2014. április 30., szerda

Kritika2 - Utolsó éji történet


Design: Látszik, hogy nem egy percbe tellett megcsinálni, ugyanis szép és rendezett. Ez a kockás háttér nem igazán nyeri el a tetszésem, de nem mutat olyan rosszul. Tetszik nagyon a figyelem modul, illetve, hogy a részeket oda tetted ki és nem kell külön kattintgatni összevissza. A feliratkozókat feljebb tenném. Másba nem tudok belekötni, úgy jó, ahogy van. A fejlécre kitérnék. Nem kis munka volt, de nekem nem igazán tetszik a stílusa, viszont a szélei tetszenek, hogy nem olyan sima. Hát illik is a történethez. 
A harmadik résztől láttam, hogy a történetben néhol kisebbek lesznek a betűk, utána megint nagyobbak, ezt javítsd ki, mert nem igazán tesz jót a kinézetnek. 

Történet: Nem tetszik, az első három rész után mondtam, hogy elég. Nekem nagyon pszichopatának tűnik ez a gyilkolási mánia. De viszont pont emiatt nem sablonos, csak az alapja, de az el is veszik a gyilkosságok miatt, tehát az ember észre sem veszi, hogy sablon az alapja. Ez így pont jó, nem mindenki mer ilyesmit írni, viszont számolni kell azzal, hogy sokakból ellenszenvet vált ki. Belőlem nem, csak nem az eseteim az ilyen történetek. Látszik, hogy nem két perc alatt hozod össze. Viszont észrevettem egy hibát, méghozzá azt, hogy a párbeszédnél nem írod oda, hogy ki mondta, és így belekeveredik az ember. A másik, hogy amikor elkezdted, olyan, mintha a közepébe vágtál volna bele, semmi szereplő leírás, csak a nevek, azt sem lehet tudni hány évesek, hogy néznek ki, meg ilyenek.

Írás: Nem rossz a fogalmazásod, sőt. Érthetően, nem használsz bonyolult szavakat, ez így pont jó. Találtam pár elírást, de nem vészes. Viszont a vesszőket, pontokat meg ilyeneket nagyon is rosszul használod. Ugyanis a pontok helyén valami alsó vessző van. Oda is gondolatjelet teszel, ahová nem kéne, illetve pontokat, gondolatjeleket. Néha láttam, hogy a mondatok összefolyton, mert elfelejtettél szóközt írni. Ezekre figyelj oda. 

Remélem nem bántottalak meg semmivel, kérlek írj, ha tudomásul vetted. További jó blogolást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése