2014. május 31., szombat

Kritika35 - My weird summer


Design: Szép és rendezett, látszik, hogy olyan csinálta, aki ért hozzá, az sem baj, ha rendelted valahonnan, mert remek munkát végzett. Ha te csináltad, akkor szintén neked is jár a gratuláció. Bár a szöveg lehetne sorkizárt, mert úgy rendezettebben mutatna és tényleg szinte tökéletes lenne a kinézeted. A zöld szín illik a történetedhez is, tehát ez jó választás. A fejlécen minden ott van, aminek lennie kell és ez is szép munka. Amúgy nem is rossz a szürke háttér, jobban kiemeli a zöld színt és nem minden zöldben pompázik. Ez is jó választás volt és az ilyen fejléchez jobban is megy a sima egyszínű háttér. A moduloknál a "mi ez" címszó alatt egészen ötletes, hogy ha rámegyek egérrel, akkor lapoz egyet, nekem nagyon tetszik. A feliratkozókat feljebb tenném, talán az oldalak alatt megfelelne, hogy ne kelljen sokat görgetni. A többi jó, nem tudok belekötni. Ja még annyi, hogy úgy írd a részeket, ahogy az utolsóban is, mert az elején a párbeszédeknél ötszáz entert nyomtál, és nagyon nem mutat jól. Ezeket állítsd át.

Történet: Azt hittem egy újabb sablon bloggal van dolgom, amiben a lány összejön Niallel. Nem tudom, hogy tervezed-e ezt, eddig jól haladsz és mikor elkezdtem a legutolsó részt olvasni, ami fent van, ott arra számítottam, hogy már egy pár alkotnak. Egyébként eléggé fura, mert leragadtál annál, hogy a dzsungelben ragadtak, amiért eltévedtek. Sokszor éreztem erőltetettnek a jeleneteket, az elején a fiúkat úgy állítottad be, mint ha három évesek lennének, ez nagyon nem jó, illetve sok jelenet szintén sablon. Pl Niall kajamánia, aki egész nap csak enne. Meg az az ugrándozás, szinte minden blog úgy állítja be, mintha óvodások lennének és néha túlzásba is viszi, ahogy te is. Az elképzelés jó, ilyennel nem igazán találkoztam, ötletes ez a dzsungeles dolog. Sok jót ki lehet ebből hozni, de túl sok benne a jelentéktelen és idétlen dolog, ami egyébként vicces is, de mértékkel legyen és hagyj előteret a lényeges dolgoknak, mert szinte semmi izgalmas és lényeges dolog nem történik. Én úgy gondolom, hogy leülsz a gép elé és csak írod, ami épp eszedbe jut, tehát előtte semmi elképzelés nem volt. Legalábbis ez jön le nekem, mert sok dolog nem függ össze egymással és nincs jelentősége. 

Írás: Nem rossz a fogalmazásod, de van mit rajta csiszolni, mert sok jót ki lehet belőle hozni és fejlődni is fejlődhetsz. Vannak tőmondatok, de szerencsére nem sok helyen, de azért szemet szúrt. A másik a vessző hibák, sokszor nem teszed ki, vagy túl sok van belőlük, ez értelmetlenné teheti a mondatot. Viszont a gondolatjelek és a vesszők, illetve pontok után nyomsz szóközt, így nem folyik egybe az egész és jobban s néz ki úgy a szöveg. Vannak benne elírások és helyesírási hibák is, de annyira nem szembetűnő, de azért mindenképpen figyelj oda rájuk, hogy kevesebb legyen. Van, hogy két szót egybeírsz figyelmetlenség miatt. Ennek ellenére sok jó mondatod van, ha elhagyod a tőmondatokat, akkor minden rendben lesz.

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Kérlek jelezz, ha elolvastad

2014. május 30., péntek

Kritika34 - Tumblr and friendships


Design: Nem ártana ennek a blognak egy designátalakítás. Sorolhatnám a hibákat, pl a kétsávos modul, ami a legrosszabb döntés. Ha már van külön oldal a szereplőknek, akkor felesleges oldalra kipakolni a képüket, mert csak zsúfoltabb lesz, főleg a két modulos sáv miatt. A képek sem egyméretűek, elég hülyén néz ki. Ez helyett simán lehetne chat is. A fejlécről ne is beszéljünk, minek rá az a sok felirat? Még jól is nézne ki azok nélkül, de ez nagyon elrontja. A mérete se jobb, kisebb. Mármint ehhez a sablonhoz nem passzol a mérete miatt. Ezt a hátteret is cseréld, mert ez nagyon rosszul mutat, nem illik a bloghoz. A szöveg lehetne sorkizárt, mert az úgy rendezettebb. 

Történet: Elsőre azt hittem, hogy egy sablon blog egy csapat lánnyal, de rájöttem, hogy ez nem is olyan rossz. És az elképzelés is jó, nem találkoztam még hasonlóval. Egyelőre nem a csöpögésről szól meg a szerelemről. Vittél bele sok vicces dolgot, például a kecske, azon jót nevettem. Az első rész nem annyira tetszett, mert szinte csak a chatelésről szólt, de a második rész jobbra sikeredett. Öt egymásnak idegen lány összezárva egész nyárra egy lakásba, izgalmasnak ígérkezik.

Írás: Ahhoz képest, hogy kezdő vagy, egész jól írsz, persze van hová fejlődni, de egy kezdőtől elég jó teljesítmény ez. Először tele van helyesírási hibával, de aztán rájöttem, hogy az egyik lány ír így, tehát direkt így lett beállítva. Nem is rossz ötlet. Annyira azért nem írsz szörnyen, mint az a lány, mármint a karaktered. Nyilván vannak hibák és elírások, ezeken javítanod kell. Van pár értelmetlen mondat, de szerencsére nem ebből áll a blog, csak néha fordul elő. Ez a vessző hibákból adódhat, de legalább írsz szóközt utánuk. Volt olyan elírásod is, hogy a lány helyett ágyat írtál. Ezekre figyelj oda, mert ez elég viccesre sikeredett. Idővel fejlődni fogsz és tök jó blogger lesz belőled.

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Jelezz, ha elolvastad.

Kritika32-33 Welcome back again here/Secret of Darkness


Design: Azt kell, hogy mondjam, hogy ez szépre sikeredett, a fejléc is remek munka. Szerintem a háttér is passzol hozzá, ez a csillagos háttér nagyon tetszik. A moduloknál a feliratkozókat felülre tenném, a többi rendben van. A betűtípus az jó, de ez a zöld cím nem illik hozzá, inkább valami kéket választottam volna, vagy fehéret. Másba nem igen tudok belekötni, mert ez úgy jó, ahogy van. Külön örülök, hogy sorkizártra van állítva a szöveg.

Történet: Beleolvastam a kritikáidba, és láttam, hogy szinte mindenki azt írta, hogy nem sablonos a blogod. Szerintem viszont az, ez egy sablon sztori jól megírva. És persze megint Harry. Harry és a lány gyerekkori barátok voltak, de aztán a fiú jelentkezett az X-factorba, egy banda tagja lett, így megszakadt a barátságuk. A lány ezért gyűlöli és látni sem akarja, de aztán később összejönnek. Nem olvastam el az egészet, de ez az egész nagyon kiszámítható. Semmi egyedit nem véltem a sztoriban felfedezni, ez sablon. Az viszont jó, hogy rendesen megvan írva, és nem kapkodod el. 

Írás: Jól fogalmazol és úgy írod, hogy az ember beletudja magát élni. Velem is így történt, részletes és kifejező az írásod. Pár elírás van csak benne, de nagyobb hibákat nem véltem felfedezni. Elején volt pár kis hibád, hogy a vessző után nem nyomtál szóközt, de erről szerencsére sikerült leszoknod. 



Desing: Kidolgozott és szép, látszik, hogy foglalkoztál vele. A fejléc remek munka, itt is csak azt tudom mondani, mint a másik blogodnál. A moduloknál a feliratkozókat felülre tenném, hogy ne kelljen annyit görgetni, és a chat is kerülhet feljebb ez okból. Bocs, ha rövid lett, de ez úgy jó, ahogy van. Csak még annyi, hogy legyen sorkizárt a szöveg, mert az úgy rendezettebb. 

Történet: Még egyszer elnézést kérek, hogy csak egy és fél részt olvastam el, de már napokig ülök mind a két blogodon. Nem fogom az időhiányra, inkább az az oka, hogy nincs nyugtom. Nem tudom nyugodtan olvasni, kérlek ne haragudj. Egy gyilkos bloggal volt dolgom, amit az eddigiek alapján nem tartok sablonnak, nem találkoztam sztárokkal sem. Nekem annyira nem nyerte el a tetszésem, vannak benne durva dolgok is. Nem vagyok gyenge idegzetű, mert végig tudom olvasni az ilyet, de nem az én világom az ilyesfajta blog. Annak örülök, hogy nem egy ömlengős szerelmes sztori, mert ilyenek is kellenek a blogok világába. 

Írás: Itt is azt tudom mondani, amit az előző blogodnál, hogy jól fogalmazol és az írásod nagyon jó. Még egyszer nem fogom leírni, mert változások nincsenek, ami érthető is, mivel mindkettőt te írod. Az lenne a furcsa, ha egész más lenne az írásstílus. 

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Jelezz, ha tudomásul vetted.

