.... hahaha XD)
Itt is azt írja, hogy szüksége van a támogatásra, meg, hogy sokszor elbizonytalanodik. Annyira igaz rá.
Bak-Kecske. Itt olvashatjátok el.
Most a horoszkópból elég, így is elég hosszú lett.

Véleményem és a meglátásaim

Ez egy érdekes poszt lesz, először is leírom, hogyan kezdtem el vele foglalkozni. Majd a hiperaktívításáról is szót fogok ejteni. 
2013. június 26. Ezen a napon olvastam el ezt a cikket. Tudom, ez Niallről szól, de jó tudni, hogy vele foglalkoztam csak a legelején. Akkor még totál hülyének néztem, még directioner sem voltam, csak röhögtem rajta és ennyi. Úgy is voltam vele, szakadok pár napig rajta és ennyi lesz az egész, és elfelejtem. Közben utána néztem egy kicsit, elolvastam róla a véleményeket. Ott írták sokan, hogy bántották és akkor is láttam, hogy ez így van, amikor kigugliztam. Elkezdtem sajnálni, meg amikor kikapcsolták a mikrofonját. Mondjuk azt tudtam, hogy nem akarták kitenni, az csak egy média fogás volt. Komolyan azt hittem, hogy ő a kis fekete bárány, ő az, akit kiutálnak. Az is tetszett benne, hogy ő egyedül ír, a többiek angolok. Kis különcnek gondoltam. Sőt, szerintem mások is, a forumokban is az ment, hogy kilóg a sorból. Tényleg csak ő érdekelt, és csak vele foglalkoztam. Ez a nagy Niall mánia nálam mindössze egy hónapig tartott, mivel időközben elkezdtem foglalkozni a többiekkel is, de mindig is Niall volt az, aki a legjobban érdekelt. Amúgy meg azt is jó tudni, hogy Louis nem volt annyira szimpatikus, oké, ránézésre még nem is volt vele bajom, na de amit egyesek beállítottak róla, az már sok volt nekem és én, mint kezdő directioner persze, hogy elhittem. Gondoltam, hogy biztos jobban tudják, hisz én alig tudok valamit. Hát köszi, így a róla alkotott képem egy nagy darab kaki volt, egy bunkó pöcsnek tartottam, nem kértem belőle. Örültem, hogy Niall nem ilyen és meg voltam elégedve. Fejbe csapkodnám most ezért magamat, ha vissza lehetne tekerni az időt. Szerencsére ez megváltozni látszott, mert kijött ez a cikk. Itt kezdtem el azt érezni, hogy kissé gyenge jellem, bár az elején se tartottam hú de erős, magabiztos jellemnek. Szerintem olvassátok el és megtudjátok. Ekkor tudtam meg azt is, hogy Niall mellett Louis is keveset énekel, akkor láttam azt a gifet, hogy hozzá nem mennek oda. Tudom, Niallnál is volt ilyen, azt amúgy nem láttam, de akinek meg van, az linkelheti, megköszönném. Ugye, neki a fogszabályzója miatt csúfolták sokan. (Gyerekes). Azóta viszont nála megváltozott a helyzet, mert az már nem mondható el, hogy Niallt sokan utálják, mivel Harry után ő a második kedvenc, csak nézzétek meg a twitter követőket, vagy akármi mást. Harry után vele foglalkoznak a legtöbbet, erre később kellett rájönnöm. Amúgy meg azt kevesen veszik észre, hogy a valóságban Louist utálják a legtöbbet, őt bántják a legjobban, csak ugye azzal a média se foglalkozik, ahogy Niall esetében. Elmondok még egy esetet, egy forumba még nyáron rá is kérdeztem, hogy Niall mellett Louis is cseszegetik-e. Szerintetek mi volt a válasz? Persze, hogy nem értették miről beszélek. Na mindegy, ha egyszer ezt nem veszik észre, az ő bajuk. 
Hogy miért utálják Louist? Több oka is lehet.
Az egyik ok az lehet, hogy ugye van egy bunkó stílusa, ami sok embernek visszataszító lehet. De azért valljuk be még mindig jobb, ha valaki bunkó, mint nyalis kétszínű szaralak. Mondom én, aki a bunkóbbnál is bunkóbb, aki ismer az tudja. De ilyenkor is csak az őszintét mondom meg, aki értékeli az jól jár, aki meg nem, az az ő baja.
A másik ok a hiperaktívság. Sokan beállítják egy vicces hülye gyereknek, egy idiótának, de nem csak ennyiről van itt szó. Itt ír a felnőttkori hiperaktivitásról. Nem fogom kielemezni, inkább olvasd el a cikket. Csak annyi, hogy észre fogod venni, hogy a jellemzések igazak Louisra nagyon. Az interjúkban is látszik, hogy amikor normálisan kell viselkedni, egy helyben ülni, olyankor sem tud megmaradni a fenekén. Ide-oda mocorog, képtelen odafigyelni, zavarja a mellette ülőt és még lehetne sorolni. Olyankor a többiek egy helyben maradnak és odafigyelnek. Nem fogok linkelni, ezer ilyen interjú van, a 2013-asakban is. Én leginkább olyanokat néztem, tehát szó sincs arról, hogy Louis megváltozott volna. Erre majd mindjárt kitérek. Az egyik díjátadón, vagy nem is tudom már ki volt ez, lényeg, hogy ez most volt egy-két hete. Dobálta a közönséget, mint egy rossz gyerek. Van róla gifem is, lessétek meg.
gif1
gif2
Van videó is az esetről, itt több minden látható belőle, itt se nagyon bír meglenni a fenekén, mindig odasúg valamit Liamnek. Itt nem csupán csak simán idiótaságról vagy feltűnési viszketegségről van szó. 
Ez a videó a kedvencem, amikor Liam fejére teszi azt a díjat, ő meg nem érti, hogy mégis mit csinál. Figyeljétek meg Harryt, ő se nagyon érti, hogy mit akar vele csinálni.
Mondok még egy példát, azt hiszem az 1D napon volt, amikor énekeltek, akkor azt vettem észre, hogy nem tudja, hogy hová menjen, majd végül Liam mellé ment, de előtte is szinte mindig őt kereste, olyan volt, mint egy kisgyerek. Ez után elhelyezkedtek, de Louis elkezdett közeledni Liamhez, az meg ellökte magát, hát gondolom csak viccből, de közben zavarhatta is ez a viselkedés. Amikor meg épp Liam énekelt, a kezét ott lengette a szeme előtt, persze, hogy zavarta Liamet, el is húzta a fejét. Ezer ilyet tudnék még mondani, de akkor holnapra sem végeznék vele. 

Ígértem kitérek a mániás emberekre is. Na, szóval én szinte mindig ki tudom szűrni az ilyet, Louison még az is látszik, hogy annyira más, mint a többiek, de nem rossz értelemben, nehogy félreértés legyen belőle. Az elején még nem is értettem, hogy miért kezdtem el hirtelen Louissal foglalkozni és Niallt egy kicsit háttérbe szorítva. Persze ez nem azt jelenti, hogy a többiekkel ne foglalkoznék, de vele a legtöbbet. Aztán rájöttem, hogy talán azért lehetett ez, mivel igazából Louis az, akit többen utálnak és bántanak, akkor még nem tudtam. Érdekes módon mindig az ilyen embereket fogom ki, anélkül, hogy tudnék róla bármit is és csak akkor jut a tudatomra, amikor már egy ideje foglalkozom vele. Így volt ez most is. Amúgy ha megkérdezik, ki a kedvencem, Niallt és Louist szoktam mondani.
Ez a kép szintén a kedvencem, bírom amikor ilyen hülye fejeket vág és bebandzsít. Sokan ezért is kicikizik. Bezzeg a csücsörítős hülyékre nem mond senki semmit, mert azért valljuk be, még mindig jobb, ha ilyen fejeket vág, mintha csücsörítene. Addig jó, míg ezt csinálja, addig örüljetek neki. Sajnos nem mindenki teszi. 

Több helyen is láttam kiírva, hogy az új albumon ugye ő énekel a legkevesebbet, de ő írta a legtöbb dalt. (Elvileg). Zayn-nél fordítva van. Niall a kiírások szerint megelőzte Liamet a szólókban. Mondjuk ez a kivételezés is elég igazságtalan. Mondjuk nem hiszem, hogy sokat elérne azzal, ha szóvá tenné, de mondjuk Louis nem is az a fajta, őt inkább úgy tudom elképzelni, hogy ő ezt hagyja is, ezért van ez így, ahogy van. Ezért is használják ki sokszor, lehet, hogy a naivitása is közre játszik ebben.

Még azt is észrevettem, hogy időközönként mindig egy valakire van rákattanva, mint például ősszel, leginkább októberben Zayn volt az, akivel szinte mindig lógott, akire rá volt kattanva. Sokszor le is utánozta, na de ezt az elején kielemeztem már. 
Novemberben és decemberben meg Liamre kattant rá, olyankor mindig mellé ült az interjúkon. Az ő fejére is tette rá azt az izét. 

Ám gondolom azért is foglalkoznak vele kevesebbet, azért is van róla kevesebb minden, mivel lehet, hogy igény sincs rá. Sőt, olyankor a kutyának fel sem tűnik, senkinek sem hiányzik, miközben Harryről, esetleg Niallról minden szart elolvashatunk és ők vannak tele a facebook üzenőfalon. Rengetegszer volt már ilyen. Jó, nem azt mondom, hogy ők a hibásak, amiért foglalkozik velük mindenki, őket is ugyanúgy szeretem és Niall még a kedvencem is. Csak nem értem a logikát, hogy az egyik miért kap több figyelmet, mint a másik. Mindegy, ez mindig is így lesz mindenhol, tehát nem hiszem, hogy csak itt megy ez.

Állítólag azért nem engedik többet énekelni, mert a menedzserek szerint olyan a hangja, mint aki héliumot szívott voltan és az szerintük undorító. Nem tudom mi igaz ebből, de valószínűleg az. Szerintem épp, hogy egyedi a hangja, mert igaz, hogy magasabb, vékonyabb, lányosabb, de a többiek közül kinek van olyan. Senkinek. És hát ezer közül fel lehet ismerni, sőt még az is felismerné, aki nem rajong értük, csak úgy hallgatja. 

Még eszembe jutott az is, ami szintén a kedvenceim közé tartozik, hogy amikor látja, hogy valaki magasabb nála, akkor lábujjhegyre áll. Legutóbb azt hiszem körülbelül egy hónapja volt ilyen, amikor a nő volt nála magasabb. Ilyenkor is, mint egy kisgyerek, ezt annyira bírom benne. Nem is értem, hogy lehet őt utálni.

Ennyi lennék mára, remélem nem hagytam ki semmit sem, ha van kérdésetek, komiban fel lehet tenni. Illetve a véleményeteket is leírhatjátok. Vagy, hogy miben nem értetek egyet.

Ünnep

2013. december 21.
Valerij és Mániás ember beszélgetnek, ők egy kisebb lakásban élnek együtt. Nagyon jó barátok voltak már évek óta, mindkettőnek különböző mániái voltak és minden hülyeséget megbeszéltek egymással. Leginkább a horoszkóp volt a közös téma, de néha szóba jött a származás is. Valerij orosz, Mániás ember olasz, de mindketten hazudnak róla és mindenkinek azt mondják, hogy angolok. Ők egymás között amúgy tudják, csak mások nem tudnak róla. Ők nagyon jól érzik így magukat.
-Tudod mi lesz kedden? -Kérdezte Valerij.
-Szenteste. Miért?
-De azon kívül?
-Fogalmam sincs. Amúgy akkor szoktad ezt csinálni, amikor valakinek szülinapja van. -Válaszolta Mániás ember. 
-Igen. Tudod, hogy kinek?
-Igen. Lujzinak.
Így nevezték Louist, persze mindig ideges volt rá, ők meg annál jobban csinálták ez okból. 
-Mi lenne, ha ma átmennénk hozzá? -Mániás ember kérdezte meg.
-Átmehetünk, de hívjunk meg másokat is. -Mondta Valerij.
-Akkor jöjjön az Antonini, Ranocchia, Federica és Matri. Felhívom őket. 
Megbeszéltek mindent, és mivel mindannyian ráértek, nem sokára meg is érkeztek és majd onnan mennek át Louishoz. Mániás embernek eszébe jutott valami nagy baromság.
-Van egy ötletem?
-Na mi? -Érdeklődött Ranocchia.
-Be kéne égetni Louist.
-Jaj már megint kezded? Miért nem hagyod már békén? 
-Vicces. Most amúgy a köldökre vagyok rákattanva.
-Inkább ezt hanyagold, csak megfázik a dereka, majd inkább nyáron.
-Nem tudok várni fél évet.
El is indultak, azonban Louisnak senki sem szólt, hogy mennek, így nem is számított rájuk. Sajnos most egyedül lakott, mert nem igazán tűrte meg bárki is maga mellett és nem értette az okát. Emiatt szomorú is volt és azt gondolta, hogy őt senki sem szereti. Becsöngettek, ilyenkor mindig örült, ha vendégek érkeztek, ezért örömmel be is engedte őket.
-Sziasztok, gyertek csak be nyugodtan!
Be is jöttek, leültek, úgy érezték magukat, mintha otthon lennének. Antonini kezébe vett egy újságot, amiben egy hirdetés volt.
-Láttátok már az új hirdetést? -Kérdezte.
-Milyen hirdetésről van szó. -Louist érdekelte.
-Broki megint kirándulást szervez, idén az Északi-sarkra szeretne menni. Igazából ez december 23-án lenne, reggel mennek korán és este érkeznek haza. Izgalmasnak ígérkezik. 
-Nem tudom, én ennyire nem vagyok oda érte, meg hogy lehet az Északi-sarkra menni. -Louis nem lelkesedett érte, amúgy sem értette az egészet.
-Akkor te nem ismered Broki Brok-ot, már közel a hetvenhez, de a fizikai állapota jobb, mint egy húsz évesnek, úgy pörög. Mindig is a különleges kirándulásairól volt híres. Igaz, elég drága, mivel világhírű, de nekünk van pénzünk.
-Akkor menjetek, jó szórakozást.
Ranocchia úgy érezte, ebbe közbe kell lépnie.
-Louis, szeretnék veled váltani pár szót négy szem közt, ha lehet, ha nincs ellenedre.
-Rendben, akkor vonuljunk félre.
-Én is így gondoltam.
Ezzel félre is vonultak, egy kicsit odébb, ahol nyugodtabban tudnak beszélgetni. 
-Miről akarsz velem beszélgetni? -Kérdezte Louis halkan.
-Rólad. Látom mennyire szenvedsz és, hogy egyedül vagy. Mi csak segíteni szeretnénk. Olvass egy kicsit Brokiról, ő egy remek ember és, ha jobban megismered, akkor fel fogsz rá nézni, tisztelni fogod. Nagyon sokat megélt már, rengeteg élettapasztalata van már, hiszen most lesz azt hiszem hetven éves. Gyere el velünk az Északi-sarkra és bízz benne.
-Oké, ám neked hiszek, te mindig jókat mondasz.
-Köszönöm.
Visszamentek a többiekhez, addigra már rég a horoszkóp volt a téma. Mániás ember mindenkit végig kérdezett, pedig már mindenkiét tudta kívülről.
-Nem unod ezt még? -Ezt Antonini mondta.
-Akkor tudok egy jobbat. Elmondom mindenkinek mi a horoszkópja, és utána, hogy mikor született. Oké.
Mindenki a fejét fogta, de rábólintottak, hiszen tudták, hogy milyen.
-Valerij, neked vízöntő és 1969. február 2. Ranocchia, neked is vízöntő, és 1988. február 16. Federica, neked is és 1990. február 5. Louis, neked bak és 1991. december 24. Matri, neked oroszlán és 1984. augusztus 19. Antonini, neked is és 1982. augusztus 4. Nekem meg ikrek és 1976. május 29.
-Nagyon jó voltál, mindenkiét eltaláltad. -Mondta Valerij, ugyanezt amúgy ő is elmondhatta magáról. 
Elérkezett az este is, Louis örült, hogy feldobták a napját, holnap már készülődni fognak az Északi-sarkra, már Brokival is beszéltek és a jelentkezésüket is leadták. 

December 22
Ma van arany vasárnap, tehát meg kell gyújtani az adventi koszorún a negyedik gyertyát is. Mániás ember felhívta Louist, hogy menjen át hozzá, volt egy terve, természetesen Valerijjel is megosztotta. 
-Mi az a nagy terv?
-El kell érni, hogy felgyűrődjön a pólója.
-Már megint? Nem unod még?
-Nem, és le fogom fényképezni titokban, ez lesz a karácsonyi ajándéka.
Kitört belőle a röhögés, Valerij már megszokta, sőt ő is ilyen volt, csak ez a köldök téma nem igazán érdekelte. Csöngettek, biztosan Louis az. Mániás ember ajtót is nyitott.
-Na végre, gyere be!
Be is engedte, még reggel feltett egy rejtett kamerát a sarokban, hogy felvegyen mindent, ha esetleg megtörténik, azt a részt ki tudja vágni, meg képeket is tud belőle csinálni. 

Matri és Federica sétálgattak a karácsonyi vásáron, amúgy ők egy párt alkottak. Elkezdtek beszélgetni, Matri hozta szóba Louist.
-Téged is idegesít az a kis buzi gyerek?
-Louis?
-Igen, Mániás ember rá van kattanva. Most normális?
-Nem igazán, engem is egy kicsit zavar a gyerek, mert eléggé buzisan viselkedik, meg a mozgása is olyan. -Mondta Federica.
-Gondolod, hogy szószerint az? -Kérdezte meglepve Matri.
-Hát nem tudom, nem csodálkozom azon, hogy egyedül lakik.
-Teszteljük le. Próbáld elcsábítani, kicsit mutass magadból többet, érdekel, hogyan reagál, ha nem jön zavarba, akkor biztos, hogy buzi. 

December 23
Broki mégsem akart menni az Északi-sarkra, hanem elhatároztam, hogy meghívja a házába azokat az embereket, akik jelentkeztek rá. Tehát reggel tízkor már mindenki ott volt, be is hívta őket. Tele volt az asztal süteményekkel, üdítőkkel, meg egyéb dolgokkal. Antonini kötekedős kedvében volt, úgy gondolta, hogy Louisba köt bele, oda is ment hozzá.
-A 22 az már öreg. Igaz?
-Miről beszélsz?
-Te mondtad még a múltkor, ki vagy akadva, hogy szülinapod lesz és öreg vagy 22 évesen.
-Te beszélsz a 31-el? Idióta!
Antonini közben elvett egy üdítőt az asztalról és kortyolgatni kezdte.
-De én nem tartom magam öregnek.
-Pedig az vagy. 
Louis elvonult, miközben kinevette Antoninit, aki ugye beégett. ideges is lett. Letette a poharát és meg akarta szivatni. Összemorzsolt pár süteményt, beállt Louis mögé titokban, hogy ne vegye észre és beszórta az egészet a pólója alá.
-Mit csinálsz, te nem normális? 
-Most megkaptad a magadét!
Louis meglátta Antonini italát az asztalon, úgy döntött, hogy ezt most ezt most elviszi és beleönti a nyakába. Amikor nem figyelt, akkor elvette az asztalról, felhúzta a pólóját, hogy betegye alá a poharat. Ám szerencsétlenségére Mániás ember pont észrevette, persze, hogy szóvá tette. 
-Miért húztad fel a pólódat? -Kérdezte boldogan, csak azt sajnálta, hogy nem tudta lefényképezni.
-Maradj most csöndben, utána elmondom.
-Különben is most veszem észre, hogy rózsaszín póló van rajtad. Ez tök buzis.
-Jó, most ne szólj bele.
Mániás embernek eszébe jutott valami, de nem szólt senkinek semmit. Azt tervezte, hogy majd holnap valósítja meg a tervét. Louis beállt Antonini mögé és a fejére öntötte az üdítőt. Ijedtében ugrott egy nagyot, mindenki szakadásban tört ki, mivel ezt mindenki látta.
-A tiednek legalább közönsége is volt! -Mondta nevetve Louis, Antonini fel tudott volna robbani mérgében.
-Takarodj innen a szemem elől, különben betöröm a fejedet! -Ordítozott, ekkor mindenki arcáról lefagyott a mosoly.
-Most mit kiabálod le a fejét, hiszen ő még csak egy kisgyerek. -Mondta Matri.
-Dehogy kisgyerek! 22 éves.
-Úgy értem, hogy agyilag. 
Nem sokkal később Antonini és Louis összeverekedtek, természetesen az olasz kezdte el, ezért Broki mindenkit elküldött.
-Látod mit tettél, te barom? Miattad lettünk elzavarva! -Matri veszekedni kezdett Antoninivel.
-Mondd a Lujzikának! Nem én kezdtem el!
Majd távozott.

December 24
Valerij most korán kelt, mivel ilyenkor, amikor szülinap van, akkor mindig tortát süt, ez már megszokott volt. Mániás ember körülbelül egy órával később kelt fel.
-Még ilyenkor is ezt csinálod?
-Jó, attól, hogy szenteste van, még meg kell ünnepelni a szülinapját, igazságtalan lenne vele szemben.
-Van egy tervem.
-Na, mi?
-Zárjuk ki és ünnepeljünk nélküle. -Kitört Mániás emberből a röhögés. 
-Hogy lehetsz ilyen gonosz? A saját szülinapján?

Nem sokára gyülekeztek is az emberek Mániás ember lakásán, ott szervezte meg a meglepetés partyt Louisnak. Valerij hozta a tortát.
-Boldog szülinapot, Louis! -Mondta.
-Köszi.
-Tetszik a torta? Én csináltam.
-Igen, köszönöm!
Antonini hirtelen megjelent, a kezébe vette a tortát és egyenesen Louis arcába nyomta az egészet, így tönkre is ment.
-Mondtam, hogy megkeserülöd, te szarházi!
-Hogy te milyen buta vagy és primitív! Tönkreteszed szegény fiúnak a szülinapját? 
-Ez nem fiú, ez egy rossz buzi!
Majd távozott is, Louis meg a fürdőszobába ment, hogy lemossa magáról a tortát. Valerij odament hozzá, hogy megvigasztalja.
-Ne is törődj vele, nagyon gonosz tud lenni ám. Csináljak másikat?
-Köszi, de nem kell! Inkább ünnepeljétek a karácsonyt, ne az én szülinapomat! Én mentem, sziasztok!
Felöltözött, majd távozott, kissé el volt keseredve, hogy az ő szülinapja tönkrement a többiekével ellentétben. De senkit sem érdekel, biztos örülnek neki, mert hamarabb mehetnek karácsonyozni. Ezért szar karácsonykor születni, legalábbis ő ezt gondolta. 
A többiek persze nem így vélekedtek, Antoninit hibáztatták.
-Most tönkretetted a bulit, te idióta!
-Megérdemelte ez a buzi!
-Visszafogod kapni nyáron, de a kétszeresét!
Ezzel vége is a történetnek.

2013. december 14., szombat

A várva várt mezítlábas képek

Másfél hét szünet után meghozom nektek a várva várt mezítlábas képeket, amiket már annyira ígértem. Ezek amúgy idén nyáron készültek és jó sok van belőle, ahhoz képest, hogy ugyanazon a napon készültek.


Így ment ki az utcára. Amúgy meg ez a gatya tök trottyos.


De azért a kezében van a cipő. Lehet épp most vette le, de ahogy itt én elnézem, a mellette lévőnek mutogatja. Az meg csak néz, hogy mi baja van, hogy mi olyan érdekes abban a cipőben. Meg még mondta, hogy jó lenne, ha felvennéd, nehogy itt megvágd a lábad! Amúgy ez az a cipő, amire szmájlikat rajzolt. Ja és ebből a gatyából kint van a fél segge, csak ugye hosszabb a pólója, így nem igazán látszik. Azért Liamet még nem múlta felül. 


Viszi a kis labdáját, biztos mezítláb focizott. Nem fájt vajon, miközben belerúgott a bőrlabdába?


Itt úgy tűnik, mint aki megszökik, nehogy észrevegyék. Viszi a kis szmájlis cipőjét, hátha fel fogja venni és a labdáját. Bár szerintem a cipő felesleges, mert úgysem veszi fel.


Lekéste a buszt, most itt marad. Ez is azért van, mert mezítlábaskodott az utcán. Most aztán bosszankodhat.


Tudom, volt már ez, csak az a felirat nincs alatt, és így jobb is. Mi az ott a lába alatt? Valami szemét? Na szép, ha ebbe belelépett, aztán viszi a szobába azt a mocskot. XD
Rá is szóltak, hogy jó lenne lábat mosni, mielőtt rálép a szőnyegre.


Azt most nem értem, hogy a kezét minek rakja így a levegőbe. Biztosan elkezdett futni, mert lekési a buszt. Bizonyára elnézte az időt, annyit focizott mezítláb. A cipőt meg teljesen feleslegesen cipelte magával.


Elment az orra előtt a busz, pedig már hozzá is ért az ajtóhoz, de az úgy elhúzott előle, hogy szegény Louis seggre esett. Amúgy meg különösen tetszik a mintás alsója, ami kivillan :D


Ezt kellett volna előrébb tenni, mert itt még nem ért hozzá az ajtóhoz.


Csodálkozva lesi, ahogy a busz elmegy az orra előtt. A mögötte lévő épp most készül seggbe rúgni, amiért lekésték. Ezt mondja: "Mégis mit képzelsz? Elmész focizni mezítláb és nem figyeled az órát? Hát most leshetsz!" 
Majd jól belerúgott, ami Louisnak nagyon fájt és sírni kezdett.


Ez máskor volt, mivel más ruhában is van. Tanítja a társának, hogy hogyan kell tökéletesen mezítlábaskodni.


Szinte egész nyáron mezítlábaskodott, itt már nem engedték neki, hogy lekésse a buszt, időben visszavitték.


Ez még az előzőhöz tartozik, amikor lekésték a buszt, csak kimaradt véletlenül.


Na ez is máskor készült, mint az előzőek.


Itt is a kezében van a cipő. Vagy azért, mert útközben vette le, vagy mert lehet közben fel fogja venni, mondjuk az fölösleges, mert akkor úgysem veszi fel.

Erről van videó is, na azt is beteszem nektek.



Ide kattintva is megnézhetitek a youtube-n.

Most érkezzen a kedvenc képem, imádni fogjátok.


Ez Louis lába. Itt már látszik, hogy előtte mezítlábaskodott, jó piszkos a lába. Ez a kép szerintem nagyon vicces.

Remélem tetszett, a következő alkalommal a még nem látott köldökös képekkel jövök, mert közben találtam még olyanokat is.

2013. december 4., szerda

Teljes véleményem a shipperek háborújáról!

Most más témával jelentkezem, mégis kapcsolódik Louishoz (ha már róla szól a blog). Bizonyára ti is shippeltek valamit, Larry-t vagy Elounor-t, ha meg nem, akkor jól teszitek. Én sem shippelem egyiket sem és tudjátok miért? Hát mert egyik sem igazi szerelem, én szerintem mindkettő csak barátság. Mindjárt leírom, hogy miért és hogy alakult ki ez az egész. Most biztos azt gondoljátok, hogy fölösleges elolvasni, mert úgy is "tudjátok", akkor rosszul teszitek, mert amit leírok, arra még senki sem gondolt eddig, lehet eszébe sem jutott. Akinek meg igen, az még tud gondolkodni.
Először is a gyengébbek kedvéért:

Kik a Larry shipperek? 
-Ők azok, akik Louis és Harry szerelmében hisznek, szerintük több van közöttük, mint barátság. Úgy vannak vele, hogy Eleanort a modest csak felbérelte, hogy játssza el Louis barátnőjét, erről szerződése is van. Ez mind arra kellett, hogy titkolják Larry-t, ne tudódjon ki. Az Elounor shippereket elvakult naiv kislányoknak tartják. Harry és Louis azért nem mutatkozik együtt a kamera előtt, illetve azért nem mennek már egymáshoz, mert a modest ezt nem engedik nekik, de Larry persze még van.

Kik az Elounor shipperek?
Akik szerint Louis és Eleanor szerelme valós. Ők úgy gondolják, hogy a Larry shipperek tették tönkre Louis és Harry barátságát. A Larry shippereket nem tartják directonereknek, mert mindent tönkretesznek és elmebetegek.

A legtöbb Larry shipper utálja Eleanort, egy élősködő szajhának tartják.

Fussátok át a Larry-t bizonyító blogot illetve a Larry-t tagadó blogot. Az utóbbit egy Elounor shipper írta, amiben azt is akarja bizonyítani, hogy ez valós szerelem.
Van még a Larry-t tagadó blog cáfolása. Ez is Larry-t akarja bizonyítani, közben meg cáfolja, amit az Elounor blog ír.
Olvassátok el és egyiknek se dőljetek be teljesen, de azt kell, hogy mondjam mindkettőben vannak igazságok, de ennél nagyobb marhaságok is, amiken csak röhögtem.

Akkor most elmondom a véleményem.

Gondolom többen is észrevettétek már, hogy igazából 2013-ban fajultak el ezek a shipperes viták. Nem mondom azt, hogy régebben nem voltak Larry shipperek, de nem volt ilyen szembetűnő. Nyilván már 2012 végén is észre lehetett venni, de ez nem az egyik napról a másikra fajul el. 
Érdekes, megkérdeztem egy Larry-s csoportban, hogy ki mióta Larry shipper és mi miatt. A legtöbbjük azt írta, hogy bár elég régóta directonerek, de Larry shipperek csak pár hónapja, előtte a barátságukban hittek.
Utána néztem gugliban is, a legtöbb Larry-s téma 2013-ban íródott, azonban már 2012-ben is szóba jött, de ott egész más volt, érezhető volt, hogy ott még nem voltak elfajulva a dolgok. Illetve egy forumon nyílt egy olyan téma, ahol azt írják, hogy Harry bevallotta, hogy meleg. Visszakerestem, 2012 elején nyitották meg és érdekes, erről nem nyílt vita, csak viccnek lett felfogva, hogy ők sokat hülyéskednek, meg ilyenek. Most nem linkelnék, aki nem hiszi el, az majd ír egy komit és a kedvéért újból visszakeresem.

De akkor miért lett elfajulva illetve hogyan fajult el?
A Larry-ek előszeretettel használják azt a szót, hogy modest, most viszont én is használnám, de ellent mondok a shippereknek. Eleanor két éve került a képbe, még nyoma sem volt az elfajulásnak. Larry shipperek, most hozzátok beszélek, válaszoljatok, illetve magyarázzatok meg nekem egy pár kérdést/észrevételt. Minek kellett Eleanor, ha még akkor nem voltak a shipperes viták? Tudom, szerintetek azért, hogy fedjék Larry-t. De Nem tűnt fel nektek, hogy akkor még bőven hülyéskedtek egymással, és még 2012-ben is. CSAK 2013 ÓTA KERÜLIK EGYMÁST!!!! Pontosan én sem tudom, hogy már előtte fajult el a dolog, de szerintem igen. Itt egy Larry Stylinsonos kérdés. Februárban került ki, tehát már akkor történt valami. Sokak szerint azért, mert Harry és Taylor összejöttek. Vajon tényleg ez okozta az elfajulást? Lehet benne valami, de nem teljesen ez, itt több dolognak össze kellett jönni. Lehet, hogy külföldön már 2012-ben elfajult, ezt nem tudom (valószínű, mert minden csak hónapokkal később ér el hozzánk.)
Tehát Louist 2011-ben hozta össze a modest Eleanorral, ahogy ti állítjátok. Ha így lenne, akkor az nem jut eszetekbe, hogy már olyankor be lett volna tiltva Larry, hogy már akkor kerülték volna egymást? Csak gondolkozzatok el rajta és nem kérek terelős kommenteket, mert egyszerűen nincs logika az elméletetekben. A hülyeséget shippelitek. Az Elounor shipperek naiv idióták, na de ti sem vagytok náluk jobbak, sőt.
Pont, hogy ti nyelitek be a legjobban a modest húzásait, trükkjeit, teljesen manipulálva vagytok. Az Elounor shipperek a hülye pletykákat nyelik be, ti pedig a modest trükkjeit és még ti modest-eztek állandóan. Lehet támadni, nem érdekel.
Elismerem én is Larry shipper voltam augusztus óta (előtte semmilyen shipper) ez körülbelül november elejéig tartott. Na majd erre később visszatérek.

Térjünk rá az Elounor ps képekre, amik Eleanor instagramján és twitterén találhatóak meg. Abban egyetértek veletek, hogy nem Harry mutatta be őket, hanem a modest egy ismerőse. Valószínűleg Eleanor a modest ismerőse, de Louist semmire sem kényszerítették és semmilyen szerződés nincs! Na majd ezt később. 
Még egy kérdés? Ha tényleg úgy lenne, hogy takarni akarják Larry-t, akkor mi a fenének tesznek fel Eleanor nevében ps képeket, amik ráadásul annyira amatőrek. Hogy még jobban lebukjanak? Akkor már nem lett volna egyszerűbb, ha egymás mellé állítják őket? Nyilván van benne trükk. Most komolyan elhiszitek, hogy egy profi menedzsment ennyit hibázik és ilyen bénák? Hibázhatnak ők is, de nem ennyit! És nem ilyen eszetlenül, mert ez tényleg eszetlen dolog lenne. Nem az, csupán csak manipuláció, mert tudják, hogy a Larry-sek kiszúrják és akkor elindul egy újabb téma. A modest célja, hogy szítsa a vitát, most biztos megkérdezitek, hogy mi értelme lenne, hogy a fandom két részre oszlik el és folyton veszekednek, ez nem tesz jót a bandának, sőt meg is szűnhet. HÜLYESÉG!!!! Nem fog ezért megszűnni, a modest tudja mit csinál, higgyétek el, nem fog ez örökre tartani. Most ezzel tudják fent tartani az érdeklődést, most ez a téma, van miről beszélni. És ez nem csak itt megy így, hanem más előadóknál is, amiről nem biztos, hogy tudtok, mert ugye az a rajongókra tartozik, ott is vannak viták, témák, csak épp más. Voltam glambert is, ott is voltak ilyenek, jó mondjuk nem feltétlen a fandom ketté oszlása, igaz, ez 2010-ben volt, Adam a karrierje elején állt még, a cél az volt, hogy eladják őt minél jobban, minél több helyre. Volt egy botrányos imidzse, volt miről beszélni a médiában, illetve a rajongók körében is. Na ebbe most nem megyek bele, nem akarok eltérni a témától.
Egy ismerősöm szokta mondani: "Az érdeklődést fent kell tartani". IGAZA VAN!!!!
A modestet nem érdekli, hogy e miatt most szenved-e valaki, tehát ne gyertek ezzel, Louist meg különösen leszarják, Harry viccnek fogja fel az egészet, le se szarja a Larry témát, csak röhög rajta. A kivételezés is megy, de ezt úgy is tudjátok.

A másik kérdésem az lenne, hogy honnan a fenéből veszitek azt, hogy Louis pánszex. (Gyengébbek kedvéért a pánszexuális jelentése). Csak, mert valaki elterjesztette és bedőltök neki? Hát gratulálok a hiszékenységeteknek. Oké, azt értem, hogy Harry biszex, ezzel én is egyetértek, meg hát ő ad is erre jeleket, legszívesebben felvállalná, magában meg már főleg feldolgozta és elfogadta ilyennek magát. Itt Louisszal vannak a gondok, ez az egész is azért van. Térjünk rá a bemutatásaira. Ez az a kép. Ja és van még egy: Ez.
Volt még egy eset még nyáron, hogy azt hiszem az autóban ültek, Eleanor vele volt. Nos nem tudom már, hogy a Larry-sek vagy egy paparazzi, de lényegtelen, inkább az a fontos, hogy shipperes dumát nyomtak le, még hozzá azt, hogy "csókold csak meg a kamu barátnődet!" Erre Louis iszonyatosan begurult, bemutatott az illetőnek, Eleanornak kellett lefognia. Erről volt videó is, nyáron láttam, de most a fene se fogja visszakeresni, aki tudja, az rendben van, aki meg nem hiszi el, így járt. Ja és lehet terelni, hogy a két képen csak viccből mutatott be, érdekes, ha tényleg úgy lenne, akkor nem ilyen fejet vágna. Na mindegy. Még nem mondtam el, hogy a koncerten miért mutatott be. Az első képet tudom csak, a másodiknak nem ismerem a történetét, de az is valami shipperes dolog. Mert egyszer és nem is kétszer volt már ilyen. A Larry táblásat ismerem, a teljes igazságot senki sem tudja, csak amiket terjesztenek egyesek. Az Elounor shipperek szerint Larry miatt húzta fel így magát, sőt azt a lányt ki dobták a koncertről. A Larry shipperek szerint nem a shippernek mutatott be. De akkor kinek? Mondjátok már meg! Sőt még az autós esetnél is tereltetek, hogy nem a shippereknek. Erről megkérdeztem egy Larry shippert, aki azt írta, hogy a sok elvetemült picsának, akik miatt nem tudott arrébb menni. Most komolyan ilyen bunkó tapló parasztnak állítod be? És Louis a kedvenced, én tudom! Azért a kedvencedről ne állíts ilyeneket, csak azért, hogy tereljél! Sőt ezt még te magad is elhiszed! A legtöbb Larry shipper nem tudta megmondani, hogy kinek és miért mutatott be nem is egyszer. Nyissátok csak fel a szemeteket, a Larry shippereknek mutatott be, mert felhozták a Larry témát. Sőt ha annyira szeretné a Larry témát, akkor nem így reagálna rá. Aztán jön az a duma, hogy ha nem lenne titkolni valója, akkor nem így reagálni. Oké, ezzel veletek értek egyet, hogy VAN TITKOLNI VALÓJA! De nem Larry az, hanem az, hogy meleg. És most figyeljenek az Elounor shipperek is. Én azt mondom, hogy meleg, csak nézzetek rá. NEM PÁNSZEX, AZ CSAK A TI BAROMSÁGOTOK! Nyáron láttam egy interjút, ahol tényleg nagyon melegesen viselkedett, azok a mozdulatok, a hajrázosok stb. De más interjúban is lejön, csak nézzétek meg. 
Ja és ezt a gifet meg ezt is nézzétek meg. Nem, nem az alsó gatyáját igazítja és nem is vakarózik, hanem simogatja, úgy hogy észre sem veszi magát. Ezt most az Elounor shipperektől kérdezem. Szerintetek egy heteró férfi ilyet csinál? Na most megint képekkel jövök.
Louis furán néz Liamre illetve Louis közeledik Liamhez. A kutya észre sem veszi, mert Liam van ott és nem Harry! Liam annyival elintézi, hogy egy kicsit arrébb löki és ennyi. Ezt egy videóban láttam, pont ez a jelenet volt, tehát aki látta az jól járt, aki meg nem és nem hiszi el akkor az így járt. Nem fogom visszakeresni, ez is nyáron volt. Zayn-re is nézett időnként furán, illetve hozzá is behajolt, ezt is videóban láttam. Egyedül talán Niallel nem tette, de ez most nem lényeg. Ilyeneket észre sem vesztek. 
Még valami, nézzétek meg ezt is. Egy heteró ilyet nem csinál!
Rátérek a lényegre, arra, hogy Louis nem képes még talán magának se bevallani, hogy meleg, ezért reagál így ahogy. Harry miért nem csinálja, pedig a Larry-sek szerint neki is van takargatni valója. MERT Ő ELFOGADTA MAGÁT ÉS ŐT NEM ZAVARJA ANNYIRA, HOGY LEMELEGEZIK (mivel ő bi és nem meleg).
Visszatérve a bemutatásra, egy másik Larry shipper elkezdi, hogy mert a modest megparancsolta neki, hogy mutasson be. Kérdeztem tőle, hogy azt miért nem, hogy álljon be Eleanor mellé egy kép kedvéért? Minek kell akkor ps-ezni? Nem tudott válaszolni. Indokoljátok meg, hogy Louis miért pánszex és miért nem meleg? Ezt a pánszex szót is tőletek hallottam először és szerintem sokan vannak így ezzel. A Larry-t tagadó blogon a legnagyobb marhaság az volt, amikor jellemezte a melegeket, miszerint nekik nem nő annyi szőrük, illetve megindul a mell növekedése, nőiesebb hang stb. Meg hogy ő látott valahol egy meleget. Kérlek, ne röhögtesd ki magad! Vannak olyan melegek, akikről meg nem mondod, hogy az, vannak akik egy kicsit lányosabbak. Persze olyan heteróban is lehet, de ha megfigyeled a mozdulatokat, viselkedést, akkor meg tudod állapítani. Elounor shipperek, nektek is megy a terelés, ahogy elnézem. Először is aki azt a blogot írta, az bizonyára süket, vagy csak nem hallotta Louis hangját. Akkor gyorsan kapcsold be, mert az énekhangja és a beszédhangja is nőiesebb, magasabb és vékonyabb, mint a többieké. Aki nem directoner, az is ezer közül felismerné ha azt mondod neki, találja ki melyik Louis hangja. Az Anti Larry blogot cáfoló blog ezt is megcáfolta, miszerint Nickről (Harry barátjától) tettek be képeket. Ne kelljen most elemeznem, nézzétek meg. Ja és szerintetek hány melegnek volt már felesége és gyerekei? Rengetegnek és még most is, csak mert nem merik maguknak is bevallani? Sőt volt már olyan, aki csak harminc évesen jött rá, és elhagyta a feleségét, gyerekeit egy férfi miatt, amit nem is bánt meg, mert így sokkal boldogabb lett. Tévhit az, amikor azt melegezik le, akiknek nincs barátnőjük. BAROMSÁG!!! Leginkább ott kell keresni, akinek van barátnője (és azért, hogy elterelje). Elounor shipperek jönnek azzal, hogy hogy lenne már meleg, hisz barátnője van. Remélem a ti szemeteket is felnyitom. Ha megnézitek a képeket, itt a Larry-sekkel értek egyet, mint ha két testvér lenne (a normálisabbak állítják ezt). A betegebbek szerint Louis és Eleanor nem bírják egymást elviselni. Ismerve Louist szerintetek kibírta volna egy olyan emberrel két évig? Én úgy gondolom, hogy Louis még az elején próbált beleszeretni Eleanorba, de nem ment neki. Eleanor meg hát ő nem szereti Louist, bár az elején nem tudom hogy volt vele. Van igazság abban, hogy kihasználja Louist. Rendes lánynak tűnik első látásra, de ha jobban megnézi az ember, valami van benne. Én ezt éreztem vele kapcsolatban, amikor először láttam. Louist senki nem kényszerítette semmire, ha így lett volna, akkor az feltűnt volna, mivel ő olyan, hogy ha van valami baja, azonnal észre lehet venni rajta. Na szóval ezen a forumon még szeptemberben folytattam egy érdekes beszélgetést, hogy Louis meleg. (Az ír manó vagyok) Ha egyet visszatekertek, ott kezdődik el valahol fent. Akkor még Larry shipper voltam. A megérzéseimről majd később írok.

