Nagyon sokáig húztam ezt a posztot, bizonyára már mindenki várja, de csak mostanra szedtem magam össze, hogy ezt most megírjam nektek. Ebben mindenféle kép lesz, amit eddig itt nem láthattatok, külön mappába tettem őket, így majd azokat teszem fel, amik jönnek. Mivel elég sokáig nem voltam és ez a posztot nagyon régóta húzom, így jó sok kép jön.
Amint látjátok, ez már baromi régi kép és itt direkt fel van hajtva a pólója, mint egy kislánynak. Mi az oviban csináltuk ezt, pont így hajtottuk fel a pólónkat. Itt azt gondolná az ember, hogy mutogatni akarja a "kockás" hasát. Vagy csak lehet megint nem bírt magával, amit már megszokhattunk tőle.
Harryvel is nagyon sokszor előfordul, de ő rá is szokott tenni egy lapáttal. Itt viszont csak véletlen "baleset" volt.
Tegyetek úgy, mintha az alsó kép ott se lenne, így volt fent valahol. A felső kép 2010-es, de szerintem látszik is, na mindegy, a gyengébbek kedvéért csak. Úgy veszem észre, hogy az alsó gatyát kellett megmutatniuk. Én úgy gondolom, hogy a pólót felesleges így felhúzni, de most Louis ezzel nincs egyedül. Sajnos Louis kicsit el van fordulva, így a köldöke nem látszik, de Liamét megcsodálhatjuk. XD
Ez mezítlábas kép, otthon még elfogadható, de nem az utcán.
Ennek már egy másik változata már szerepelt itt, ami jobb is, mint ez, azon sokkal jobban kilátszik a hasa, de itt is azért látható. Amúgy amikor focizik, mindig felcsúszik neki, egy csomó ilyenem van amúgy, csak azokon mindig háttal volt, ami elég idegesítő. Na, majd ezeket egy másik posztban mutatom be.
Ez már megszokott nála, ha nem a hasa, akkor a dereka van kint, elég egy kicsit lehajolnia, és észre sem veszi.
Bocsi, de ezen szakadnom kell, ez mintha egy pelenka lenne. Történjen bármi, neki mindig kint a dereka, itt ráadásul egy kicsit fel is húzza a mögötte lévő. Mindegy, ha nem érne hozzá senki, akkor is kint lenne.
Csak az egyik kezét teszi fel, és ott oldalt kicsit kint a hasa, ezen már senki se lepődik meg. Ő nem veszi észre, a többiek meg már minek is szóljanak neki, lehet már nekik se tűnik fel, annyira természetes. Ebből a képből ítélve, szerintem meg pont, hogy senkinek nem tűnt fel, mert Louis pont a másik kezét tette fel. Mondjuk nekünk jobb lenne, ha bal kezes lenne, vagy ha a másik oldalon lenne a kamera, úgy jobban látszana. Nem baj, így is jó.
Így jár, aki a vonaton elalszik, de most nem is ez a lényeg, hanem, hogy megint kint a dereka. Csak egy kicsit mozduljon el, máris megtörténik a baj. A kép Harry twitteréről származik, így valószínű ő fényképezte le. A többiekről is van alvós kép ugyanabból az időből, csak nekik nem volt kint a derekuk, és az a normális szerintem. Ha Louis is oda tartozna, akkor ez a blog nem létezne. Csak történjen vele folyamatosan ez, annál több képünk lesz és nekünk ez csak jó. A kép télen készült, mivel a kabát is ott van, a dátum is téli, tehát akkor megkérdezném, hogy nem fázik a dereka? Nem fázik fel? Vehetett volna egy hosszabb pólót alá, amit be is tud tűrni. Szerintem neki mindegy milyen az időjárás, vele úgy is megtörténik folyton.
Ezt már láttátok itt, viszont itt három kép van egybe szerkesztve a jelenetről. Azt hiszem a harmadik volt az ami itt volt látható múltkor. A középsőn jól látható, hogy az elején be volt tűrve, csak ugye kigyűrődött, annyira rövid volt. Így járt, de ezzel csak nekünk tett jót.
Már a rajzon is így van ábrázolva, ez már természetes mindenkinek.
Ez a kedvencem. Ezt üzenetben kaptam, és ha olvassa az illető, ezer köszönet neki. Itt saját magának hajtja fel, de ha jobban megnézitek, akkor valami italt akart betenni a pólója alá. Lehetséges, hogy még ez sem tűnt fel neki, hogy most is kint van a hasa, mikor magának hajtotta fel. Tudjátok, hogy miért? Mert csak azon járt az esze, hogyan dugja el az a poharat, biztos valaki másé volt és meg akarta viccelni. Na, és mi történt, amikor feltűnt neki? Lehet, hogy meg sem történt, de ha igen, akkor gyorsan kiszedte alóla és amilyen gyorsan csak tudta, lehúzta a pólóját, sőt még jól le is nyújtotta, nehogy fel csússzon. Nem sokat ért el vele.
Annyira szeretem ezt a gifet, hogy még sima képeket is csináltam belőle.
Itt van még egy, ezen jobban látszik a köldöke is.
Harryvel is azért megesik a véletlen, de vele kevesebbszer, ő inkább direkt szokta. Most ezen a képen épp véletlen, csak feltette a kezét és meg is történt, aminek meg kellett.
Harry lába, ő is imád mezítlábaskodni.
Lehet sokatoknak itt nem tűnik fel semmi, de természetesen most is Louist kell nézni. Kivel történne ilyesmi, ha nem vele? Csak oldalt látszik, de ha jobban megnézitek a pólóját, akkor jól látható, hogy gumis az alja. Az sokkal könnyebben fel tud csúszni, mint a sima póló, pedig az ember azt hinné, jobban megtartja magát a derék alatt, pedig nincs így. Elég, ha egy kicsit felteszi a kezét, a gumi jön felfelé, mert az inkább a hason szeret megpihenni. Itt is ez történt, ha csak egy kicsikét is bújt ki a hasa. A gatyája meg elég lent van ahhoz, hogy kilátszódjon, na ennyi. Amúgy elmondom, hogy a tesómnak kb 5 éves korában volt ilyen póló és mindig felcsúszott neki. Igen, már akkor is ilyeneket figyeltem, kb 8-9-10 évesen.
Még egy mezítlábas kép Harryről, és ez már az utcán van. Gondolom kedvet kapott Louistól, vagy megbeszélték, hogy mezítláb járkálni egészséges, csak épp a veszélyeit felejtették el.
Szerintem ez már volt valahol, na mindegy, most láthatjátok megint.
Amúgy ha feltűnt, Harrynek az a fekete pólója, amit a koncerteken viselt, baromi rövid volt. De szerintem ő csak élvezi ezt, mert legtöbbször direkt csinálja. Lehet ezért is ment le itt hídba, mert ha azt teszi, nyilvánvaló, hogy az a rövid póló fel fog csúszni.
Tuti volt már, de azért beteszem.
Nagyon szar a minőség, most volt októberben, de az 1D napon játszották be. Erről a napról van egy csomó képem, amikor focizott. A piros mez volt rajta és a fekete rövid gatya. Igen, erről beszéltem, mivel ott is van pár olyan kép, ahol felcsúszott, csak ugye hátulról lett fényképezve. Azért kivehető belőle, hogy kint van a hasa, sőt szerintem a köldöke is, mert eléggé fent van.
Most, hogy sokkal jobban megvizsgáltam a képet, lehet, hogy épp, hogy kint van, vagy épp, hogy nincs még. Végül is kb ott lehet a köldöke, ahol a póló alja. Úristen, ennyit erről rizsázni, hogy hol helyezkedik el a köldöke, nem fárasztalak ezzel tovább titeket, mert jön a következő.
Ez ugyanabból van, az egész dereka, meg a hasa kint van. Ja és ez a mez nem mondható rövidnek, hát nem is úgy történt, hogy felemelte a kezét, hanem mert felugrott. Ő akár egy XXL-es pólót is felvehet, vele úgy is megtörténne.
Ez szinte ugyanaz.
A források szerint Louis és Liam, viszont így alig kivehető melyik melyik, mivel olyan gyorsan történik és mikor meg kézen állnak, nem látni a hajukat. Először azt mondtam, hogy a fehér pólós Louis, mivel neki csúszik fel a pólója, de el kell, hogy keserítselek titeket, de a fekete pólós az. Láttam pár képet is a jelenetről, így pontosan tudom. Nagyon meglepődtem, mivel most a póló alá egy hosszabb trikót vett, amit betűrt. Lehet, hogy tudatos volt? Nagyon remélem, hogy nem, de ez akkor is furcsa tőle. Vagy csak fázott a dereka és rájött, hogy akár fel is fázhat? Nem tudom, mivel előtte és utána is sokszor kint volt a hasa és nekünk csak ez a fontos. Nem baj, legalább Liamnek felcsúszik, mondjuk ez még oké, mert vele csak ritkán esik meg az ilyen, az még belefér.