2014. május 25., vasárnap

Kritika31 - Perfect Life Or Not



Design: Lenne mit javítani rajta, de mégsem a legrosszabb kategóriába tartozik. Ami a legjobban szúrja a szemem, az a kétsávos modul, ami zsúfolt hatást kelt. A cseréket legalulra tenném és nem hagynám ilyen hosszúra. Be lehet állítani, hogy csak ötöt jelenítsen meg, és aki látni akarja az összeset, akkor annak ott van az "összes megjelenítés" gomb. Ráadásul alatta van a blogarhivum, fél órát kellett görgetnem, mire megtaláltam, az jöhetne feljebb. A chatet átlátszóra állítanám, ez a szín nagyon nem illik a kinézethez. Fejléc szép, de túl nagy. Maga a munka nagyon jó és még jobban mutatna egy egyszínű háttérrel és nem ezzel a virágossal, mert nagyon nem illik hozzá. Eleve díszes a fejléc, akkor ehhez nyilván nem egy csicsás hátteret fogok választani. Így eléggé giccsparádé hatást kelt a blog. Betűtípus jó, de lehetne sorkizárt a szöveg, mert úgy rendezettebb. 

Történet: Mily meglepő a sztorid, valami ilyesmire számítottam, egy sablon blogra, természetesen Harry főszereplésével. A szokásos ismét: Harry egy vadállat, közben van egy titka és drogdíler, illetve a lánynak van egy eltitkolt halálos betegsége. Szinte minden blogban megesik valami hasonló, ha nem pont ez. Egyáltalán nem egyedi és nem igazán kötött le. Viszont a harmadik rész tetszett a sikátoros jelenet, az legalább egy kicsit feldobta a történetet, ha már ennyire sablonos. És nem csak a csöpögésről szól, ennek kifejezetten örülök. Még abban különbözött, hogy nem írtad le az összejövésük menetét, hanem egyből úgy kezdted, hogy egy párt alkotnak. Hát ez nem nagy dolog, attól még sablonos marad és még csak kevés rész van fent, nem igazán tudok mást mondani, remélem jót hozol ki belőle, mert egyáltalán nem reménytelen a történeted. Szerintem a sablon alapú blogból is bármi jót ki lehet hozni, és te jól haladsz vele. Két hónapja nem volt rész, remélem folytatni fogod. Persze ne az legyen benne az izgalom, hogy Harry vadállat, veszekednek, féltékenykednek, megcsalják egymást majd kibékülnek. 

Írás: Nem rossz a fogalmazásod, de lehetne jobb is. Rengetegszer írsz tőmondatot, ami rombolja a színvonalat, viszont van sok jó mondatod is. Mind ez jó is lenne, mármint az utóbbi, ha használnál vesszőket. Csak kevés helyen használsz, pedig jó lenne odafigyelni rá, mert sokszor értelmetlenné vagy kétértelművé válik a mondat miatta. Sokszor értelmetlenül írod le a mondatokat is, de lehet az elírások miatt van, amiket elgépelsz, vagy helyesírási hiba, mert azért az is előfordul. 

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást! Jelezz, ha tudomásul vetted!

2014. május 23., péntek

Kritika30 - Depressed Words


Design: Egyszerű, de van, ami hiányzik belőle. Láttam már jobbat is, de sokkal rosszabbat is. Nekem a fejléc nem tetszik, szerintem túl nagy és, ha megnyitom, hirtelen megijedek a fejektől, akkorák. Tehát az emberek is nagyon nagyok rajta. Ha kisebbek lennének, ráfértek volna a többiek a háttérbe kicsiben, halványabban. Illetve egyéb minták is, mert ez a háttér nem a legjobb neki. Nekem azt a benyomást kelti, hogy egy sima alapra rá lett vágva Harry és Louis feje. A blog háttere nem illik a fejléchez, színben elüt egymástól. Mivel a fejléc nem szürke, így valami más hátteret válassz, ami színben hasonlít a fejléchez. Mivel a fejléced egyszerű, így lehet mintásabb a háttér. Ahogy elnézem, két modulos a sáv, ezt gyorsan állítsd át, mert az ilyenek szoktak zsúfoltak lenni. Szerencsére nálad még nem, mert a másik oldalon nincs semmi a cserék feliraton kívül. Chatet hiányolom. Nincs semmi leírás a történetről, a szereplők is hiányosak, és róluk sincs leírás. A szöveg lehetne sorkizárt, az úgy sokkal rendezettebb lenne, a modulok címének más betűtípust használnék, mert kicsit olvashatatlan.

Történet: Általában már a Larry-s történetek is sablonosak szoktak lenni, de ez megfogott. Eddig kevesen írtak Louis szenvedéseiről, én meg szívesen olvasom az ilyesmit. Igazából tudod mit gondolok a történetedről, mert előtte is olvastam és szoktunk beszélni is. Jó látni, hogy időnként megfogadod a tanácsaimat is. A te blogod kivételek a larry-s blogok alól, méghozzá azért, mert a legtöbb csak a dugásról, a szexről szól és tele van +18-as részekkel. Örülök, hogy a tied nem erről szól.

Írás: Jól írsz, kifejező, a leírásaid is jók, legalábbis én szeretem olvasni. Viszont helyesírási hibák és annál több elírás van benne. Van, hogy egybeírsz szavakat csupán figyelmetlenségből, illetve gépelési hibák. Legalább az írásjeleket jól alkalmazod, jókor írod le a szóközöket, pontokat meg ilyeneket. 

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Facen megbeszélhetjük, ha gondolod.

2014. május 22., csütörtök

Kritika29 - Story Of My Life


Design: Ráférne egy átalakítás, nagyon nem jó ez a kinézet. Fejléc nincs, ez a háttér se jó. Nem a fiúkról kéne hátteret betenni. A modulok hiányosak, semmi sincs rajtuk a blogarchivumon és a profilodon kívül. Sőt, a profilodon a szöveg eléggé keskeny, szélesebbre húznám, mert nagyon hülyén néz ki így. Szóval az egészet át kéne alakítani. 

Történet: Megint egy sablon sztori, ráadásul a legunalmasabb fajtából. Kezdtem örülni az elején, hogy Louis szerepel benne, de csalódnom kellett, mert a lány Harryvel jön össze. Semmi izgalom nincs benne, semmi csavar, csak összejönnek és ennyi. Nem olvastam el az egészet, úgyis tudni előre, hogy mi van benne. Gondolom összevesznek, féltékenykednek, majd kibékülnek. 

Írás: Nem nagyon van leírás, ráadásul az elején úgy kezdtél bele, mintha a közepét írtad volna. Semmi bevezetés, bemutatás vagy ilyesmi. Fingja sincs az embernek, hogy miről is van szó. Minden mondat végén nyomsz egy entert, így új sorba kezded. Az elején meg összefolyik az egész, gondolatjeleknél nem hagysz szünetet, de a pontok után sem. Maga a leírás nem rossz, amúgy is fejlődtél, de nem az igazi. Vesszőket nem használsz, ha igen, akkor rossz helyre teszed és helytelenül, valamikor dupla vesszőt is tettél. Helyesírási hibákkal tele van, elírások is találhatóak benne. Figyelj oda és vigyél bele több leírást, úgy hosszabbak lehetnének a részek is.

Remélem nem bántottalak meg semmivel. További jó blogolást! Jelezz kérlek, ha elolvastad. 

2014. május 21., szerda

Kritika28 - You Saved Me


Design: Egyszerű kinézete van a blognak, nincs agyon díszítve, pont jó, ahogy van. A modulok is pont úgy vannak elrendezve, ahogy én tenném, bár én csak annyit változtatnék rajta, hogy a feliratkozókat tenném legfelülre. Kicsi hiba csúszott a fejléchez, annyi, hogy nem szimmetrikus, mert a jobb oldalon nagyobb az a fekete rész, mint elől. Viszont az egeres dolog ötletes, amikor rámész egérrel a fejlécre, az különösen tetszik. A fejléc alapból szép amúgy, különösen a háttér tetszik rajta, viszont hiányolom róla Louist. A szöveg lehetne sorkizárt, az úgy rendezettebb lenne. Háttér is jó, bár lehet jobban mutatna az egyszínű ehhez a fejléchez. Amúgy rendben van ezeken kívül, nem olyan nagy hibák ezek. A fejlécre más betűtípussal írnám rá a szöveget.

Történet: Először azt hittem nem lesznek benne az 1D tagok, de aztán mégis. Hát igen, ennyit számít a fejléc. Újabb sablon bloggal volt dolgom, depis lány, aki később összejön az egyik taggal, de legalább nem híresek. Nem is az a tipikus sulis sztori, ennek is kifejezetten örülök. Sajnos az alaptörténet így is sablonos. Annak is örülök, hogy nem Harryt választottad, Louis nálam meg plusz pontot jelent. Szerencsére nem történnek olyan gyorsan az események, hogy randi és rögtön el is csattan a csók, kicsit húzod, ami jó is, mert a legtöbben már az első részben megcsókolják egymást.

Írás: Jól fogalmazol. Volt pár tőmondat benne, de ezek mellett sok jó mondatod is volt, aki hosszabb és kifejezőbb. Ez legyen többségben és próbáld elhagyni a tőmondatokat, és jobb leszel. Vannak elírások és helyesírási hibák, de nincs velük tele, azért figyelj oda, és az elgépelésre is, mert azok is voltak benne. A mondatjeleket, szóközt jól alkalmazod, akkor írod le, amikor kell. 

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Jelezz kérlek, ha elolvastad!

2014. május 20., kedd

Kritika27 - You win some, you lose some


Design: Lenne mit alakítani rajta, mert nem a legjobb. Az egész tiszta rózsaszín, lehetne egy kísérő színe, ami kiemelné. De se a fejlécen, se a háttéren nincs ilyen szín. Kicsit szélesebbre lehetne húzni a blogot. A modulrész eléggé üres, chat sincs meg semmi más a blogarcivumon kívül. A fejléc fura, nem nagy dolog volt megcsinálni, rózsaszín az egész, ott van rajta Perrie feje rózsaszín árnyalatban, Zaynt meg ellepi a rózsaszín. A feliratot élesebben kellett volna ráírni, mert alig látszik. Kicsit nagyok rajta a fejek, kisebb is lehetne és más is férne a fejlécre. Pl valami háttér vagy hasonló. A szöveg lehetne sorkizárt, a képek, amiket a részekhez teszel, kisebbek, mert néhol kilógnak és az nem szép.

Történet: Nem kifejező, de a lényeg érthető. Igazából itt három banda is összevegyül, egy kicsit sablonos, de nem a megszokott. Mert ugye ez egy Zerrie blog akar lenni, tehát gondolom Zayn és Perrie szerelméről fog szólni, és ugye ezért is sablonos. A többiek meg csak mellékszereplők, és mindegyik lány összejön egy fiúval. Tetszett, hogy beletetted a Union J-t, kevés blog van róluk és én bírom őket. A jó oldala az, hogy nem egy kitalált lány karakter a főszereplőd, aki 1D rajongó vagy épp utálja őket, vagy összehozza őt az egyik taggal, ahol eleinte veszekednek majd összejönnek. Szóval nem az a tipikus sablon, egészen tűrhető. Még jót is kihozhatnál belőle, ha úgy lenne megírva, de sajnos nem jött össze.

Írás: Közölted valahol, hogy ez az első blogod és kezdő vagy, nos ha nem írod le, akkor is rá lehet jönni. Értelmetlen mondatok tömkelege, vesszőt nem használsz, ezért az értelmetlen is értelmetlen lesz. Szóismétlések tömkelege. Hagy ne soroljam. Azt ajánlom, hogy füzetben gyakorolj, és ha már fejlődtél valamennyit, akkor publikálhatod. Ne törj rá, mindenki volt kezdő, valahol el kell kezdeni. Nem tudom hány éves vagy, de a helyesírásod a lehető legrosszabb. Remélem még alsós vagy, mert akkor még jobban elnézi az ember. Bocs, ha megbántottalak, de ezeket rossz nézni, mint pl "azt" helyett azt írod, hogy "aszt" és szinte mindig és még sorolhatnám, mert szinte ugyanazok a hibák fordulnak elő, ami tök alapvető amúgy.

Remélem nem bántottalak meg semmivel. További jó blogolást! Ha olvastad, akkor jelezz kérlek!

2014. május 18., vasárnap

Kritika26 - Warning Life


Desing: Ráférne erre a blogra egy design átalakítás. Fejléc túl nagy, amúgy nem is lenne rossz, de szinte megijedek Zayn hatalmas fejétől, egyszerűen nem illik oda. A lány se. Nincsen összhangban a fejléc hátterével, ami alapból jó is lenne. A háttér be van építve a blogba, tehát ezt onnan választottad. Nem illik a fejléchez, színben el is térnek egymástól, meg az a minta se valami jó. A modulok szörnyűek, a szereplők képei ki vannak oda baszva, ráadásul a képek nem egyformák, pedig be lehet úgy állítani, hogy méretre kicsinyítse le, de te ezt elfelejtetted, pedig csak egy gombnyomás az egész és máris jobban nézne ki egy fokkal. Idegesít, hogy a zene magától indul el. A szereplők képei alatt a moduloknál hirtelen két sávos lesz, ezt állítsd át, mert nagyon rossz nézni, meg azt a szöveg dobozt töröld ki onnan, ha semmit se írsz bele. Teljesen felesleges oda. 

Történet: Az elején írtad is, hogy te inkább az akciósabb történeteket szeretek, erre meg mit olvasok az ötödik részben: Zayn beleszeret a lányba. Ezért egy sablon blognak tartom, de amúgy is erőltetett volt az egész. Mondom is, hogy miért. Próbáltad akciósra írni, de nem sikerült. Csak annyi telt tőled, hogy elrabolják a lányt, a többit meg nem tudom, mert annyira zavaros volt az egész, nem lehetett megérteni. Nem tudod normálisan megírni. Egyszer sír a lány, egyszer meg nevet, és vagy ötvenszer ismételgetted, hogy neki ment a stop táblának, ez bekezdés csak erről szólt és semmi másról. 

Írás: Mondom, hogy nem tudsz fogalmazni, értelmetlen az egész történet. Leírás nincs, csak történnek a dolgok és teljesen összefüggéstelen az egész. Nem írod le, hogy mi miért történik és nem lehet megérteni. Ráadásul nem is használsz vesszőt a mondatokban, ami miatt még érthetetlenebbé válik az egész. Elírások és hibák is vannak benne. Gondolatjeleket nem használsz, amikor beszélnek, hanem egybe van az egész szöveg és összefolyik. 

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Jelezz ha tudomásul vetted. 

2014. május 17., szombat

Kritika25 - A védők


Design: Ráférne erre a blogra egy design átalakítás, csak ezt tudod vele tenni. Ez a fejléc borzalmas. Agyon van zsúfolva az egész, az emberek nagyon nagyok rajta, kivéve a fehér ruhás csajszi, aki nagyon nem illik oda. Tudom, hogy ezzel azt akartad kifejezni, hogy ő a főszereplő. Próbáltad jobbá tenni azzal, hogy a szélek ilyen elhalványítottak, de sajnos nem sikerült, mert ez ugyanúgy rossz a szemnek. A betűtípus rajta szörnyű, főleg az a zöld szín, nagyon nem passzol az oda. A chat színe szintén. Amitől a falat tudnám kaparni, az a két modulos sáv, de szerencsére te nem zsúfoltad agyon, még sem néz ki valami jól. Legalább a szöveg sorkizárt, na hát ezt nem vártam volna. A háttér nem igazán illik a fejléchez. Bár ehhez a fejléchez milyen háttér passzolna? Talán semmilyen.

Történet: Bocs, de erről sem fogok túl sok jót írni. Egyáltalán mi akar ez lenni? Semmit se érteni belőle. Csak annyi jött le, hogy egy újabb sulis sztori. És hát meglepődtem, hogy nincs benne fiú. (Egyelőre). Lényeg, hogy nem értettem belőle semmit, olyan érthetetlenül van leírva az egész. A párbeszédekből meg ki se lehet venni, hogy ki mondja. Többet nem mondok, mert nagyon zavaros az egész. Eleve az is fura volt, hogy a lány magázni kezdte azokat, akik vele egyidősek, legalábbis a szereplők képe ezt mutatja. 

Írás: Kezdjem sorolni? Mert lehet holnapra sem végzek a hibák felsorolásával. Leírás értékelhetetlen, szinte nincs is. Ha lenne, talán megérthetné az olvasó a történetet, de így esélytelen. Oda is teszel vesszőt, ahová nem kéne. A gondolatjelet néha jól alkalmazod, de van amikor nem, amikor egy kis szünetet kellett volna hagyni, vagyis lenyomni a szóközt. Szerencsére ez nem állandó hiba. Helyesírási hibák vannak, de ahhoz képest, hogy érthetetlen a történet, még egész jó, mert nincs benne annyira sok, csak néhány. Elírások is vannak, de az se vészes. A számokat betűvel írjuk ki, erre is figyelj oda. Minek írtad oda, hogy prológus? Az közel sem az volt, hanem csak a szereplőket mutattad be. A részek lehetnének hosszabbak, ami csak akkor valósítható meg, ha több leírást viszel bele, ami lehetőleg értelmes is.

Ui: Akkor várj csak feliratkozókat, ha az olvasó majd megérti a történetet.

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Jelezz, ha tudomásul vetted.

Kritika24 - You're the key to me


Design: Szép és rendezett, a fejléc is remek munka, különösen tetszik, hogy amikor egérrel rámegyek, akkor egy kicsit összébb megy és megugrik. Ötletes. A háttér remekül passzol a fejléchez, színben is, és úgy mindenben. Tetszik, ahogy a fejléc alja tépett. Az oldalak betűtípusa nekem fura, és lehetne egy kicsit nagyobb méretű, és amikor rámegyek egérrel, akkor szürke lesz az egész és a felirat pirossal a másik oldalra kerül. Nem rossz ez, csak nekem fura. Az a baj, hogy alig észrevehető, én is csak később vettem észre. Én ezt átállítanám, de nem kötelező, mert mondom, annyira nem vészes. De a betűk ott legyenek nagyobbak mindenképpen. A többi az jó, a modulok is rendben vannak. A szöveget sorkizártra állítanám, mert az úgy rendezettebben mutat. 

Történet: Mikor megnyitottam, és megnéztem a szereplőket, azt gondoltam, hogy ez egy újabb sablon blog, de kellemeset csalódtam, miután elolvastam a prológust. Hasonló történettel még nem találkoztam. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem egy nyálas szerelmes történet lesz, hanem izgalmakkal teli egyedi történet, bár még kevés van fent, így nem lehet tudni, hogy mik fognak még történni. Feliratkoztam, és ez nagy szó, mert ha kritikát írok, akkor húsz blogból alig egyre iratkozom fel. Vigyázz, hogy ne sablonosodjon el. 

Írás: Szépen írsz, jól fogalmazol, szépen fejezed ki magad. Viszont hiányoltam a szereplőknél a rövid leírást. Jól alkalmazod a vesszőket, pontokat, szóközöket. Pár elírással azonban találkoztam, figyelj oda, hogy ez ne forduljon elő túl gyakran, mert azért többször is beleestél abba a hibába, hogy más billentyűt nyomsz le, mint amelyiket valójában akartad.

Ui: A blogverseny teljesen felesleges, ne így akarj látogatókat és feliratkozókat szerezni!

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Kérlek jelezz, ha elolvastad.