Egy másik téma, ami a Larry shippereket érinti, mivel ez nekik szól. Ugye ti azt valljátok, hogy Eleanorból kettő van, sőt vannak olyanok is, akik szerint három is van belőle. Csak mert az egyik képen egy kicsivel magasabb, mint Louis, a másikon meg alacsonyabb, de nem sok különbséggel. És laposban van mindenhol. Oké, ezt eddig értem, én is megnéztem, és hát az attól függ melyikük áll közelebb (mivel nincs köztük magasságbeli különbség, lehet ugyanakkorák, vagy az egyik egy egészen picivel a másiknál). Ennyi eszetek sincs, csak dől belőletek a sok hülyeség!. Szerintetek Tina van bejelentkezve az egyetemre, Eleanor meg csak lóg. Ha valóban Larry fedés lenne, ahogy állítjátok, akkor a modest lenne olyan hülye, hogy két, esetleg három lányt állít Louis mellé? Ugyan már, ennyire nem hülyék. Nincs Eleanorból kettő, se három, csak egy van! Ezt a lányt nézitek ti Tinának. Közben meg egyszer sem volt Louis mellett, csak ti bebeszélitek magatoknak, illetve mivel ez már egy elterjedt téma, benyelitek egyszerűen. Ja meg a tetkós ügy, hogy egyszer ott van, egyszer nem. A szerencsétlen Larrys blogon betettek egy régebbi képet, ahol még nem volt meg neki. Hát grat! Meg olyat, ami baromira el van kenődve (mármint szar minőségű kép), ahonnan nem lehet kivenni, hogy ott van vagy nincs, mert egy kis méretű tetkóról van szó. Meg az orra, kár, hogy oda is ps képeket tettetek be, ennyire naivak már nem lehettek. Illetve olyat is láttam, ahol semmi különbség nincs, mégis be van karikázva. És az a legviccesebb, hogy Cristina, illetve Gretchen Caldernek is van twitterre. Most ezt komolyan elhiszitek, hogy attól, hogy van profiljuk (biztos valami Larry shipper, esetleg maga a modest hozta létre, hogy ti erről is beszéljetek), még léteznek?

Közös tetkók. Már bocs, de ez szerintetek a szerelmet bizonyítja? Nagyon el vagytok varázsolva, térjetek vissza a földre, kérem! A barátoknak is lehet ugyanúgy közös tetkójuk. Meg a másik, olyan képeket tettetek be, ami szerintetek szerelem. Pont, hogy azok semmi ilyesmit nem bizonyítanak, a másik, hogy a fele ps. 

Jönnek a tweetek, annyi ilyet betesznek a Larry shipperek, az Elounor shipperek szerint ps, erre a Larry-sek, jaj, hát mert a modest törölte. Közben meg utána sem néztetek. Elismerem, én sem, de egy Larry-s blogon három ilyet fel tudott mutatni. És a többi? Azt miért nem linkeled? Ja, hogy a modest kitörölte, így már értem! (remélem érzitek az iróniát)
https://twitter.com/Louis_Tomlinson/status/86132736212996096
https://twitter.com/Harry_Styles/status/86134060291854336
https://twitter.com/Harry_Styles/status/132898360578424833

"Louis: Hiányzol te kicsi süti
 Harry: Te is, édes pofi
 Louis: Érezd magad jól édes pofi. Később találkozunk otthon!"

Már bocs, de ez sem bizonyítja a szerelmet szerintem. Oké, elismerem és tudom is, hogy több volt köztük, mint barátság, de nem szerelem! Vissza térve a twitterre, azzal megint egyetértek veletek, hogy a modest belenyúl a fiókjukba. Na, de melyik előadónak nem nyúl bele a menedzsment? Szerintem mindenkinek! Ennyit erről!
Ja és itt ez a tweet

"Rajongó: Vicces, hogy bármi történik, nem utasítják el Larry-t!
 Louis: Akkor mit szólsz ehhez? Larry a legnagyobb szar, amit valaha is hallottam! Boldog  vagyok, miért nem fogadjátok el?"

Még megjegyezte, hogy a csaj tweetjében nem volt megjelölve Louis, így rá kellett keresnie a Larry kifejezésre. Az elképzelhetetlen, hogy Louis keresett rá? Gondoljatok bele, van valami idegesít titeket, mégis rákerestek, mert azért érdekel miket írogatnak rólad? Főleg Louis esetében, aki nem vallja be magának se, hogy meleg. 
Ja meg, ez a nagy és kis betű dolog. Szerintetek Louis mindig kisbetűvel írja ki a dolgokat, és a modest kezdi a mondatokat csupa naggyal. Ha ez igaz lenne, akkor valószínűleg hogy ha a modest kiír valamit a nevében, ugyanúgy írja, ahogy ő szokta, főleg azok után, hogy annyiszor lett ez említve. Az lehetséges, hogy mivel nektek sincs szabály a kiírásotokra, így neki sincs. Ahogy jön, úgy írja, én se szoktam mindig odafigyelni, hogy nagy betű vagy kisbetű, ha kiírok valamit! Ahogy jön!
Ezt mutattam is egy Larry shippernek, erre bemondja, hogy Louis nem beszél így a rajongókkal. Á nem, csak épp bemutat, ha valaki felhozza a Larry témát. Többen is elismerik, hogy Louisnak van egy bunkó stílusa, na de ennyi! Aki ezért kevésbé szereti, az így járt, még mindig jobb, mintha nyalna, kétszínűsködne meg jó pofizna a semmire, na de ez más téma, erről majd legközelebb.
A tweetre visszatérve, 2012. szeptemberi a kép szerint. Erről beszéltem, már akkor is jelen volt ez, lehet külföldön már akkor nagy téma volt, hozzánk csak később ért el. 

Dalszövegek következnek, oké értem, hogy ők is írtak dalokat, na de ebben is kurva nagy beleszólása van a modestnek. A mostani albumról is láttam, hogy egy Larry shipper ezt tette ki. Oda írta felé, hogy Larry-t érez. Oké, na de miből gondolják, hogy róluk van szó? Van bizonyítékod rá? NINCS! Akkor maradj csöndben és ne írj ki baromságot, de legalább azt elismerted, hogy CSAK érzed! Lehetséges, hogy a modest is közbeszólt erre, hogy legyen egy ilyen szöveg benne, hogy aztán a Larry-sek megszólaljanak. Így is lett!  Komolyan, ha takarni akarnák, akkor valószínűleg ilyen sem lenne benne. Na meg sokszor olvastam, hogy Harry a "her" helyett "him"-et énekelt, majd Louisra nézett. 
Mint már mondtam, valóban több volt mint barátság, de nem szerelem. Esetleg egy kisebb flört. Lehetséges, hogy Harry kezdeni akart Louisszal? Nem kizárt! Biztosat nem mondok, mert bármi lehet. Az viszont biztos, hogy Louis nem akarja bevallani, hogy meleg, még magának sem! Erről már írtam. Akkor meg hogyan is adhatta magát oda Harry-nek? Sehogy. Ennyit a nagy Larry szerelemről!

Ezt nem hagyhatom ki, ismét az előbb említett Larry shipper (remélem olvassa és magára ismer, nevet nem írok ki). Ez viszonylag új kép (november 18). Katt ide a képért! Odaírja felé, hogy Louis feje Harry kezén van. Húha, nem mondod? Akkor már szerelmesek is, mert oda tette véletlenül a fejét! 

2011-es LEEDS Fesztivál. Együtt mentek el, és? Nincs mit hozzáfűzni, aki szerint ez a szerelem jele, hogy oda közösen mentek el, az jó nagy hülye, már bocs.

Visszatérek az Elounor ps képekre. Elounor shipperek ez leginkább nektek szól. Átnéztem Eleanor instagramját és twitterét. Íme: 
https://twitter.com/EleanorJCalder
http://instagram.com/eleanorj92
Nézzétek meg a képeit, egy pár ps befigyel azért. Érdekes, hogy az ilyen képek csak Eleanor profilján találhatóak meg. A modest az övébe is belenyúl, tehát azért következtettem arra, hogy a modest egy ismerőse és ő általa ismeri Louist és fordítva. Louis profilján nincsenek fent ps képek Eleanorral, ez elég érdekes, pedig a modest oda is belenyúl. Nektek is el kell ismernetek, hogy ott valami bűzlik. Azt tudnotok kell, hogy így hülyítik a Larry-seket, az amatőr béna ps képekkel. Akkor jön a kérdés, hogy Louis profilján miért nincs ilyen? Hát mivel nagyon idegesítő őt ez, ezért nem lehet vele mit kezdeni, mert úgy is csak törölné, ezért egyszerűbb volt Eleanorral megbeszélni a dolgot. Itt mutatkozik ki a pénzéhsége talán, vagy csak leszarja az egészet, hát legyen. Mondjuk neki se eshet jól, hogy folyton lekurvázzák, de lehet, hogy úgy van vele, hogy megéri a pénzért és a hírnévért. Sokak szerint utálja Louist, én meg ezt nem hiszem, gondolom a barátjának tartja, viszont tény, hogy itt más is van. Egy kicsit talán kihasználja Louist, de az is lehet, hogy egyszerűen megunta ezt az egészet és magát Louist is, de az elején nem valószínű, hogy így volt. Mindegy, ez most lényegtelen. Ja és amint látjátok már tavaly nyáron is felkerült egy ps, méghozzá ahol Louisnak Justin Bieber teste van. Ez még csak a kezdet volt.

A másik téma, Louis nagypapája (nem vér szerinti), Keith Tomlinson. Rengeteget panaszkodnak rá a Larry shipperek, itt éred el a profilját.
https://twitter.com/iankeithtom
Nem, itt sincsenek ps képek, ne keresd, de ha nem hiszed, akkor felőlem nézd meg, nekem mindegy. (Én már megnéztem, na). AHOL A KERTBEN ÜLNEK AZ NEM PS!!!!
Mondok szituációkat, láttam tweeteket is, de meg nem keresem most. Volt, hogy egy Larry shipper, aki megkérdezte tőle, hogy szereti-e a Larry shippereket, erre Keith egy határozott nemmel válaszolt. Egy ismerősöm is beszélt vele, ő arra panaszkodott, hogy Eleanorról áradozott, majd mutatott egy képet, ahol egy másik rajongó beszélt vele privátban, ott azt írja Keith, hogy Louis és Eleanor nem szeretik egymást. Aztán az idiótának eszébe se jutott, hogy az ps, bizonyára az a forma is egy Larry shipper volt, akitől származott az a kép. A shipperek szerint ő is a modest befolyása alatt áll. Ekkora hülyeséget már nem azért, mi köze lenne a modesthez? Úristen! Honnan tudjátok, hogy milyen kapcsolatban van Eleanorral? Lehet nagyon kedveli a lányt, ehhez meg mi közötök? Nem bírjátok feldolgozni, hogy se Louis és a családja sem utálják Eleanort? Fáj nektek, mi? Sőt, azt el tudom képzelni, hogy Louis családja nem tudja, hogy Louis meleg, vagy csak nem akarják észrevenni, azt is, hogy a nagypapa homofób, így persze, hogy Louis nem meri bevallani. Ha már itt tartunk, akkor próbál/próbált beleszeretni Eleanorba (lehet már volt). 

Másik téma, hogy a fandom 80 %-a Larry shipper. A kis Larry shipper betette ezt a képet, mert szerinte ez bizonyíték arra. Sőt oda is írta, hogy az illető nem Larry shipper, még csak nem is directoner és azt mondta, hogy 80%-ban vannak a Larry shipperek. Mert ha ő azt mondja, akkor nektek el kell azt hinni? Mégis honnan tudná? Be is linkelt egy oldalt, amit nem ad be, mivel tele van vírussal. Attól, hogy egy oldalra annyian vannak regisztrálva, ez még nem jelent semmit. Ébresztő!!!
És ha igaz is lenne, az megint csak elszomorító, mert ennyi manipulálható hiszékeny ember van a fandomban. 

A következő, amikor Párizsba mentek és ott hagytak egy lakatot. Ezen egy H és egy L betű található, illetve az évszám, 2012. Annyira biztosak benne, hogy Harry és Louis-é, pedig közel sem biztos. Attól, hogy pont egy H meg egy L betű van rajta, még semmit sem bizonyít. Ennyire ti se lehettek hülyék.

Az Elounorosok kezdik állandóan a vitát. Most ez komoly? Miért kell mindent rájuk fogni. Nem védeni akarom őket, mert egyikhez sem tartozom, de én úgy tudom, hogy egy veszekedéshez két fél kell. A Larry-sek is ugyanúgy elkezdik, sőt mondok egy példát. Van ez a cikk, amit már elleptek a shipperek. Ha visszaolvastok, láthatjátok, hogy egy Larry-s kezdte el az egészet, úgy hogy semmi köze nem volt Larry-hez, csak egyszerűen fájdalmat érzett, hogy Eleanor is szerepel benne.

Összességében annyi, hogy mindennek van alapja, ennek is, és bizonyára tudja mindenki, hogy az elejétől fogva voltak Larry shipperek, mielőtt valaki félreértené, hogy nem tudok semmit. Csak az észrevételeimet írtam le. 
Akkor beszélek egy kicsit a megérzéseimről, amik 99%-ban jók, és nem azért mondom, hogy most meggyőzzelek titeket, vagy hogy elhiggyétek, amit írtam, hanem a tapasztalat miatt. Mondok egy példát, foglalkoztam körülbelül egy éve egy olasz focistával, ő volt a kedvencem, de elég szar játékos volt és sokan utálták. Hát eléggé álszent volt, tavaly történt az, amikor kikerült a kezdőből és érdekes módon azokat a játékosokat dicsérte, akik az ő posztján játszottak, vagyis miattuk került a padra. Kicsit se furcsa, mi. De én olyan idióta voltam, hogy elhittem milyen segítőkész és jó szívű. Most jön a lényeg, miszerint elég sokszor meginogtam benne, rengetegszer gondoltam arra, hogy mi van ha csak azért csinálja, hogy benyaljon, jó színben tűnjön fel. Mert azért az tény, hogy a nagy sztárokra akaszkodott rá, ha valaki gólt rúgott, ő volt az első, aki az illető nyakába ugorjon, hogy benne legyen a kamerában. Lényeg, hogy meginogtam benne, de elhessegettem ezeket a gondolatokat, sőt tavaly nyáron Balatonon egy ember is ugyanazt mondta róla első ránézésre, hogy egy nagyképű nyalis majom, úgy hogy nem is ismerte. Ekkor elgondolkoztam rajta, mert azért tudtam, hogy van igazság abban, amit mond, de mégsem akartam elhinni. Csak később jöttem rá és arra is, hogyan lehettem ilyen hülye. Még képes voltam sajnálni is. Azóta tanultam belőle, hogy azért maradjak a földön, ha van egy kedvencem. Most már így vagyok vele, nem sajnálok már senkit sem. 
Szégyenlem magam, hogy pár hónapig Larry shipper voltam, úristen, hogy voltam erre képes, ma már csak röhögök rajta. Mondjuk tagadni fölösleges lenne, mert ez az igazság, tehát ha valaki kérdezi, megmondom neki. De azóta már rájöttem. Sőt bevallom elég sokszor meginogtam, és mielőtt félreértenétek senki sem beszélt le róla, csak úgy magamtól történt. Sokszor meg fordult a fejemben, mi van, ha ez nem is így van, hanem egy nagy baromság, ami már el van túlozva. Tudtam, hogy el van túlozva nem is kicsit. Mondjuk elfogult shipper sosem voltam, Eleanort sosem fikáztam, nekem mindig is közömbös volt, a ps képekre nem vertem a nyálam, ahogy a legtöbb shipper. (Mert azért valljuk be, hogy a Larry képek 80% nagy ps, sőt elég durva képekkel is találkozni). Azokat sosem támogattam, mert tudtam, hogy nem igazi. Viszont abban sosem inogtam meg, hogy Louis meleg (és nem pánszex, kedveseim), és Harry biszex. Ebben olyan biztos voltam, sosem jutott az eszembe, hogy mi van, ha nem azok. Mikor shipper voltam, akkor sem vallottam, hogy Louis pánszex lenne. Itt van egy részletes leírás a pánszexualitásról. Olvassátok el! Mi bizonyítja, illetve miben utalható arra, hogy Louis pánszex lenne? SEMMI!!!
Na szóval így a végére megkérdeztem erről a Larry shippereket, hogy miből gondolják, hogy az. Olyan nevetséges választ kaptam, hogy ezen ti is fejeteket fogjátok majd. Már ha tényleg normális és nem egy kis vak shipper. Elkezdi, hogy Louis igazából a lányokhoz vonzódik, és beleszeretett Harry-be, ezért pánszex. Ennél nagyobb baromságot még nem hallottam, komolyan. Már nem tudott mit mondani erre, ezért inkább égeti magát, hogy ilyen hülyeségeket hord össze. Remélem olvassa az illető és magára ismer. Ha a lányokat szereti, akkor HETERÓ!!!! Te idióta! Ha meg PÁNSZEX, akkor NEM CSAK a lányokhoz vonzódik. Látom, az eszed a helyén van. És ismétlem, hány melegnek volt már barátnője, sőt családja? Csak ti olyan szűk agyúak vagytok, hogy ez eszetekbe se jutott, sőt elhiszitek a sok baromságot, amit hallotok, olvastok. "Azért nem lehet meleg, mert barátnője volt az x-factor előtt" -Vallják a kis hülye shipperek. ÉS??? Hogy mikor jön rá, az ember függő, valaki csak harminc évesen (mert ugye próbálja elfojtani), valaki mér tizenévesen és az hamarosan megbékél magával, Nem kezdem elölről, már írtam erről. Van ez a cikk. Jó, mondjuk ez semmire sem alap, nehogy komolyan vegyétek, ez még nem jelent semmit. Benne van ugye az N Sync is, na ott az említett tag meleg és ugye amikor a csúcson voltak, a tesóim oda voltak érte, én kicsi voltam akkor, de azt a tagot az öcsémmel egyszerűen csak "Lány"-nak hívtuk. Persze így gyerekként nem fogtuk fel, de most azt mondom, hogy rajta nagyon is látszott, le sem tagadhatta volna. (Később ki is derült róla). Van más oka, amiért belinkeltem, bár itt nem írnak olyasmiről. Na szóval egy másik Larry shippernek elmondtam a nézeteimet, erre elkezdi, hogy őt nem fogom meggyőzni az biztos. Az indoka az volt, hogy létezik Larry, mivel állítólag volt egy szintén fiú banda, ahol összeboronáltak két tagot, és később kiderült valóban együtt voltak. Volt ilyen egyáltalán? Ha volt is, akkor ez ad okot Larry-re? Úristen, ezt ő sem gondolhatja komolyan. Szerinte minden úgy történik itt is, mint ott? Úgy beszél, mintha ez meg lenne írva. Ennyire ne legyen már belebetegedve Larry-be. Remélem magára ismer. 

