2013. december 24., kedd

Ünnep

2013. december 21.
Valerij és Mániás ember beszélgetnek, ők egy kisebb lakásban élnek együtt. Nagyon jó barátok voltak már évek óta, mindkettőnek különböző mániái voltak és minden hülyeséget megbeszéltek egymással. Leginkább a horoszkóp volt a közös téma, de néha szóba jött a származás is. Valerij orosz, Mániás ember olasz, de mindketten hazudnak róla és mindenkinek azt mondják, hogy angolok. Ők egymás között amúgy tudják, csak mások nem tudnak róla. Ők nagyon jól érzik így magukat.
-Tudod mi lesz kedden? -Kérdezte Valerij.
-Szenteste. Miért?
-De azon kívül?
-Fogalmam sincs. Amúgy akkor szoktad ezt csinálni, amikor valakinek szülinapja van. -Válaszolta Mániás ember. 
-Igen. Tudod, hogy kinek?
-Igen. Lujzinak.
Így nevezték Louist, persze mindig ideges volt rá, ők meg annál jobban csinálták ez okból. 
-Mi lenne, ha ma átmennénk hozzá? -Mániás ember kérdezte meg.
-Átmehetünk, de hívjunk meg másokat is. -Mondta Valerij.
-Akkor jöjjön az Antonini, Ranocchia, Federica és Matri. Felhívom őket. 
Megbeszéltek mindent, és mivel mindannyian ráértek, nem sokára meg is érkeztek és majd onnan mennek át Louishoz. Mániás embernek eszébe jutott valami nagy baromság.
-Van egy ötletem?
-Na mi? -Érdeklődött Ranocchia.
-Be kéne égetni Louist.
-Jaj már megint kezded? Miért nem hagyod már békén? 
-Vicces. Most amúgy a köldökre vagyok rákattanva.
-Inkább ezt hanyagold, csak megfázik a dereka, majd inkább nyáron.
-Nem tudok várni fél évet.
El is indultak, azonban Louisnak senki sem szólt, hogy mennek, így nem is számított rájuk. Sajnos most egyedül lakott, mert nem igazán tűrte meg bárki is maga mellett és nem értette az okát. Emiatt szomorú is volt és azt gondolta, hogy őt senki sem szereti. Becsöngettek, ilyenkor mindig örült, ha vendégek érkeztek, ezért örömmel be is engedte őket.
-Sziasztok, gyertek csak be nyugodtan!
Be is jöttek, leültek, úgy érezték magukat, mintha otthon lennének. Antonini kezébe vett egy újságot, amiben egy hirdetés volt.
-Láttátok már az új hirdetést? -Kérdezte.
-Milyen hirdetésről van szó. -Louist érdekelte.
-Broki megint kirándulást szervez, idén az Északi-sarkra szeretne menni. Igazából ez december 23-án lenne, reggel mennek korán és este érkeznek haza. Izgalmasnak ígérkezik. 
-Nem tudom, én ennyire nem vagyok oda érte, meg hogy lehet az Északi-sarkra menni. -Louis nem lelkesedett érte, amúgy sem értette az egészet.
-Akkor te nem ismered Broki Brok-ot, már közel a hetvenhez, de a fizikai állapota jobb, mint egy húsz évesnek, úgy pörög. Mindig is a különleges kirándulásairól volt híres. Igaz, elég drága, mivel világhírű, de nekünk van pénzünk.
-Akkor menjetek, jó szórakozást.
Ranocchia úgy érezte, ebbe közbe kell lépnie.
-Louis, szeretnék veled váltani pár szót négy szem közt, ha lehet, ha nincs ellenedre.
-Rendben, akkor vonuljunk félre.
-Én is így gondoltam.
Ezzel félre is vonultak, egy kicsit odébb, ahol nyugodtabban tudnak beszélgetni. 
-Miről akarsz velem beszélgetni? -Kérdezte Louis halkan.
-Rólad. Látom mennyire szenvedsz és, hogy egyedül vagy. Mi csak segíteni szeretnénk. Olvass egy kicsit Brokiról, ő egy remek ember és, ha jobban megismered, akkor fel fogsz rá nézni, tisztelni fogod. Nagyon sokat megélt már, rengeteg élettapasztalata van már, hiszen most lesz azt hiszem hetven éves. Gyere el velünk az Északi-sarkra és bízz benne.
-Oké, ám neked hiszek, te mindig jókat mondasz.
-Köszönöm.
Visszamentek a többiekhez, addigra már rég a horoszkóp volt a téma. Mániás ember mindenkit végig kérdezett, pedig már mindenkiét tudta kívülről.
-Nem unod ezt még? -Ezt Antonini mondta.
-Akkor tudok egy jobbat. Elmondom mindenkinek mi a horoszkópja, és utána, hogy mikor született. Oké.
Mindenki a fejét fogta, de rábólintottak, hiszen tudták, hogy milyen.
-Valerij, neked vízöntő és 1969. február 2. Ranocchia, neked is vízöntő, és 1988. február 16. Federica, neked is és 1990. február 5. Louis, neked bak és 1991. december 24. Matri, neked oroszlán és 1984. augusztus 19. Antonini, neked is és 1982. augusztus 4. Nekem meg ikrek és 1976. május 29.
-Nagyon jó voltál, mindenkiét eltaláltad. -Mondta Valerij, ugyanezt amúgy ő is elmondhatta magáról. 
Elérkezett az este is, Louis örült, hogy feldobták a napját, holnap már készülődni fognak az Északi-sarkra, már Brokival is beszéltek és a jelentkezésüket is leadták. 

December 22
Ma van arany vasárnap, tehát meg kell gyújtani az adventi koszorún a negyedik gyertyát is. Mániás ember felhívta Louist, hogy menjen át hozzá, volt egy terve, természetesen Valerijjel is megosztotta. 
-Mi az a nagy terv?
-El kell érni, hogy felgyűrődjön a pólója.
-Már megint? Nem unod még?
-Nem, és le fogom fényképezni titokban, ez lesz a karácsonyi ajándéka.
Kitört belőle a röhögés, Valerij már megszokta, sőt ő is ilyen volt, csak ez a köldök téma nem igazán érdekelte. Csöngettek, biztosan Louis az. Mániás ember ajtót is nyitott.
-Na végre, gyere be!
Be is engedte, még reggel feltett egy rejtett kamerát a sarokban, hogy felvegyen mindent, ha esetleg megtörténik, azt a részt ki tudja vágni, meg képeket is tud belőle csinálni. 

Matri és Federica sétálgattak a karácsonyi vásáron, amúgy ők egy párt alkottak. Elkezdtek beszélgetni, Matri hozta szóba Louist.
-Téged is idegesít az a kis buzi gyerek?
-Louis?
-Igen, Mániás ember rá van kattanva. Most normális?
-Nem igazán, engem is egy kicsit zavar a gyerek, mert eléggé buzisan viselkedik, meg a mozgása is olyan. -Mondta Federica.
-Gondolod, hogy szószerint az? -Kérdezte meglepve Matri.
-Hát nem tudom, nem csodálkozom azon, hogy egyedül lakik.
-Teszteljük le. Próbáld elcsábítani, kicsit mutass magadból többet, érdekel, hogyan reagál, ha nem jön zavarba, akkor biztos, hogy buzi. 