Kritika23 - Union J Fanfiction


Design: Fejléc szép, csak túl nagy. Jó ötlet ez a tépett szél. Szép amúgy, csak a emberek nagyon elütnek onnan, fura a kivágásuk és túl nagyok. A háttere jó. A blog háttere nagyon nem illik a fejléchez és még olvashatatlanná teszi az egész blogot, a modulokat, meg mindent. Ez a betűtípus valami katasztrófa, a modulok címe és a szöveg is. Két rész van, de mindkettőt különböző betűtípussal írtad, a másodiknál olvashatatlan az egész, az elsőt el lehetett olvasni, és a betűtípus jó is. De ajánlatos minden résznél ugyanazt használni. A blogarchivumot észre se venni a háttér miatt. Chat nincs, de mit is vártam volna? Desing átalakítás kéne erre a blogra.

Történet: Micsoda meglepetés ért, egy újabb sablon blogba akadtam bele. Kevés van fent, de bizonyára az lesz, hogy a csaj Londonba költözik és összejön Josh-sal, mert az elején ő vele találkozott. A fejlécből ítélve talán szerelmi háromszög lesz, mert képbe jön George is. Ennyit tudok írni, egyelőre full sablon az egész, de reménykedem pár izgalomra, de itt nem arra gondolok, hogy összevesznek, féltékenykednek, megcsalják egymást, majd kibékülnek.

Írás: Hát nem is tudom hol kezdjem, mert ha elkezdeném sorolni a hibáidat, lehet holnapra se végeznék, mert annyi van benne. Először is az érthetetlenség, ami abból fakad, hogy sokszor értelmetlen mondatokat írsz. Tele van szóismétléssel, sőt van olyan, hogy egy teljes mondatot is megismételtél, esetleg hasonló volt az előző mondathoz a következő is. Rettenetesen fura volt ezt olvasni. Leírás egyenlő a nullával, ha van is benne, az is full értelmetlen, mert nem tudsz mondatot alkotni. A tőmondatok is sok szerepet töltenek be, ami szintén rombolja a színvonalat. A pontok, vesszők után nem írsz szóközt. Milyen vesszőről is beszélek, hiszen te nem is írsz olyat, és még értelmetlenné teszi az alapból is értelmetlen mondatokat. Sajnálom, de erről nem tudok sok jót írni, meg úgy az egészről se.

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Jelezz vissza, ha elolvastad! 

Kritika22 - I need No Luck


Design: Nem rossz, de mégsem az igazi. A fejléc túl zsúfolt, a felirat elüt tőle, főleg azért, mert sárgával van írva, egyébként a betűtípus jó is rajta. A háttér szintén csicsás, legjobb lett volna egy sima, egyszínű hátteret választani ehhez a fejléchez. A zenelejátszó miért indul el magától? Annyira idegesítő, mikor hirtelen azt sem tudom, honnan jön a zene, mikor semmit se kapcsoltam be. Akkor döbbenek rá, hogy a blogról. A szereplőkről nem ártanak egy külön oldal, amit oldalra tennék a modulokhoz felülre, aztán jöhetnének a feliratkozók. A chat lehetne feljebb, mert alig lehet észrevenni. Ha sima háttered lenne, mindjárt jobban nézne ki a blogod, így túl zsúfolt és csicsás.

Történet: Egy újabb sablon blog, és mivel csak az első része van fent, nem is lehetne róla sok mindent mondani. Viszont annyira kiszámítható, hogy már tudom mi lesz benne. Most egy táncos lány van a középpontban, ami szintén nem egyedi, ezer ilyen blog van már. A sztár pasi személye tök mindegy ki, a leggyakoribb Harry, utána az 1D többi tagja, de nálad Austin Mahone. Lényegtelen, ha olyan sablon blog, mint a tied, amiben nincs semmi egyedi és csavar. Egyelőre. De sajnos nem úgy fest, hogy arra készülnél, de azért reménykedem, hogy viszel bele izgalmakat. Itt most nem arra gondolok, hogy veszekednek, féltékenykednek, megcsalják egymást meg ennek társaira. Még sablonosabbá teszi azt, hogy Austin elmegy a lány mellett és egy cetlit nyom a kezébe ismeretlenül, ahol a telefonszáma szerepel. Még kevés van fent, de biztos vagyok, hogy össze fognak jönni. Mi más történne? 

Írás: Hát nem a legjobb a fogalmazásod. Pedig nem vagy reménytelen, csak több leírást kellett volna beleírni és kevesebb értelmetlen mondatot. Egy csomó olyan volt benne, amit én teljesen máshogy fogalmaztam volna meg. Legalább a szóközöket, vesszőket jól alkalmazod, mindig lenyomod azt a bizonyos szóközt. Viszont sok a szóismétlés, a helyesírási hiba meg az elírás. Figyelj oda jobban, lehetne ez jobb is. Te is csak belevágtál a közepébe, hiányzott a szereplőkről a leírás, így senki sem tudja, hogy ki kicsoda. Legalább egy rövid bemutatkozás lett volna részükről.

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Ha tudomásul vetted, kérlek jelezz!

2014. május 16., péntek

Kritika21 - LifeCycle


Design: Egyszerű és szép, mégis üres és ezt a modulokra értem. Nincs szinte ott semmi, se chat, se bevezető, se információ stb. A blogarhivumot másmilyenre állítanám, ami havonta mutatja és részletesebben a részeket. A fejléc szép, ebbe nem tudok belekötni, szép munka. Kicsit szélesebbre húznám a blogot, mert túl keskeny. A betűtípus jó, a modulok címe lehetne nagyobb vagy díszesebb. A szöveg lehetne sorkizárt, mert úgy rendezettebb. A háttér semmilyen, üres és szürke, nem is illik a fejléchez, teljesen elüt tőle. Itt egyedül a fejlécen nem javítanék, de a többi átalakításra vár. Úgy lehetne szebb is. 

Történet: Az elején még egyedinek is tartottam, amikor a lány a középkorból csöppent bele a 21. századba. De aztán csalódnom kellett, amikor szárnyai nőttek. Onnantól kezdve hülyeségnek tartottam, nem szeretem az ilyen történeteket. És még sablonossá is vált, hogy beiratkozott a suliba és majd össze fog jönni Daviddel. Nincs fent sok, ezért csak ennyit tudok mondani róla. Egyébként az elképzelés nem rossz, ha arról szólna, hogy milyen az élete egy középkori lánynak a 21. században, de sajnos nem erről szól, mert szárnyai nőttek. Hiányoltam a szereplők jellemleírását, különösen az elején, mert akkor azt sem tudtam, hogy kiről van szó, hogy egyáltalán ki ez. 

Írás: Ebbe nem igazán tudok belekötni, jó a fogalmazás, az írásjeleket jól alkalmazod, nem folyik össze a szöveg. A részek egy kicsit lehetnének hosszabbak, illetve lehetnének részletesebbek is a szereplők érzései. Nem ártott volna az elején egy kis ismertetőt írni, mert olyan, mintha a közepébe vágtál volna bele a történetnek. Csak pár elírást és hibát találtam, de nem vészes, azért nem árt odafigyelni. 

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Kérlek jelezz, ha tudomásul vetted. 

2014. május 15., csütörtök

Kritika20 - Hope for a better life


Design: Alapjába véve szép, mégis vannak benne hibák, ami lerontja egy kissé. Kezdem a fejléccel. Nincs vele baj, szép meg minden, csak Louis és Niall kivágása nem a legjobb. Egyébként ezt leszámítva jó is. A blog sablonja egyáltalán nem jó, nem annyira szép, főleg hozzá a rózsaszín betű, amitől kifolyik az ember szeme olvasás közben. Amiket meg lilával írsz, olvashatatlan, úgy kellett olvasnom, hogy kijelöltem. Csak így volt látható. Ehhez a sötét háttérhez a világosabb szürke illene. Azért nem a fehéret mondom, mert az megint csak olyan szemet irritáló, mert annyira világos. Érted? A háttér szép, illik a fejléchez, a színek passzolnak. Az oldalakat oldalra pakolnám ki, mert a fejléc alatt nem igazán mutat jól, ha ez a sablon. A feliratkozókat felülre tenném. Nekem még az is fura volt, hogy az elején más betűtípust használtál. Amit a végén használtál, az szerintem jobb. Örülök neki, hogy van chat. A szöveg sorkizárt, ajánlom, hogy az elején is állítsd be olyanra, mert ez rendezettebb külsőt ad a blognak. A kurzor tök jó és ötletes. A színe is passzol a blog színvilágához. 

Történet: Ismét egy sablon blogba futottam bele, de végre nem Harrys. Mikor megláttam a fejlécet, nagyon örültem, hogy a két kedvencemet választottad. Egy kicsit megtévesztett, mert a második évadot kezdtem el olvasni, mert csak az van a fejezetek címszó alatt. Nem gondoltam volna, hogy a még a halál el nem választ címszó alatt az első évad van. A többség ilyenkor egy másik blogra gondol, ahogy én is. Ezért nem értettem, amikor elkezdtem olvasni, de szerencsére említetted, tehát megkerestem az elsőt és lám, megtaláltam. Ajánlom, hogy valahogy közöld, hogy első és második évad, mert nagyon megtévesztő. Egy lány a főszereplő, akivel történik valami, a te esetedben, hogy a lány kidobják a szület, baleset majd diliház. Szinte mindegyik előfordult már más blogokban. Louis a barátja, de szép lassan szerelem lesz belőle. Elolvastam az utolsó részt is, és akkor látom, hogy Niallel jött össze és lett két gyereke is. Nem nagyon fogott meg, tipikus sablon, semmi extrával nincs megfűszerezve.

Írás: Az elején sok tőmondatot írtál és alig volt leírás benne, szinte az egész párbeszédből állt, és azt se lehetett tudni, ki mondja, mert nem írtad oda. De a végére fejlődést láttam, több volt a leírás, a részek is hosszabbak lettek és a párbeszédekhez odaírtad, hogy ki mondta. Az elején sokszor nem írtál szóközt a pontok után, hanem így összeolvasztottad, sőt még vesszőt se írtál, szinte egyáltalán. A végére ez is eltűnt, csak elvétve fordul elő. Ugyanez van a helyesírási hibákkal és elírásokkal, azok előfordulnak most is, de nem annyira feltűnő, mint az elején.

Remélem nem bántottalak meg semmivel. További jó blogolást. Kérlek jelezz, ha elolvastad!

2014. május 14., szerda

Kritika19 - Búcsúzz el az ártatlanságodtól



Design: Nem a legjobb. A fejléchez nagyon nem passzol a háttér, eléggé elüt egymástól. Az egyik rózsaszín, a másik fekete. A színek nem harmonizálna egymással. A fejléc amatőr, sőt kicsi is, lehetne kicsit hosszabb és szélesebb. Amúgy alapból nem lenne rossz, ha megfelelő lenne a mérete. De akkor is látszik rajta, hogy nem sok idő volt megcsinálni. Háttér legalább van rajta, Harry kicsit furcsa rajta, olyan színtelen, és olyan semmilyen, a lány még elmegy. Legalább nem zsúfolt. Modulok hiányosak, csak az alap van meg. Hol van a chat, a leírás, tájékoztató meg ilyenek? A szereplőknek miért nincs legalább egy külön oldal, ahol leírás van róluk? Betűtípus jó. 

Történet: Egy újabb sablon blog és természetesen megint Harry. Egy újabb sulis történet, mert ha nem híresek a fiúk, akkor a suliban játszódik. Az első három részt és az utolsót olvastam el, és tök kiszámítható. A lány utálta Harryt az elején, és persze utána össze is jöttek. Máshogy ez nem is alakulhatott volna. Tipikus sablon, semmivel nincs megfűszerezve, kiszámítható az egész. Egyedül az tetszett, amikor a lány bekente Louist kenőccsel. Bár ott is fura volt, hogy nem tudja magát bekenni. Nem reális. 

Írás: Nem rossz a fogalmazásod és ez csak jobb lehetne, ha nem lenne szóismétlés benne, vagyis annyi, amennyi nálad van. És vesszőket se írsz, így kicsit furcsa és összefolyik a mondat. Van pár helyesírási hiba és elírás is, de annyira nem feltűnő. A pontok után nem írsz szóközt, van, hogy kettőt is lenyomsz. Figyelj oda, hogy mindig csak egyet írj le és olyan megint csak nincs, hogy egyet sem, akármi van előtte, pont vagy vessző, esetleg gondolatjel. Nem sok érzelmet írsz le, leginkább a cselekvéseket írod le és a párbeszédet. Ha leírnád jobban a szereplők érzéseit, a részek is hosszabbak lehetnének. Már pedig, ha az érzések nincsenek leírva, nem annyira lehet magunka beleélni a történetbe. Lesz ez még jobb is.

Remélem nem bántottalak meg semmivel. További jó blogolást és jelezz kérlek, ha elolvastad!

2014. május 13., kedd

Kritika18 - Bad girl and bad boy(s)



Design: Fel kéne keresned elégé gyorsan egy design blogot és átalakítást kérni tőle. A többség azonnal be fogja zárni a blogot, mert külsőről ítélnek, ezért is ajánlom. Miért van ott oldalt a zenelejátszó, eléggé idegesítő és összeszűkíti a blogot. Az meg főleg, hogy magától indul el a zene. A fejléc egy amatőr munkája, amit 5 perc alatt összehozott. A lány kivágása a lehető legrosszabb. Harry hajánál nagyon feltűnő a rossz kivágás, de a többieké se piskóta. Van chat, kissé meglepett, mert az ilyen kinézető blogokon nem szokott lenni. Ez a narancsos szín elüt a blog színeitől.  A blogarchivum furcsa, alig észrevehető és belelóg a chatbe. Más nem is igazán van fent. A szereplők kaphattak volna külön oldalt és ne a történet közepén hoztad volna őket. Ráadásul a lehető legrosszabbul van az is összeállítva. Leírtad az összesnek a nevét szép sorba, majd ilyen sorrendbe utána a képeket. Úgy kellett volna, hogy a képek alá írod a neveket. Hajszín meg minek? Hisz látja mindenki, főleg, ha kép is van hozzá. 

Történet: Ha nem írnék kritikát akkor gyorsan be is zártam volna, miután megláttam, hogy vérfarkasos történet. Utálom az olyat, de ez csak személyes vélemény. Attól még lehet jó történet, mindenki maga dönti el. De a tied sablonos. A fejlécen látszik, hogy a lány Zaynnel fog összejönni, mert ő van középen és ő a legnagyobb is ott. Annak örülök, hogy nem Harryt választottad. Zayn is háttérbe szorul ahogy Louis is. Tehát még jobban örültem, hogy a másik lány Louist szemelte ki, ha valaki őt választja, az nálam külön pont. Az első három részt olvastam el és az utolsót félig. Ennyi elég is volt, szerencsére nem voltak hosszúak a részek, legalább megkíméltél. És nincs úgy leírva, hogy beletudja magát élni az ember. Szomorúan láttam az utolsó részben meg már Harry van inkább előtérben Louis helyett. Miért van mindenki annyira oda Harryért?

Írás: Van hová fejlődnöd, főleg az elejéből kiindulva. Tele volt értelmetlen mondatokkal, helyesírási hibákkal és elírásokkal. Szóközt lefelejted a pont után, illetve a gondolatjelek után. Tele van párbeszéddel, leírás szinte nincs is benne. Nem kifejező. Viszont nagy fejlődést láttam nálad, mivel az utolsó részben már voltak leírások, egészen jól ki is fejezted magad, de mégsem az igazi. Mert itt sem hagytad el az értelmetlen mondatokat, de már kevesebb van belőlük, mint az elején. Megy ez, csak folytasd és olvass sokat.

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Jelezz kérlek, ha tudomásul vetted.

Kritika17 - All That Matters



Design: Nem a legjobb, de nem is a legrosszabb. Lenne mit javítani rajta. Igazából egy egyszerű kinézetről van szó, ami magában amúgy szép, de a modulok nincsenek rendben. Az okleveleknek szerintem külön oldalt kellett volna csinálnod, vagy alulra pakolni őket, hogy azért mégse legyen szem előtt ennyire. Chat nincs. Feliratkozókat felülre, az oldalakat oldalra pakolni a feliratkozók felé. Mivel a sablon azt követeli, hogy oldalt legyenek az oldalak és ne a bejegyzés felett, illetve a fejléc alatt. Színek passzolnak, betűtípus jó. A dátum lehetne kicsit nagyobb, illetve a modul címek is, mivel azokat ki kell emelni, nem bánnám, ha cifrább betűtípust választanál, vagy félkövérre állítanád. A fejléc nekem nem az igazi. Nem mondom, hogy csúnya, mert elég egyszerű, mégis üresnek érzem. Egy fekete háttérre vannak rátéve az emberek és ennyi az egész. Elfoglalják az egészet, lehettek volna kisebbek is és ráfért volna a fejlécre más is, pl tárgyak, minták, ami szebbé teszi. A háttér szép, illik az egyszerű fejléchez. A zenelejátszó miért lila? Ez elüt a kinézettől. A szöveg lehetne sorkizárt. 

Történet: Azt hittem, valami sablon blog lesz, de kellemeset csalódtam. Nem arról szól, hogy a lány beleszeret Justinba vagy fordítva, hanem elrabol két lányt és rosszul bánik velük. Kicsit szadista, de ilyennel még nem nagyon találkoztam. Merész, hogy Justint egy vadállatnak mutatod be, aki ráadásul gonosz is, mert az elvakult rajongók leszólhatnak érte, nem értik meg, hogy ez csak egy kitalált történet. Nekem személy szerint tetszik a történeted, de annyira nem, hogy feliratkozzak, annak nagyon meg kéne fognia. Ám a következőben ki is fejtem, hogy is a hiba. Lehetnének hosszabbak a részek. 

Írás: Nem rossz, de vannak hibáid. Először is, a fogalmazás nem is lenne rossz, de több mindent vinnék bele, lehetne a leírás hosszabb, ahol a szereplők érzéseit kifejted, mert ezt hiányoltam. Ezért nem igazán tudtam magam beleélni. Ha ez meg lenne, ezáltal a részek is hosszabbak lennének és sokkal kifejezőbb úgy az egész. Csak a cselekvést írod le és a kívül látható dolgokat. Nem igazán tudjuk, hogy ki mit érez, mit miért tesz stb. Helyesírási hibáid is vannak és elírások is. A pontokat, vesszőket, szóközöket se a legjobban alkalmazod. Pl a pont mögé nem raksz szóközt, hanem azonnal kezded a mondatot. Aztán a végén két pontot is teszel és utána jön az új mondat persze szóköz nélkül. A vessző után is elfelejted a szóközt kitenni. Ha ezekre odafigyelsz, rendezettebb lehet a szöveged. 

Remélem nem bántottalak meg semmivel. További jó blogolást és ha tudomásul vetted, kérlek jelezz!

2014. május 12., hétfő

Kritika16 - Punk Word



Design: Keress fel egy blogot, ami ilyennel foglalkozik és kérj tőle teljes átalakítást. A fejléc egy amatőr munkája, a szereplők homályosak rajta és elfoglalják az egész fejlécet, a felirat elüt onnan, ráadásul le is marad róla az utolsó betű. Háttér nem is olyan rossz, kurzor is egész jó. Zenelejátszó idegesítő és nem értem miért rózsaszín, mivel egy punk történetet írsz és a blog kinézetéhez se passzol. Azért idegesítő, mert magától indul el. A moduloknál minden ott van, ami fontos: feliratkozók, chat, magadról. A többi felesleges. Nem értem minek blogarchivum, ha van külön oldal a részeknek. Ami alul van az elég fura, azt ki kéne törölni onnan, a köszöntőt oldalra kéne pakolni a modulokhoz, mert alul nem biztos, hogy észreveszik és hülyén is néz ki ott. Az a kód nem tudom mi, azt töröld ki. Betűtípust állítsd át, eléggé cifra és a hosszú ő-t nem írja ki, a blog bejegyzés címe meg egyszerű betűtípus. Pont fordítva kéne lennie. Szinte mindenhol különböző betűtípust használsz, ami nem jó. A címeknek legyen egy, ami cifrább, és a sima szöveg egyszerű legyen. És ennyi, ne legyen száz féle.

Történet: Egy punk sztori, amiből van elég épp a blogvilágban. Viszont sablonos. A lány összejön Niallel és a suliban játszódik. De legalább nem híresek a fiúk, de a sulis sztori is sablonos. Nagyon sok minden nem történik benne, nincs benne fordulat, izgalom, egyszerűen csak unalmas. 

Írás: Nem is tudom, hogy belekezdjek-e a hibák sorolásába, mert lehet holnapra sem végzek, annyi van benne. Nem írsz mondatokat, csak egybefolyó szövegeket, nincsenek nagy betűk, ha van, akkor nagyon kevés, pontok szintén, vesszőt nem ismered. Értelmetlen az egész, sok idő telik el, mire az ember értelmezni tudja az egészet. Ha vannak mondataid, azokat is kisbetűvel kezded, a gondolatokat is. Direkt elolvastam az utolsó részt is, persze a sztorira az ember nem tud koncentrálni a hibák miatt, mert inkább azokat keresi és bőven talál is. Azonban egy apró fejlődést láttam, hogy már írsz mondatokat, de azok is összefolynak, mert a vesszőt nem tanultad meg használni. Szóközt nem nyomsz a pont után, ezért ez is összefolyik, de legalább már nagy betűvel kezded és nem kicsivel. Fogalmazás téren nem fejlődtél, ugyanolyan, mint volt. Kevés leírás van, nincsenek kifejezve az érzések, csak nyomják a szöveget, és nem tünteted fel, hogy mikor ki beszél. Kicsit zavarosak a párbeszédek is ezért. Helyesírási hibákról ne is beszéljünk, rengeteg van, és ugyanez igaz az elírásokra is. Olvass sokat és vedd komolyabban a nyelvtant. 

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást és kérlek jelezz, ha tudomásul vetted.

2014. május 11., vasárnap

Kritika15 - One Direction Fanfiction


Design: Fejlécet nem engedte lementeni, mert a címet felé írtad és nem helyette. A fejlécre kellett volna ráírni a címet. Fejléc lehetett volna függőlegesen szélesebb, illetve vízszintesen keskenyebb. Mik azok a német szövegek rajta? Miért németül? Tudtommal magyar nyelvű a blogod, és ez tud a legjobban irritálni, bár szinte mindig az angolt használják, te vagy az egyedüli, aki a németet. Csak tudnám miért. Liam miért nincs rajta és a lány miért van rajta kétszer? Én a fejlécet lecserélném. Egyébként szép munka, csak nem igazán illik a történethez. A színvilág passzol egymáshoz, de ez a sablon nem jó. A modulban egyedül a feliratkozók ami értelmes, azt felülre tenném és talán a látogatók, ami passzol, a többi az hülyeség oda és teljesen felesleges. A fontos dolgok meg lemaradnak, ilyen pl a chat, vagy esetleg a bevezető, tudnivalók, cserék meg ilyenek. A szöveg háttere elüt a másik háttértől, mindkettő szürke, de ez így nagyon nem jó. Nem kell a szövegnek háttér. A szöveg persze, hogy nem sorkizárt, pedig úgy sokkal rendezettebb lenne. Az a panda lent a sarokban minek? 

Történet: Jól indult, érdekesen, és kíváncsi is voltam, de aztán egyre jobban elsablonosodott, nem igazán vittél bele színt, szín unalom az egész. Annak az egynek örülök, hogy nem Harry és nem is Niall a választottad, hanem Liam. Nem sokan választják őt, nála kevesebben Zaynt és Louist. Utána már ez is csak a csókolózásról, illetve az erotikáról szólt, egyáltalán nem kötött le. Tökre kiszámítható volt az a rész, hogy amikor a pasas elcsalta a csajt és meg akarta erőszakolni, akkor Liam az aki megmentette, pedig direkt úgy csináltad, hogy ne írd le rögtön, hogy ő az, hogy az olvasó kíváncsi legyen. Én azonnal tudtam. 

Írás: Nem is tudom, van hová fejlődnöd bőven, az tény. Nagyon sok a szóismétlés, főleg az elején és nem igazán tudod magad kifejezni. Van pár értelmetlen mondat is, ami összefolyik a vesszőhiány miatt, vagy csupán a szórend nem jó, vagy elírtad. Szavakban nem vettem észre nagyon helyesírási hibát vagy értelmetlen elírást. Csak olyat, hogy lehagysz esetleg egy betűt, vagy más betűt írsz a helyére és mindjárt egy másik jelentése lesz a szónak, amit nem húz alá a helyesírási ellenőrző, főleg ilyenek miatt alakulnak ki nálad értelmetlen mondatok. Nincs sok leírás, a párbeszédeket nem gondolatjelekkel oldod meg, ami nagy hiba. Nem is használsz gondolatjeleket, néhol a pont helyett írod le. Illetve vessző helyen pontot írsz, ezekre figyelj oda. A tárgyak, ruhák, emberek kaphattak volna normális leírást, és nem csak egy képet. Pl a főnőkről le sem írtad, hogy férfi vagy nő, fiatal vagy öreg, csak a képről tudhattuk meg, pont, mint a főbérlőről. Fejlődést látok, de csak egy nagyon kicsit. Fog ez menni, csak bele kell jönnöd. Azt is tudom, hogy nem 12-13 éves vagy, mert írtad, hogy érettségi szüneted van és tudtommal az csak középiskolában van. 

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Ha tudomásul vetted, kérlek jelezz vissza!

Kritika14 - Love in the air



Design: Szép a kinézet, mégis vannak benne hibák. Amúgy egyszerű, nincs agyon csicsázva html kódokkal, az ilyen is lehet szép. A fejléc is szép, kicsit díszes, de az sose baj. A háttérrel nem vagyok kibékülve, ez a csíkos nagyon nem jó, a helyedben egyszínűt választanék, mert ehhez a fejléchez az passzolna. Ha a fejezeteknek van külön oldal, akkor felesleges a blogarchivum. Örülök, hogy a díjaknak is külön oldal van, illetve annak, hogy a szereplőkről van leírás. Viszont felesleges, ha kétszer van meg, elég ha az oldalon van és külön bejegyzésbe nem kellett volna már betenni. Feliratkozókat feljebb tenném, a lélekszámolót meg lejjebb. A címnek másik betűtípust adnék, mert kicsit olvashatatlan. A szöveget állítsd sorkizártra. 

Történet: Lehet ennél sablonosabb valami? Mert ez nagyon az és még unalmas is, mert nem vittél bele izgalmakat, csavarokat, csak annyit, hogy végig bohóckodják az egészet és úgy viselkednek, mint a rossz ovisok. Egy karakter sem jobb a másiknál. Harrynek a szokásos, csajozós karaktert adtad, ennél sablonosabb nem is lehetne, eleve ő a legsablonosabb szereplő, a második meg Niall, Te persze, hogy ezeket választottad. Természetesen egy lány a főszereplő és neki van egy barátnője, aki Niallé, a főszereplő meg Harry-é. Hol van innen a kreativitás? Mert azt hiányolom. Egyedül annak örülök, hogy a fiúk nem híresek, de a sulis sztori is olyan uncsi már, már minden második blogban az van. Három részt olvastam el, de szinte már majdnem aludtam is közben. A részek hosszúsága megfelelő, legalább szeretsz írni, még ha nincsenek is nagyon ötleteid. 

Írás: Nem sok jót mondhatok erről sem. Nem használsz vesszőt, értelmetlen mondatok, illetve helyesírási hibák. A legsúlyosabb ez volt: Hányaggyára? Nem hányszor? Mert ezt így kellett volna leírni, na és a dupla gy mindennek a teteje. Tőmondatok is nagy szerepet kaptak.Viszont örömmel látom, hogy fejlődsz, mert már írsz szóközöket, amiket az elején lehagytál, az utolsó részeknél már rendezettnek látszik a szöveg és nem folyik össze. Már vesszőket is használsz és hosszabbak a mondatok, de pár tőmondat még található, de nem olyan sok, mint az elején. Lehet az elején nem ment, de legalább belejöttél és szeretsz írni, még ha nagyon sablonos történetet is írsz. Ez a sok "ahj" és "pff" nagyon nem illik bele. Oké, a párbeszédbe még bele lehet írni, na de a leírásba inkább ne. Néhol hiányolom a leírásokat, illetve a szereplők érzéseit, itt is inkább a párbeszédek veszik át a szerepet, ami nem túl jó, mert szinte semmit sem tudunk, hogy érez a szereplő, csak löki a szavakat és ennyi. Remélem még fejlődsz, sőt tudom, hogy fogsz.

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Ha tudomásul vetted, kérlek jelezz!

2014. május 10., szombat

Kritika12-13 - Higginns Girl/Forgettunk price of


Design: Kicsit fura, a fejléc nem a legjobb. Túl zsúfolt, szinte csak emberek vannak rajta és alig van rajta egy szabad hely. A fejléc tépett alja még jó is lenne, ha nem ez lenne a sablonod. Nem tudom miért van, de szinte csak chat nélküli blogokról írok kritikát, és kb 10-ből ha kettőn van chat. A szereplők oda oldalra feleslegesek, ha van nekik egy külön oldal. Jobban nézne ki, ha az oldalak nem fent lennének, hanem oldalt a modulsávban. Sokkal jobban mutatna úgy az egész. Hátteret én lecserélném, de ez nem annyira fontos, azért annyira nem üt el a többitől, csak nekem ez nem az igazi. A fejezetek betűtípusát is átállítanám, mert olvashatatlan. Látom a végén már sorkizártra van állítva a szöveg, ajánlom, hogy az előző részeknél is állítsd át, illetve oldalt a modulsávban a bevezetőt is. A fejlécen a betűtípus csúnya, ráadásul két fajtával van írva, de egyik sem mutat olyan jól. A szereplők képe lehettek volna egy méretűek, ráadásul a főszereplő csaj képe négy kockás. Elég lett volna egyszer is. Leírást és a bemutatást hiányolom. 

Történet: Egy újabb sablon blog, ismét egy lányról szól. Az első három részt olvastam el belőle, de annyi elég is volt. A lány randizni kezd Austin-nel, közben meg ott van neki a baráti társasága, illetve egy énekesi karrier előtt áll. Szerencsére nem mennek olyan gyorsan az eseményed, mint más sablon blogoknál, hogy már az első randi után elcsattan a csók és összejönnek. Legalábbis addig nem jutottam el. De remélem nem így van. A szereplők bemutatását hiányolom, ráadásul úgy is kezdted el az egészet, hogy semmi bemutatás, semmi leírás, mintha már tudni kéne, hogy ki kicsoda. Nem fogott meg a történet, semmi egyedit nem találtam benne. 

Írás: Nem lenne rossz a fogalmazásod, ha írnál vesszőket. Írsz, csak kevés helyen, illetve ott, ahol nem kéne, ahol meg kéne, onnan lehagyod. Így sokszor összefolyik a mondat és időbe telik értelmezni. Néhol sok a párbeszéd és kevés a leírás. A ruhákat is részletezhetted volna, ahelyett, hogy egy linket tennél be, ami az összeállítás képére mutat. Pedig ez plusz leírás lenne és nem csak úgy odateszem a ruha linkjét és nincs hozzá semmi leírás. Nem baj, hogy belinkelted, de a történetből ennek részletezése hiányérzetet kelt az olvasóban. Legalább a szóközöket jól alkalmazod, ha már a vesszőkkel meggyűlt a bajod. Helyesírási hibák és elírások is vannak benne, de nem annyira sok, mint egyes blogokban. Nem árt odafigyelni ezekre, ki lehet küszöbölni ezeket a hibákat.


Design: Na, ez már szebb, mint az előző blogod. A színek is passzolnak, a sablon is jó és a fejléc is szép. Nem olyan zsúfolt, csak három szereplő van rajta, ami pont jó, illetve minták és más is a háttérbe. Szép, kidolgozott munka. Itt sem árt beállítani sorkizártra a szöveget. A szereplők képei nem egyméretűek, leírás nincs róluk, csak életkor, ami nem elég. Ha giffeket teszel be, akkor mindenhol azok legyenek, vagy ha ez nem lehetséges, akkor mindenkiről sima képet tegyél be. Miért indul el magától a zene? Eléggé idegesítő. Ha már zenelejátszó, akkor úgy legyen, hogy aki el akarja indítani, az megteszi, tehát ne induljon el magától. Díjaknak külön oldalt hoznék létre. Persze a chat innen is hiányzik, pedig az alap lenne. A modulsáv lehetne egy kicsivel keskenyebb, mert túl széles, az egész blogot is keskenyebbre húznám kicsivel. Háttér tetszik, szép meg minden, csak kicsit fura az állatmintás háttér. Nem nagyon passzol a fejléchez. Ha nem lennének rajta ezek a minták, jó lenne. Szerintem jobb lenne egy sima egyszínű, mert a fejléced kicsit túldíszített. 

Történet: Ismét egy sablon bloggal van dolgunk. Van egy lány, ráadásul szenved is, mint a legtöbb sablon blogban. Szerelmi háromszög a legsablonosabb szereplőkkel. Ám a 5sos-ből Luke a legsablonosabb, Ashton a második. Eléggé érthetetlen az egész, mert a szereplőkről semmi leírás, semmi bemutatás, mintha már tudnia kéne az olvasónak, hogy ki kicsoda. Csak azt veszem észre, hogy megint egy újabb név és halvány lila gőzöm sincs, hogy kik ők. Többet nem is tudok írni róla, mert még kevés van fent.

Írás: Nem rossz a fogalmazásod, csak néhol olyan értelmetlen lesz a mondat a vesszőhiány miatt. Amúgy egy kicsit fejlődtél e téren az előző blogod óta, de még mindig nem az igazi. Igazából nem írnám le még egyszer, mert szinte ugyanazok a hibáid, mint az előzőnél. Sőt, itt több az elírás és a helyesírási hiba. 

Remélem nem bántottalak meg semmivel. További jó blogolást, és kérlek jelezz, ha tudomásul vetted.

2014. május 8., csütörtök

Kritika11 - Négy Őselem



Design: Szép és kidolgozott, a színvilág is tökéletes, és a fejléc meg remek munka, ami nem öt percbe tellett megcsinálni. Egyedül ezzel a narancssárga háttérrel nem vagyok kibékülve, nagyon elüt és nagyon nem illik oda. Tudod mire értem, a szöveg hátterére a Négy Őselem trilógia menüpontban. Olvashatatlan az egész, mert még a betű szín is világos. Kijelölve kellett olvasni, ha nem akarom, hogy kifolyjon a szemem. Ezt állítsd át, nagyon csúfítja. Kicsit összevissza van a blogod, mert az Őselemes történeted első 7 része egy oldalba van belefoglalva, ami szerintem nagyon rossz ötlet, és a többit meg bejegyzésbe teszed. Ha nem írnék kritikát, rámennék az x-re, mert bele lehet kavarodni. A dátum betűmérete nagyon kicsi, nagyobbnak kell lennie. A helyedben az összes történetem bejegyzésbe írnám és annak a linkjét összegyűjteném külön oldalakba, hogy ne legyen akkora kavarodás és nem az egészet sűríteném egybe. Mert ha új rész van, akkor az olvasók nem fognak értesülni, mert nem jelenik meg nekik az, hogy frissítesz egy oldalt. Lehetséges, hogy ezért írod továbbra bejegyzésbe. Tedd mindegyiket abba és mondom a linkjét be tudod tenni egy külön oldalra. Kicsit nehéz kezelni, hogy több mindent akarsz egyetlen blogba, de ez csak így megoldható, ha nem akarsz több blogot. A feliratkozókat felülre tenném, hogy szem előtt legyen. A szöveg sorkizártra van állítva, az jó, maradjon is így. 

Történet:  Mivel csak a négy elemről kértél, így azt olvastam el, méghozzá az első három részt. Őszintén szólva nem kötött le, méghozzá a démonok miatt. Ha nem írnék kritikát, biztos, hogy nem olvastam el, mert ha meglátom, hogy démonos, attól a szőr áll fel a hátamon. Nem ellened szól, csak nem szeretem az ilyen történeteket. Sőt a tied még a jobbik fajtába tartozik, nem tartom egyáltalán sablonosnak és szépen írod meg a részeket. Kicsit kiszámítható volt, mert egyből gondoltam, hogy Eve lesz a tűz gyermeke, beleolvastam a 16. részbe is, na és ott tényleg kiderült, hogy ő az. A történeted alapjába véve jónak számít a szememben,  mivel vannak benne valós dolgok, itt Eve és Len kapcsolatát értem és a táncot, csak a démonok nagyon lehúzzák. Eléggé eltér a valóságtól, de attól még lehet jó. Kinek mi, én nem igazán csípem az ilyen témájú történeteket.

Írás: Szépen fogalmazol, nem nagyon találtam benne hibákat. Vesszőket, pontokat és szóközöket jól alkalmazod, akkor nyomod le őket, amikor szükség van rá. Többet nem tudok írni, mert ebben tényleg nincs hiba. 

További jó blogolást, remélem nem bántottalak meg semmivel. Ha tudomásul vetted, kérlek jelezz. Tudom, hogy megteszed, mert jó író vagy!

2014. május 7., szerda

Kritika10 - The great mission



Design: Egyszerű, mégis szép. Nincs agyon csicsázva és nincs telerakva html kódokkal. Az egyszerű is lehet jó és a tied az. A fejléc eléggé különleges, nagyon egyedi és jó ötlet. Ilyet még sehol sem láttam. Szép munka. Innen már tudni lehet, hogy nem a szokásos love sztorival lesz dolgunk, mivel a pisztoly van előtérbe, már lehet tudni, hogy gyilkosság is szerepelhet majd benne, vagy nyomozás és ehhez hasonló dolgok. Erre később térek rá. Kicsit hiányos a modulrész, pedig egy chat jól jönne oda. A feliratkozókat tenném felülre. Ez a háttér nem a legjobb, valami sötétebbet tennék be, egyszínűt, illetve egy kisebb minta lehet rajta. A szöveg lehetne sorkizárt és ez a barnás sárga betűszín se a legjobb, valami szürkésebbet kellett volna választanod, vagy ugyanolyannal kellett volna írnod, mint magát a történetet, csak félkövérre állítod. Másba nem is nagyon tudok belekötni, alapjába véve jó a design.

Történet: Mikor az elején felhívtad az olvasók figyelmét, hogy nem szereted a fiú-lány párosokat, illetve a főszereplő csaj nem jön össze senkivel, nagyon örültem neki. Nem egy sablon sztori, az biztos, mondjuk kémes történetekkel már találkoztam, de a tiedhez hasonlóval még nem. Feltételezem, hogy Larry shipper vagy, de ha nem, akkor szólj és bocsánatot kérek. Nem sok derült még ki a történetből, de jónak ígérkezik. Bocsi, nem nagyon tudok mást mondani, nagyon az elején vagy és a lényegbe még nem vágtál bele. A részek hosszúsága pont megfelelő. Ja és majdnem elfelejtettem, hogy nekem nem igazán jönnek be ezek a nyomozós kémes történetek, de elismerem, hogy nem sablonos, és lehet attól még jó történet, attól függ, mit hozol ki belőle. Egy plusz pont, hogy a lányt senkivel sem akarod összehozni. 

Írás: Jól fogalmazol, sőt jobb is lenne, ha nem lenne benne annyi szóismétlés. Főleg a "nő" és a "kávé" szót írtad le vagy háromszor egy mondatba folyamatosan. Ezeken kívül több szóismétlés is előfordul benne. Vannak benne elírások és hibák, de annyira nem szembetűnő, azért nem árt odafigyelni erre. Még akkor is írsz vesszőket, amikor nem kéne, így sokszor kicsit zavarosak a mondatok, azonban nem annyira feltűnő. A szóközt és a mondatvégi írásjeleket jól alkalmazod, nincsenek összefolyások a szövegben ezért. A szórend nem mindig a legjobb, egy csomó esetben máshogy írtam volna, hogy jobban kivehető legyen. Alapjába véve jól fogalmazol és nem írsz tőmondatokat, amitől amúgy a falat kaparom.

Remélem nem bántottalak meg semmivel. További jó blogolást. Ha tudomásul vetted, akkor jelezz kérlek!

Kritika9 - Crazy Love



Desing: Nekem túl rózsaszín az egész, de illik a történethez, mert ez egy Love Story. Egyébként nagyon szép a kinézete a blogodnak. Fejléc kissé csicsás, de nagyon szép, minden ott van, aminek kell lennie, gyönyörű munka. A moduloknál feljebb tenném a feliratkozókat, hogy jobban szem előtt legyen. Szóval nekem a sorrendem ez lenne: Oldalak, feliratkozók, információk, figyelem, chat, szavazás, könyvborító. Ennyi, mert a blogarchivum felesleges oda, ha van külön oldal a fejezeteknek. A versenyeknek is hoznék létre egy oldalt, illetve a díjaknak, így rendezettebb lesz az egész. A szöveg sorkizárt, amiért dicséret jár, mert nem sokan teszik meg, kevesen tudják, hogy ez sokkal rendezettebb külsőt ad a blognak. A háttér egyszerű, nincs agyon csicsázva, egyszínű az egész, de az ilyen fejléchez pont az passzol.

Történet: Beleolvastam a kritikáidba, amiket kaptál és szinte mindenki azt írja, hogy nem egy sablon sztori. Részben igazuk van, de mégis vitatkoznék velük. Az alap igenis sablon, hogy van egy lány, aki szerelmi háromszögbe keveredik. Viszont viszel be olyan fordulatokat, amik elfelejtetik az olvasóval, hogy sablon az alap sztori. Hiszed, ha nem, feliratkoztam, mert érdekesen írod le a gondolatokat, illetve a történetet is színesebbé teszed. Legjobban az tetszett, amikor a lány ajándékokat kapott és félreértette az egészet, mivel mindkét fiú neve kezdőbetűje N. Itt döntöttem el, hogy feliratkozom, mert tele vagy ötletekkel. Amiben még egyedi vagy, hogy egyszerre két bandát is belefűztél, és nem úgy, mint a többség, hogy csak egy banda, és abból két tagot helyezel előtérbe. Találkoztam már One Direction-The Wanted blogokkal, de őszinte leszek, nem gyakoriak az ilyenek. Egyébként Harry után Niall a legsablonosabb szereplő, illetve a The Wantedből szinte mindenki Nathan-t választja, tehát ott őt nevezném legsablonosabbnak. Nem is ez a lényeg, ez szinte eltűnik, mert olyan jól írod meg a történetet és megfűszerezed. Szinte beleéltem magam az egészbe olvasás közbe, magam előtt képkockák jelentek meg róla. Csak így tovább, remélem innentől kezdve még izgalmasabb lesz a sztori, illetve még ötletesebb. A részek hosszúságáról annyit, hogy kissé rövidek a részek, egy kicsivel lehetnének hosszabbak is.

Írás: Szépen fogalmazol, ezért is éli magát bele az olvasó. Vesszőket, pontokat, szóközöket helyesen használod, nem olvad össze a szöveg, illetve a mondatok. Nem használsz bonyolult szavakat, ez pont jó így. Azonban nagyon sok benne az elírás, ezekre figyelj oda, olvasd át legalább még egyszer, mielőtt közzéteszed, illetve van helyesírás ellenőrző, ami pirossal aláhúzza, ha elgépeltél valamit és emiatt értelmetlen lesz a szó.

További jó blogolást és remélem nem bántottalak meg semmivel! Kérlek jelezz, ha tudomásul vetted.

2014. május 6., kedd

Kritika8 - Everything Happens for a Reason


Design: A helyesben felkeresni egy design blogot, és kérnék egy teljes átalakítást, mert erre a blogra nagyon ráfér. Ezt azért mondom, mert a legtöbb olvasó kinézet alapján ítél, tehát, ha meglát egy olyan kinézetű blogot, mint amilyen a tied, azonnal bezárja. Fölösleges a kétféle betűtípus, elég lett volna csak az egyik, azonban a választottak egyike se jó. Valami egyszerűbb kéne. Lehetne sorkizárt a szöveg, valamivel jobban is nézne ki és kisebb betűvel is lehetne írni, mert ez eléggé nagy és csak csúnya. Fejléc nincs, háttér mozaikos. A képeket, amiket beteszel a részekhez, kisebbre kéne állítani, mert még jobban csúfítja a kinézetet. 

Történet: Nagyon sablonos, de ez abból a fajtából van, ahol az író még fordulatokat se visz bele, hanem az alap az egész. Semmi más nincs benne, csak egy lány és neki a barátnője. Természetesen a helyszín London, ami a legsablonosabb helyszín, illetve a két legsablonosabb One Direction szereplő. Valamivel jobb, hogy Harry helyett Niall van az előtérbe, persze előbbit sem hagyhattad ki. Úgy vettem ki a bevezetőből, hogy ez egy szerelmi háromszög lesz a legsablonosabb szereplőkkel. A barátnőt persze ilyenkor a harmadik taggal kell összehozni, aki Zayn. Ennél sablonosabb még lehetne? Az első csók is hihetetlenül gyorsan történt, utána egyből össze is jönnek. Nem olvastam el az egészet, lehetetlen lett volna, és mivel nem jelölöd a részek számát, nem tudom így megmondani, de kb. az első hatot-hetet. Beleolvastam a legutolsó részbe is, de ott már olyan hosszú volt, hogy a felénél eluntam. Azt vettem ki, hogy Niall és a lány összeházasodtak és van egy gyerekük is. Niall megpofozta a lányt és talán azért, mert az lefeküdt Liammel? Bocsi, nem olvastam el, de ez jött le ebből. Tehát gondolom a lány az összes tagot megjárta már. (Harryt biztosan, mivel ő az egyik tag a szerelmi háromszögben a bevezető szerint). Zayn a barátnő-é, Louist meg nem tudom. Szerepel egyáltalán? Bár azt is eltudom képzelni, hogy a gyerek nem Niall-á, hanem Harry-é vagy egyetleg Liam-é. Többet nem írok, mert nincs mit. Sablonos és unalmas. 

Írás: Nagyon sok mindent írhatnék, mert rengeteg hiba és ha elkezdeném sorolni, holnapra se fejezném be. Az elején tőmondatok tömkelege, illetve minden mondat végén egy entert nyomsz és nem egy szóközt. Nagyon rövidek a részek, de legalább megkíméltél.  A vessző fogalmát nem ismered, tehát sok értelmetlen mondat születik és az ember nehezen igazodik ki rajta. 100 pontot írsz, mikor elég lenne egy. Hangulatjeleket tilos használni a blogban, szívecskét meg annál inkább. Ez maradjon csak a facebookos chatben. Ja és a rövidítések: hogy helyett csak egy h-t hagysz ott. Ez is a chatbe való. Itt minden szót ki kell írnod normálisan, felejtsd el a rövidítéseket. Összevissza írsz, nehezen érthető meg, alig van leírás, tele van párbeszéddel. Ráadásul mindegyik szereplőnek egy jele van, ami még több időbe telik az olvasónak kiigazodni rajta. Gondolatjelek nincsenek, helyette a bugyuta jelek. Néhol zárójelbe írod, amit nem kéne, mert a gondolatokat/leírásokat alap, hogy leírja az író. A szereplők érzéseiről semmit se tudni, csak ömlenek belőlük a mondatok és ennyi. Többet nem is írnék, pedig még számtalan hiba van benne, a helyesírásról inkább ne is beszéljünk, és annál is több elgépelés. Figyelj oda! Az utolsó részekben sem fedeztem fel nagy fejlődést, csak annyit, hogy nem írsz minden mondat után entert, hanem egybe van a szöveg, illetve a hosszabb részek. De valami eszméletlen hosszúak. Az elején nagyon rövid, a végén nagyon hosszú. Nincsen köztes állapot. Esetleg lehet azért tűnt csak olyan hosszúnak, mert eluntam magam rajta, mint ahogy az egész történeten. Említhetném még a szóismétléseket is, de inkább hagyjuk a többit.

Remélem nem bántottalak meg semmivel, további jó blogolást. Ha tudomásul vetted, kérlek jelezz!