Még nem ejtettem szót az Anti Eleanor facebook oldalról. Bizonyára sokan tudjátok miről beszélek. Volt "szerencsém" beszélni a főadminnal hónapokon keresztül. Nagyon betegesen utálja Eleanort, ha géphez ül, mást sem csinál, csak vele foglalkozik, róla beszél stb. Pedig nem is Larry shipper. Mindenben a rosszat keresi (ahogy admin társai is, köztük akad egy Larry shipper is). Ha valamiben rosszat lát, mindenért Eleanort okolja. Egyik nap kiírta, hogy Louis ezen a képen olyan, mint egy lecsúszott drogos. Már bocs, kedves adminka, de egy lecsúszott drogos nem így néz ki. Csak épp kissé csöves jellegű az a kabátja, a haja szanaszét áll, és nem borotválkozott. Nyisd ki a szemed! A lényeg abban, hogy ebben is Eleanort okolja, hogy miatta ilyen, mivel amikor ő még nem volt a képben, Louis más volt. Meg mellette bedilizik. Most normális, hogy ilyeneket ír ki.
Biztos, hogy nem Eleanor miatt ilyen, meg ez a kép meg pont, hogy nem rossz róla. Tudom vannak rosszabb képei is, de csak bizonyos napokon szokott olyan lenni. Nem is úgy mondanám, hogy lecsúszott drogos, hanem legfeljebb fáradt, álmos stb. Ha drogos lenne, akkor azt észre lehetne venni rajta. A könyvdedikálásról képek, itt találhatóak meg. Azért linkeltem be, hogy nézzétek meg a haját, mert mindjárt erről is írni fogok. 
Nézzétek még meg ezt a képet meg ezt a képet. Itt már jobban le van pukkanva, de ha megnézed a könyvdedikálós képeket, akkor láthatod, hogy azon a napon rossz passzban volt, vagy tudjam is én. 
Tehát ezen a napon, november 18-án volt először ilyen haja. Persze a Larry-s oldalak azonnal kitették, hogy Harry-s haja van Louisnak és mindenki erre élvezkedett. hú olyan a haja, ezért szerelmesek. Ez sem lehetett véletlen, tehát ha észrevettétek csak akkor van ilyen haja, mikor megmondják mit vegyenek fel, valamilyen eseményen, fellépésen stb. Amikor önállóan dönti el mit vegyen fel, illetve amikor az utcán van, akkor nincs ilyen haja. Arra akarok kilyukadni, hogy direkt ilyen hajat csináltak neki, nem volt más választása, hogy hergeljék a Larry shippereket. Most ha tényleg igaz lenne, amit ti állítotok, akkor ilyen hajat csinálnak neki, ha akarná, akkor sem, mert ugye akkor el kell hallgattatni a Larry shippereket. Nem ez a cél, de erről már írtam. Valószínűleg lehet azért is volt letörve azon a napon, mert tudta, hogy ha ilyen haja van, megszólalnak a Larry shipperek és mint már írtam, utálja ezt a témát. Nézzétek ezt a képet, két szélén ülnek minél távolabb egymástól. És ezen a képen már egymás mellett ülnek. Louis ülhetett át a képből ítélve. Ugyanott van, az ülések is ugyanazok. Ez egy beállított kép, úgy értem, hogy megmondták hová üljenek. A Larry-sek persze azonnal kiszúrták, hogy egymás mellett ülnek, ezzel volt tele a Larry-s oldalak többsége. De milyen érdekes, hogy az első képen két szélen ülnek és aztán valahogy egymás mellé kerülnek. A Larry shipperek alá adják a lovat, vegyétek már észre, hogy ezek mind amiatt vannak. Ja még egy észrevétel, hogy Harry mellett az a hely nem üres, tehát nem úgy történt, hogy Louis fogta magát és átült. Érdekes, mi? 
Ja és visszatérve az Anti Eleanor oldalhoz ők papolnak mindig a seggnyalókról, mikor ők ugyanazt csinálják, csak épp Perrie-t nyalják. Nem veszik magukat észre.

Ja és amíg Larry shipper voltam, valahogy akkoriban sosem akart összeállni bennem egy logikus magyarázat, elmélet. Tudjátok miért? Mert a Larry-sek nem tudnak logikusan gondolkodni, csak beveszik a sok hülyeséget és még ők jönnek azzal, hogy az Elounor shipperek mindent elhisznek. Oké, ez is igaz, de ti rosszabbak vagytok! Nektek annyira logikátlan és ellent mondó az elméletetek, hogy az már fáj. 

Elounor shipperek, azért nektek sem kéne benyelni mindent. Harry mutatta be Eleanort Louisnak, ez hazugság! Eleanor directoner volt, a nagy lószart. Ez is csak adja a naiv kislányok alá a lovat. Eleanor állítólag mondott olyat, hogy ő is csak egy egyszerű directoner volt, tehát ne adjátok fel. Kezdjük ott, hogy nem mondott ilyet, hanem valaki elterjesztette és a sok hülye meg azt hiszi, hogy összejöhet valamelyikükkel. 
Meg miért ne lennének a Larry-sek directonerek? Csak az a baj velük, hogy minden szart bevesznek ők és egyszerűen olyan szűk agyúak, hogy a magyarázatuk teljesen ellentmondó logikátlan marhaság. 
Eleanor modell, az sem igaz. Egy modell kép nincs róla, pedig már kerestem. Lehet, hogy a magassága meg van hozzá, és hogy vékony, de csak annyi, emiatt nem kéne ilyeneket terjeszteni.

Barátnők

Most erről írom le a véleményem, gondolom ez is érdekel, hogy mit gondolok róluk.

Sophia: Itt rövid leszek, mert úgy gondolom, hogy ez az egyetlen normális kapcsolat. Maga a csaj eleinte nem volt szimpatikus, de akkor sem utáltam. Most meg egyre jobban megszoktam már, nekem nincs semmi bajom vele sokatokkal ellentétben. Kinézetéről annyi, hogy nem az a tipikus szépség, de nem nevezném csúnyának sem, de szebb, mint Eleanor és Perrie. Sokan azt mondják 19 éves, ha annyi akkor bajok vannak, mert bőven 25 felettinek néz ki, de sokan meg 25-nek mondják, hogy annyi, akkor meg nincs baj vele. Nekem Danielle szimpatikusabb volt.

Eleanor: Róla már írtam sokat, de röviden annyi, hogy első látásra egész rendes lánynak tűnik, viszont mégis van benne valami. Valamiért biztos vagyok, hogy a modest egy ismerőse vagy rokona, ebben egyetértek a Larry-sekkel. Viszont nem miatta van minden. Ő is csak egy ember, egy fiatal lány, nem hiszem, hogy jól esne neki, hogy folyton lekurvázzák és fenyegető leveleket küldenek neki a Larry shipperek. Volt egy sötét múltja, amit az ember nehezen mos le magáról, de nem hiszem, hogy még mindig ilyen életet él. Elmondanám Adam Lambert is ilyen volt, köztudottan meleg bárokban mulatott, drogozott, ivott, de már ő sem ilyen. Meg jöttök azzal, hogy nem tett le semmit az asztalra, amiért példakép lehet. Mondjuk ez igaz, de ha valaki példaképnek tekinti, nektek ahhoz mi közötök? Bizonyára nagyon fiatalka még az illető, majd idővel leszokik róla. Mi van akkor ha cigizik? Cigizzen, ne foglalkozzatok vele. Hallgatom a Larry-sek szövegét, hogy Eleanor seggnyalói, állandóan nyalják a seggét, ő van a középpontban, és ezt leginkább az Anti Eleanor oldal hirdeti. Ez csak szerintetek van így! Az oldalak ugyanúgy posztolnak a többi barátnőről, a kisgyerekről Luxról, neki az anyukájáról és Gemmáról. Sőt még Danielle-ről is még mindig. Velük szokott tele lenni a falam és nem csak Eleanorról. Csak ugye a többiek nem tartoznak a shipperes témához, így a kutya észre sem veszi. Megmondom az őszintét kicsit sincs igazatok a seggnyalással kapcsolatban, csak annyira bele vagytok betegedve, hogy az már fáj. Sőt több utálója is van már, mint seggnyalója, és vannak a normálisak is, akik nem foglalkoznak vele. Jöttök azzal, hogy Perrie-t hordják el mindennek, aha persze....  pont hogy ő nyalja mindenki, főleg ti Larry-sek, mert Eleanor ellen vagytok. Engem meg Perrie-ke nyalása idegesít. És nem Eleanort védem, mert nem kedvelem, inkább csak közömbös, de csak az igazat írom le. Meg vicc, hogy Eleanor csücsörít és betesztek egy olyan képet, ahol nem is csinálja, max a szájának van olyan formája, hogy olyan, mintha csücsörítene. Azt bezzeg senki sem veszi észre, hogy Perrie-ke mekkorákat csücsörít. Mert ő a tökéletes! SENKI SEM AZ!!! Oké, azt is elismerem, hogy kihasználja Louist, de nem olyan szinten ahogy ti beállítjátok! És nem is utálja úgy ahogy szerintetek. Sőt, szerintem nem is utálja. Valamiért Louis családja szereti. Ja, hogy benyalta magát, így már értem. Van benne egy kis kétszínűség az tény, de nem olyan vészes. Antonini szerintem sokkal rosszabb. Nem esett még szó a vásárlásról és hogy Louis pénzét költi. Basszus, nem a ti pénzeteket költi, akkor meg mi közötök hozzá. Nem is arról van szó, hogy kirabolja, hanem maga Louis adja oda neki a pénzt, ő vásárol be neki, az ő döntése volt és ti ebbe nem szólhattok bele és nem ítélkezhettek felette. Aki utálja, inkább ne foglalkozzon vele és ne hozzon létre anti oldalt, illetve ne menjen fel arra a szenny oldalra, csak beszéli belétek a sok marhaságot, ami nem is igaz, főleg, hogy Eleanor körül forog minden. Mondjuk van igazság amiket írnak, de azt annyira el tudják ferdíteni, meg rá is dobnak egy lapáttal, el van túlozva az egészet. Pont ahogyan Larry is. Kinézetre annyi, hogy nem nagy szépség, inkább olyan átlagos, mert csúnyának se nevezném. A korának megfelelően néz ki és nem harmincnak, mint Perrie-ke. Lehet, hogy túlságosan is átlagos a külseje, sőt lehet kicsit jelentéktelen szürke kisegér, de ez még mindig jobb, mint szarrá sminkelni magát és többnek kinézni, mint amennyi. 