December 23
Broki mégsem akart menni az Északi-sarkra, hanem elhatároztam, hogy meghívja a házába azokat az embereket, akik jelentkeztek rá. Tehát reggel tízkor már mindenki ott volt, be is hívta őket. Tele volt az asztal süteményekkel, üdítőkkel, meg egyéb dolgokkal. Antonini kötekedős kedvében volt, úgy gondolta, hogy Louisba köt bele, oda is ment hozzá.
-A 22 az már öreg. Igaz?
-Miről beszélsz?
-Te mondtad még a múltkor, ki vagy akadva, hogy szülinapod lesz és öreg vagy 22 évesen.
-Te beszélsz a 31-el? Idióta!
Antonini közben elvett egy üdítőt az asztalról és kortyolgatni kezdte.
-De én nem tartom magam öregnek.
-Pedig az vagy. 
Louis elvonult, miközben kinevette Antoninit, aki ugye beégett. ideges is lett. Letette a poharát és meg akarta szivatni. Összemorzsolt pár süteményt, beállt Louis mögé titokban, hogy ne vegye észre és beszórta az egészet a pólója alá.
-Mit csinálsz, te nem normális? 
-Most megkaptad a magadét!
Louis meglátta Antonini italát az asztalon, úgy döntött, hogy ezt most ezt most elviszi és beleönti a nyakába. Amikor nem figyelt, akkor elvette az asztalról, felhúzta a pólóját, hogy betegye alá a poharat. Ám szerencsétlenségére Mániás ember pont észrevette, persze, hogy szóvá tette. 
-Miért húztad fel a pólódat? -Kérdezte boldogan, csak azt sajnálta, hogy nem tudta lefényképezni.
-Maradj most csöndben, utána elmondom.
-Különben is most veszem észre, hogy rózsaszín póló van rajtad. Ez tök buzis.
-Jó, most ne szólj bele.
Mániás embernek eszébe jutott valami, de nem szólt senkinek semmit. Azt tervezte, hogy majd holnap valósítja meg a tervét. Louis beállt Antonini mögé és a fejére öntötte az üdítőt. Ijedtében ugrott egy nagyot, mindenki szakadásban tört ki, mivel ezt mindenki látta.
-A tiednek legalább közönsége is volt! -Mondta nevetve Louis, Antonini fel tudott volna robbani mérgében.
-Takarodj innen a szemem elől, különben betöröm a fejedet! -Ordítozott, ekkor mindenki arcáról lefagyott a mosoly.
-Most mit kiabálod le a fejét, hiszen ő még csak egy kisgyerek. -Mondta Matri.
-Dehogy kisgyerek! 22 éves.
-Úgy értem, hogy agyilag. 
Nem sokkal később Antonini és Louis összeverekedtek, természetesen az olasz kezdte el, ezért Broki mindenkit elküldött.
-Látod mit tettél, te barom? Miattad lettünk elzavarva! -Matri veszekedni kezdett Antoninivel.
-Mondd a Lujzikának! Nem én kezdtem el!
Majd távozott.

December 24
Valerij most korán kelt, mivel ilyenkor, amikor szülinap van, akkor mindig tortát süt, ez már megszokott volt. Mániás ember körülbelül egy órával később kelt fel.
-Még ilyenkor is ezt csinálod?
-Jó, attól, hogy szenteste van, még meg kell ünnepelni a szülinapját, igazságtalan lenne vele szemben.
-Van egy tervem.
-Na, mi?
-Zárjuk ki és ünnepeljünk nélküle. -Kitört Mániás emberből a röhögés. 
-Hogy lehetsz ilyen gonosz? A saját szülinapján?

Nem sokára gyülekeztek is az emberek Mániás ember lakásán, ott szervezte meg a meglepetés partyt Louisnak. Valerij hozta a tortát.
-Boldog szülinapot, Louis! -Mondta.
-Köszi.
-Tetszik a torta? Én csináltam.
-Igen, köszönöm!
Antonini hirtelen megjelent, a kezébe vette a tortát és egyenesen Louis arcába nyomta az egészet, így tönkre is ment.
-Mondtam, hogy megkeserülöd, te szarházi!
-Hogy te milyen buta vagy és primitív! Tönkreteszed szegény fiúnak a szülinapját? 
-Ez nem fiú, ez egy rossz buzi!
Majd távozott is, Louis meg a fürdőszobába ment, hogy lemossa magáról a tortát. Valerij odament hozzá, hogy megvigasztalja.
-Ne is törődj vele, nagyon gonosz tud lenni ám. Csináljak másikat?
-Köszi, de nem kell! Inkább ünnepeljétek a karácsonyt, ne az én szülinapomat! Én mentem, sziasztok!
Felöltözött, majd távozott, kissé el volt keseredve, hogy az ő szülinapja tönkrement a többiekével ellentétben. De senkit sem érdekel, biztos örülnek neki, mert hamarabb mehetnek karácsonyozni. Ezért szar karácsonykor születni, legalábbis ő ezt gondolta. 
A többiek persze nem így vélekedtek, Antoninit hibáztatták.
-Most tönkretetted a bulit, te idióta!
-Megérdemelte ez a buzi!
-Visszafogod kapni nyáron, de a kétszeresét!
Ezzel vége is a történetnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése