2014. június 10., kedd

Mutáns eprek

Ahogy ígértem, hozom is a képeket a mutáns eprekről. Ötletet kaptam, mert  idén már kétszer voltam eperföldön és találtam pár mutáns epret is. Először mutatom a sajátjaimat, majd aztán majd a többit is, amiket netről gyűjtöttem össze.



A két képen ugyanaz van, csak más szögből. A képen ott a dátum, amikor szedtem. Ez annyira baba, mintha több kis eper összeolvadt volna, felülről meg olyan, mint egy kis virág.


Ezek a tegnapiak. A jobb oldali sorban lévő középső a kedvencem, a többi meg olyan, mintha több eper összeolvadt volna. Annyira cukik ezek a kis mutáns eprek. 
Sajnos nem én ettem meg őket.

Most jöjjön a többi:


Ezt 4-én mutatta nekem valaki facebookon, ez is nagyon cunci.


Ez mondjuk fura, nem tudom mennyi a valóságesélye, de nagyon cuncin néz ki. Mondjuk elképzelhető, hogy igaz, mert sose lehet tudni. Itt olyan, mintha sok eper összeolvadt volna és ezért lett ilyen nagy, viszont jobban beleolvastak a másikba, vagy csak a mutáció miatt nőtt ilyen nagyra és lett ilyen formája.


Ezeket megtudnám zabálni, annyira cukik. Ezek hasonlóak az enyémhez, több eper összeolvadt, kis sziámiak. 


Ez is tök baba, itt három eper olvadhatott össze és tök szabályosan szinte. A természetben minden megeshet.


Mondjuk ez lehet nem eper, de nem hagyhattam ki, nagyon kis fasza.


Jesszusom, ezen kissé ledöbbentem, de ez is rohadt jó. Hasonló az előző nagyhoz.


Ez is cuncibogár, hasonló az enyémhez. Kis cuki.


Ezek is olyan imádni valóak, több eper összenövése.


Végül, de nem utolsó sorban, a kedvencem következik. Ez is tök cuki, olyan, mintha lábai lennének. Ez a favorit, és kár, hogy nem én szedtem.


Ezt hagytam utoljára, mert nem ez nem eper, viszont nálunk volt. Nem én szedtem, csak hazahozták. Ez is tök baba, kis sziámi cserkó. Ezt viszont én ettem hehe.

Ennyi volt, remélem tetszett a posztom! Ha akarjátok, máskor hozok más mutáns zöldségekről képeket, annyira rá vagyok most ezekre kattanva hehe

2014. június 4., szerda

Vegyes képáradatok

Sziasztok, ismét hozom a képeket. Elég régen posztoltam már ilyen, egész májusban csak kritikákat hoztam. Viszont most összegyűlt annyi kép, hogy csináljak belőle egy posztot. Itt mindenféle lesz, majd időközben megtudjátok. Jó szórakozást! Hogy tetszik az új kinézet? Írjátok meg kommentben. Kérlek olvassátok el a végén lévő tájékoztatót is.  


Kezdem egy félig mezítlábas képpel. Ez a kép tavaly augusztusban készült és van is olyan távoli kép, ahol levette ezt a cipőjét és mezítlábaskodott. Bizonyára ez utána készülhetett, lusta volt bebújni és inkább így hagyta. Jól tette.


Egy újabb szokásos kép, ahol kivillan a hasa. Sajnos annyira még nem csúszott fel, hogy a köldöke is látszódjon. A másik amiért sajnálkozni kell, hogy régi és mostanában szinte már nem villan ki a hasa egyáltalán.


Ez ugyanott van, mint az előző, csak más pózból. A has továbbra is kivillan.


Hát Zaynről eddig szinte soha nem volt ilyen kép, itt az ideje, hogy ő is sorra kerüljön. A kép tavaly augusztusi és direkt tolta fel a pólóját a legnagyobb örömünkre.


Egyébként ezt a szerepet Louistól mostanában Harry vette át. Most már neki csúszik fel mindig és villan ki a hasa.


Már akkor is kivillan, ha csak az egyik kezét emeli fel, de azt se teljesen. Mi történt volna, ha teljesen és mindkét kezét? Biztos, hogy látszott volna a köldöke. Most be kell érnünk ezzel, mert ez is nagyon jó kép. Most is csak sajnálkozni tudok, hogy még egy éve is kivillant sokszor, de 2014-ben szinte már soha. 


Ez már az idei koncerten készült. Bizonyára egy pillanat kép, ahol épp felugrott egy kicsit és felcsúszott a póló. Legalábbis a pólóból ezt veszem ki, hogy egy ugrás következtében húzódott fel.


Liam sem maradhat ki és ez megint csak szándékost. Sajnos attól a korláttól nem sok minden látszik.


Harry sokszor szándékosan csinálja, íme egy gif róla. Ez is idei.


Épp, hogy csak egy kicsit, amiért felemelte a kezét.


Ezt a képsorozatot bizonyára sokan ismeritek. Ez az amikor Louis kézen áll, hogy Niall fogja meg a lábát. És persze kint is volt a köldöke. Ez talán utána készülhetett, mert totál fel van csúszva a pólója, hogy még a háta is kint van, elölről láthatnánk a köldökét is.... hurrá!!


Ez egy kicsit nagyobb és Niall gatyája jobban látszik, mint az előzőnél. 


Ez is idei, Liam ismét jól cselekedett, hogy egy kicsit felhúzta Harry pólóját. Feljebb is mehetett volna. Louis meg hogy nézi, biztos arra gondol, hogy szerencse, hogy nem vele tette meg ezt. Liam, legközelebb húzd meg Louis pólóját, hogy a köldöke is látszódjon. Nagy szívességet tennél vele. 


Ez is szándékos, de azért kicsit feljebb is mehetett volna, mert épp, hogy még nem látszik a köldöke. Van egy olyan érzésem, hogy viszketett az oldala, és azt akarta megvakarni.


Aki nem tudná, ez Harry. Talán kosaraztak, ha jól emlékszem, csak a feje lemaradt itt. Nem is az a lényeg, hanem a hasa kivillanása. Egy picikét látszik a köldöke is.


Itt is lemaradt Harry feje. Ennél is azt tudom mondani, mint az előzőnél, hogy egy picikét látszik a köldöke is, de csúszhatott volna feljebb is. 


Ez azt hiszem tavalyi. Nincs mit írnom erre, mert mindenki látja, hogy mi történik itt.


Fel kell húzni ahhoz a pólót, hogy az övét megigazítsa. Jól tette.


Megint egy szándékos villantás.


Niall sem maradhatott ki ebből a posztból. Ahhoz, hogy az övet megigazítsa, neki is fel kell hajtania, egy picit kilóg a hasa, de igazán húzhatta volna feljebb is. Louis a háttérben meg mennyire bámulja és biztos azt gondolja, hogy ő biztos nem húzná fel így, mert elege van már abból, hogy kivillan a hasa. Ezért kell felvenni több mérettel nagyobb felsőt. Nagyon rosszul teszi.


Ugyanaz, mint az előző, csak ott kicsit több látszott. De azért ezt is betettem, ha már kettő ilyen kép is volt.


Szintén idei kép, talán viszketett a hónalja, ezért húzta fel ennyire, de jól tette, mert látszik teljesen a köldöke is.


Elég egy nyújtózás, máris megtörténik. Ha a másik keze is fent lenne, akkor a köldöke is kivillanna. Idei kép ez is.


Látszólag semmi sincs ezen a képen, de ha jobban megnézitek, akkor az ing gombilásánál ami nincs végig begombolva, ott egy ici-picit kivillan a hasa. Épp, hogy egy kicsi látszik belőle. Érdemes volt feltenni, ugye?


Egy 2011-es képpel van dolgunk. Kissé furán ült be oda, nem tudom, a teste egy kicsit fura. A lényeg, hogy ahogy ott elhelyezkedett, felgyűrődött a póló és egy kicsit kilátszik a hasa. Kár, hogy nem csúszott fel iszonyatosan és nem látszik a köldöke.


Az utolsó képhez is eljutottunk. Hát nem tudom, ez egy haspóló akar lenni? Mert az egy kicsit gáz lenne, mert azt a csajok hordják. Lényeg, hogy látszik a köldöke is. Kár, hogy nincs közelebbi és élesebb kép róla.

Elgondolkoztam a blog jövőjén. A címe, hogy Louis köldöke, de szerintetek van így értelme, hogy már szinte soha nem villan ki a hasa egy kicsikét se? És azért, mert több számmal nagyobb pólókat visel, így nem csoda, ha nem gyűrődik fel a póló. A mostani képein lóg rajta a póló, mintha szándékosan vásárolna nagyobb felsőket. De nem ilyen swagesen lóg, ne értsétek félre, hanem ezzel akarja eltakarni, hogy mennyire le van fogyva. Mondjuk az valamennyire sikerült is, mert így kevésbé látszik, hogy sovány, mintha feszülne rajta a póló. Ez nagyon sajnálatos de a részletekbe nem akarok belemenni. Szinte csak Harrynek villan ki, viszont róla nem akarok blogot vezetni, ne értsétek félre, nincs vele semmi bajom, de ha Louis már nincs, akkor az engem nem motivál. 
Inkább a Lujzis kéztartásokról hozok képeket, azok még úgysem voltak és rengeteg van. Több részletben hozom majd. A legközelebbi poszt erről fog szólni. Remélem tetszeni fog az is. Persze, ha még találok Louisról hasvillanós képeket, azokat is felteszem. 

2014. június 1., vasárnap

Kritikakérés lezárult + Új kinézet

Elérkezett a június is, ezzel be is zárta a kritikakérés a kapuit. Innentől kezdve többet nem fogadok el és köszönöm azoknak, akik belinkelték a blogjukat és lehetőséget adtak arra, hogy írjak nekik kritikát. Illetve szívesen mindenkinek, akinek megírtam. Kértem, hogy jelezzenek vissza, ha elolvasták, a többség meg is tette, de sajnos voltak olyanok, akiknek ez elmaradt. Lehet több oka is, az, hogy rá sem nézett a blogjára, mert már ezer éve nem írt rá részt, így azt sem láthatta, hogy szóltam neki, hogy kész a kritikája, ez még a jobbik eset. Na, a másik kategória ami egyáltalán nem egyenes. Mert az ilyen nem képes belátni a hibáit és azt gondolja, hogy elhordtam a blogját és még neki áll feljebb. (Azért reménykedem benne, hogy senki sem érez így). Nem fogok senkitől se elnézést kérni, rendesen megírtam a véleményem, ha meg valaki nem bírja az őszinte kritikát, akkor az minek kér? Minimum elvárás a visszajelzés, hogy olvasta és ezt fel is tüntettem. 

35 kritikát írtam meg egy hónap alatt, a többsége 1D fanfiction volt, de találkoztam egy Justin Bieberes bloggal is, illetve olyanokkal is, amikben nincsenek sztárok. Természetesen az 1D-sek közül a Harry-s blog volt a legnépszerűbb, a második helyen Niall áll és utána a többiek, de annak különösen örültem, ha valaki Louist választotta. 

Amint látjátok, új kinézet van a blogon, remélem tetszik, mert egy darabig ez lesz fent. Hamarosan hozok újabb köldökös képeket, talán egy héten belül meg is lesz. 

Szép vasárnapot! 

Kritika36 - Error


Design: Látszik, hogy olyan csinálta, aki ért hozzá, tehát azt tudom mondani, hogy szép, kidolgozott munka. Fejléc is szép munka. A színvilág is jó, minden passzol mindenhez, nem nagyon tudok mit írni róla, úgy jó, ahogy van. A moduloknál a feliratkozókat feljebb tenném, pont megfelelő lenne az oldalak alatt vagy felett. A szöveg legyen sorkizárt, mert az úgy rendezettebb. És egy ilyen kinézethez miért nem járul chat?

Történet: Már a fejlécből tudtam, hogy egy sablon bloggal lesz dolgom. Nem tévedtem, a lány egy árva, ami szinte minden második blogban így van, majd beköltözik Tomlinsonékhoz, tehát Louisnak az örökbefogadott testvére. És itt jön képbe egy másik tag, Liam, akivel majd egy párt alkotnak majd. Így is lett. Semmi megfogót nem találtam a történetedben, egyáltalán nem kötött le, mert tipikus sablon blog, és eléggé csöpögős is sajnos. 

Írás: Sajnos erről sem tudok sok jót mondani, de ha megnyugtat, láttam ennél sokkal rosszabb fogalmazást is. A tied nem is rossz, jó is lenne, de van hová fejlődni még. Sok az elírás és a helyesírási hiba, de leginkább egybeírod a szavakat, vagy külön, amiket egybe kéne. Ráadásul az írásjeleket sem alkalmazod jól, vagy nem írsz szóközt a vesszők/pontok után vagy kettőt is lenyomsz. Egyik sem jó. Ezeken javíts, mert így elég idétlenül néz ki a szöveg. Van, amikor nem írsz vesszőt sem, na akkor sülnek ki az értelmetlen mondatok, van, amikor többet teszel, az se a legjobb megoldás. Nem értem, hogy a párbeszédeknél miért nyomsz száz entert, mikor sokkal jobban mutatna, ha az egész egybe lenne és nem ötszáz enter egy mondat, vagy szöveg után. 

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Ha elolvastad, kérlek jelezz!