Perrie: Na ő az akit utálok a barátnők közül és az egyetlen is. Egy szőke miss picsának tartom. Az elején utáltam is, majd utána kezdtem megbarátkozni vele, majd mikor mindig a középpontban akart lenni ezzel az esküvős hülyeséggel, meg mikor elkezdte nyalni mindenki, ismét megutáltam, sőt jobban, mint az elején. Akkor mutatnék pár képet a csücsörítéseiről.
Katt.
Katt
Katt
Katt

A második képen Zayn is átvette ezt a marhaságot, és nála se az első már. A képek se olyan régiek, mostanában is vannak ilyen képek róla. Egy kép van még, amit nem találtam meg, ott is ketten vannak rajta és úgy becsücsörítenek, hogy az már. Bírom, amikor beteszik Eleanor régi bulis képet, ahol csücsörít. Mostani képek vannak olyanok róla. Ha van, akkor küldjétek el, és ne olyat, ahol csak a szája olyan, mintha... Mert amiket láttam, azok mind régiek voltak, és nem védeni akarom, de ez tényleg így van és mivel nem foglalkozom vele annyira, a képei se érdekelnek, tehát ha találtok olyat róla, akkor link. Oké, felőlem kitehetitek, amúgy engem nem is ez zavar, hanem az, hogy Perrie csücsörítései mellett elmentek, sőt ő sokkal jobban szokta, mint Eleanor. Észre se veszitek, vagy csak nem akarjátok. Különben is egy mű picsa és még szépen fejeztem ki magam. Rendben van, hogy én ezt gondolom, de nem hozok létre anti oldalt, nem nézegetem, nem írok ki róla semmit. Legjobb amit tehetek, nem foglalkozom vele, Ide is csak a véleményem írtam le, mert ugye senkivel se tudom nagyon megosztani, ki kell írnom magamból. Kinézetéről annyi, hogy ahhoz képest, hogy húsz éves, simán rádobnék egy tízest. Oké, smink nélkül még annyira nem is ronda, sőt azt mondanám, hogy szép, de annyira természetellenes és mű feje van tőle, hogy az már fáj. Száz kiló sminkkel persze, hogy könnyű szépnek lenni. Ugyanez igaz a bandatársaira, ők se szimpatikusak. Jó, a számukat szeretem, de az már megint más. Ha meg nincs rajta smink, úgy néz ki, mint egy banya. Írjátok be, hogy Perrie smink nélkül, nem fogok itt most linkelgetni. Egy kicsit se szép, Eleanornál ezerszer rondább. 
A Zayn-nel való kapcsolata akkora marketing, hogy akkorát még nem látott a föld, de dőljetek csak be neki, és bírom a Larry-seket, hogy Elounor is fake (oké, ez igaz is), és ez még magában nem is zavar, hanem az, hogy utána elkezdenek Zerrie-ről áradozni, hogy az milyen igazi. Oké, támadjatok csak, lehet, hogy egyedül vagyok vele, vagy csak csupán kevesen vagyunk ezen a véleményen, de nem érdekel. Én ezt gondolom és kész. Nyilván ha valami a médiának meg jobban megjátszott, valódibbnak tűnik. Elounor nem marketing fogás, de ezt már leírtam. Eleanor nem is híres, akkor meg miért lenne az? Ott persze, hogy meglátszik, hogy nem igazi szerelem. Nem szeretik egymást ahogy kéne, mégis erőltetik azt, ami nem megy. Egészen véletlenül a Little Mix is ugyanannál a menedzsmentnél van, micsoda véletlenek...
Észrevettétek már, hogy sokan csak azért foglalkoznak a Little Mix-el, mert Perrie Zayn-nel jár? Pont azért hozta őket a menedzsment, hogy a lányoknak legyen reklámjuk, több rajongóra akadjanak. 70%-a a fandomjuknak directoner is, abban biztos vagyok. Bizonyítani nem tudom, senki se jelentette ki, de észre lehet venni. Meg mikor mindenhol azt olvasni, hogy így esküvő, úgy esküvő, leginkább Perrie által, az egy kicsit sem reklámfogás. Ha nem az lenne, akkor nem menne vele a médiához. Milyen érdekes, hogy mindenki erről beszél, a csapból is ez folyik, kicsit már nagyon unalmas. Most jöhet a duma, hogy jaj biztos, hogy nem kamu, mert Zayn se olyan, hogy elveszi kamuból. Elvette? NEM. Akkor meg? Nem is fogja, csak most ez tartja fent az érdeklődést, ez meg az "eljegyzés" óta. Ha lecsengett, biztos kitalálnak valamit, hogy ne kelljen elvennie. Jöhettek azzal is, hogy Zayn magára tetováltatta Perrie-t. Biztos, hogy ő az? Hát nem. Ha igen, szerintem neki olyan mindegy már, így is minden szart magára varrat, az a karja meg már tiszta fekete, az is elképzelhető, hogy marketingből ezt is bevállalta, és majd később átalakítja. Úgy is mindegy, már alig kivehetők a tetkói, minden egybeolvad és egy szabad hely sincs már ott szó szerint. 
Itt is alkalmazom ismerősöm mondását: "Az érdeklődést fent kell tartani"
Ja és állítólag a csaj az interjúkban folyton csak Zayn-ről áradozik (nem néztem, több mindenkitől hallottam, valószinűeg így is van, hogy reklámozza a kapcsolatukat). 
Anti Eleanor oldal kitette, hogy Elounorról miért nincs ilyen?. Honnan tudjátok? Csak, mert a neten nincs fent? Ha meg nincs, akkor meg? Tudjuk, hogy nem igazi szerelem az sem. Ez meg valószínűleg a médiának ment, hogy lássátok mennyire szeretik egymást. Kötelező mindent megosztani a neten? Nem. Ha ők megosztották, akkor valami ott bűzlik, mivel elméletileg az ő magánügyük. Nem feltétlen ez az oka, hogy megosztották, mindegy, már minden marha kiteregeti az életet az internetre. 
Ennyit erről, gondolom ezért a posztért nekem estek majd, de vállalom, nem fogok panaszkodni, mert tudtam előre, mégis leírtam. Azt a szerződést nem Louisnál meg Eleanornál kell keresni, hanem Zayn-nél és Perrie-nél.

Na végül sokan kérdezik, visszasírják a régi Louist, hogy már nem olyan, amilyen régen volt. Nagyon bunkó lett. Kezdjük ott, hogy mindig is volt egy furcsa stílusa. Lehet benne igazság, hogy más lett, az oka is meg van. És nem Eleanor az! HANEM A SHIPPEREK VITÁJA!!! A LARRY SHIPPEREK!!! Így is lehetne mondani: a modest. Már papoltam arról, hogy a gyenge pontja ez a téma. Mivel mostanában fajult el, és érdekes azóta ilyen. Micsoda véletlen. Larry-sek magyarázata: mert a modest megtiltotta, hogy nyilvánosság előtt együtt legyenek. De ha szerintetek van Larry, akkor titokban vannak együtt, ezt mondjátok. Tehát komolyan elhiszitek, hogy azért szomorú, mert titkolnia kell a nyilvánosság előtt? Na persze, attól is boldog lenne, ha csak titokban lehetnének együtt, lényeg, hogy vele legyen. De ez nem így van, ti marhák! Larry shipperek, akkor miért csak most tiltották be Larry-t? Magyarázzátok meg! Részben itt igaza van az Elounor shippereknek, hogy a Larry-sek is közre játszottak, de kár lenne őket hibáztatni, hisz ők másban hisznek, másért harcolnak, persze feleslegesen. Larryseknek abban igazuk van, hogy a modest is közre játszik ebben, valószínűleg a viták szítása miatt.

A legvégére annyi, hogy Louis nevét hogy ejtsük ki, mivel ez is szóba jött a Larry-s blogba, de mégis eltér a témától. Sokan tévhitben vannak azzal, hogy Luisznak mondják (én akkor is így mondom, nem érdekel, így tetszik, de tudom amúgy, na). És akkor jönnek a kijavítások, hogy nem Luisz hanem Lui. Oké, ezt értjük. Utána is néztem, magyarul amúgy Lajos, aki esetleg nem tudná. Louis eredetileg inkább francia név és Lui-nak mondják, és persze nem értettem, hogy hogyan kaphatott egy angol francia nevet. Kicsit még jobban megnéztem, az angolok is használhatják, csak ott ugye a Lewis (Luisz) van elterjedve. A kis Larry shipper ezt le is írta, aztán elkezdi, hogy franciában és olaszban Lui. Oké, franciában az van, de olaszban? Láttál te már olyan olyan olasz embert, akinek így volt leírva a neve, hogy Louis? Te szerencsétlen, az olaszban ilyen nincs mert ott Luigi (Lujdzsi) van!! Vágod? Igen, mint a videó játékban! Tíz éve követem az olasz focit, sokat foglalkoztam Olaszországgal is úgy egészbe véve. Tehát tudom és egészen biztos, hogy így van. Nem ismerek olyan olasz játékost, akit Louisnak hívnak, max Luiginak! Na ennyi! Legalább ne égesd magad te se! 

Ha valamit kihagytam volna, elnézést. Szóljatok, amire még kíváncsiak vagytok. Ja és remélem a normálisabbaknak sikerült felnyitnom a szemét.