Ez a másik kedvencem. Itt is magának húzza fel és nem tudom mit csinál. Talán a hónalját vakargatja? Gusztusos, mondhatom, de nem baj, csinálja csak, annál jobb nekünk, így kint volt legalább a hasa, ami nála már természetes. Lehet itt sem tűnt fel neki, csak az volt fontos, hogy megvakarja, mert annyira viszketett neki. (Ja, de kívülről is meg meg lehetett volna vakarni XD). Nem baj, így hatásosabb a vakarás, ugye Louis? XD. Tegyük fel, hogy a mellette ülők valamelyike odatette az ujját a hasára, és megnyomkodta. Louis észbe kapott, gyorsan lehúzta a pólóját, majd zavarba jött.
Ez annyira nem jelentős, mivel csak nagyon picit van kint, de elég lenne csak megmozdulnia, máris felcsúszna az egész. Lehet megtörtént, de arról már nincs kép.
Én mondtam, hogy Harry direkt csinálja.
Ez már volt, csak más szögből.
Az ölelésnél megint felcsúszik egy kicsit a pólója, neki elég egy ilyen apróságnak történnie, hogy ez megtörténjen. Ezen már senki sem lepődik meg.
Én mondtam, neki mindenhogy kint a hasa, akármit csinál. Mondjuk ez a póló lehet rövid volt, mert csak a kezét tette fel. A hónaljkutya is befigyel XDXD
Ennyi, szinte semmi sem történt, mégis kint a dereka, de ha egy picikét elmozdul, akkor tuti felcsúszna az egész pulóver nem tudom, hogy meddig. Kár, hogy nem történt meg, de ha meg is történt, akkor meg kár, hogy arról már nem készült kép.
A felső képen megint kint a dereka. Miért nem lepődök már meg? Ez nála már állandó és az is lehet, hogy mánia, de az is megeshet, hogy fel sem tűnik neki. Mert ha észreveszi, akkor gyorsan visszahúzza mindig.
Harrynek ez a rövidke pólója, szerintem direkt ilyet vett fel. XD
Ez tuti volt már, lényeg, hogy egyedül van mezítláb.
Ugyanaz, mint az előző.
Ez is volt már az biztos, nem is tudom, miért volt ebben a mappában. Mondjuk ebbe nem lehet "belekötni", mivel napozás közben van mezítláb. Fel sem tűnne az embernek, de ő az utcára is úgy megy ki. XD
Ez is volt már, szerintem véletlen keveredtek ide az olyan képek, akkor kihagyom őket.
Nem tudom, hogy volt-e már, nem vagyok benne biztos. 2013. szeptemberében készült, itt is felteszi az egyik kezét és máris kint a hasa. Ennyit arról, hogy észrevette volna, de nem is baj, remélem egy ideig nem fog rájönni és lesz minél több ilyen kép.
Na végre Zaynről is előkerül egy ilyen kép, eddig róla nem voltak ilyenek. Hát ez csak úgy történt, hogy benyúl a pulcsija alá, de ki tudja, lehet feljebb is csúszott az a pulcsi, csak arról már nincs kép.
Első látásra nem tűnik fel semmi, de nézzétek meg. Kint van a hasa és a köldöke meg épp, hogy nem látszik ki, csak egy hajtás hiányzik róla. Amúgy meg látszik is a köldökének az alja.
Ez is Zayn. Amúgy meg Liam ért az ilyen póló felhúzásokhoz. Ne is szokjon le erről. Köszönjük, Liam!
Ennyi voltam már, remélem tetszett. Nem ígérek semmit, de hamarosan jelentkezem azokkal a képekkel, ahol ugye kint a hasa, de mivel hátulról van, így mi nem láthatjuk. Csak össze kell szednem az ilyen képeket. Lesz még egy horoszkóp jellemzés, de az csak februárban valószínű. Addig is türelmet. Ja, és a Louis köldöke történet második része is hátra van. Ne felejtsétek el, hogy abban szintén nagyon sok köldökös jelenet lesz és hozzá kép is.
Ez jóó <3
VálaszTörlésjóó lett *.*
VálaszTörlés♥♥♥♥
VálaszTörlés