2014. március 17., hétfő

Ma fél éves a blog

Ma is jövök egy poszttal, mivel ma fél éves a blog, tehát ez azt jelenti, hogy 2013. szeptember 17-én nyitottam meg. Ennek tiszteletére hozom a kedvenc képeimet az elmúlt fél évből, illetve van pár olyan is, amit eddig itt nem láthattatok. Lépjetek be a csoportba. Illetve nézzétek meg az első posztot, ami egy kis bevezetés volt ebbe a blogba. 

Kezdem azokkal a képekkel, amiket még itt nem látott senki. Ezek nem olyan izgalmasak sajnos, de attól még lehetnek jók.


Mondjuk itt nem látszik semmi, de látható, hogy kitolja a popóját és feltételezem, hogy kint van a dereka, sőt biztos is vagyok benne. A gatya meg egyszerűen képtelen megmaradni a derekán, ez a póló meg elég rövid.


Itt sem látszik semmi, de ha egy kicsit használjuk az agyunkat, akkor hamar rájöhetünk, hogy igen is kint a hasa. Nála ez már természetes, ezt már mindenki tudja. Sajnos háttal van és a keze is egy kicsit takar, de felcsúszik a pulcsija és nála kizárt, hogy betűrje az alatta lévő pólót. Pedig úgy elkerülhető lett a has villantás, na de neki ez nem jut eszébe. Kár, hogy nem láthatjuk, igazán sajnálatos. 


Csak az egyik keze van fent és máris kivillan a hasa. Mi lenne, ha mindkettőt feltette volna? (Kár érte). Éppen csak egy kicsit van kint, ezért is került fel ide ez a kép. Ha megfigyelitek, akkor láthatjátok, hogy a gatya eléggé lent van, és hiába mondanánk, hogy húzza feljebb, nem bírná, hisz szemmel látható, hogy lehetetlen. Amúgy lehetséges, hogy ezért van kint folyton a hasa, mert pár számmal kisebb gatyát vesz fel, ami képtelen megmaradni a derekán, és nem lehet feljebb húzni, mivel kicsi rá. Érdekes viszont, hogy még ezek is hosszúak neki, mert állandóan felhajtva hordja, ez azt jelenti, hogy alacsony. 
Az alsó gatyája folyton kivillan, na az kb a csípőig van felhúzva, a gatya meg annál lejjebb. És még csodálkozik, hogy kint a hasa? Igazán rájöhetne, hogy ez a bűnős. Tehetne ellene, de addig jó, míg nem jön rá, legalábbis nekünk igen.


Ez se valami nagy szám, de ez a póló iszonyat rövid, kicsit ott oldalt kint is van, ha meg feltenné a kezét, bőven látszana hasa, főleg, hogy a gatyája is mindig lent van, mivel nem lehet felhúzni. Amúgy régebben mindig ilyen kicsi pólókat hordott, ezért fordult elő akkor gyakrabban, mostanra meg hosszabbra váltott. Biztos azt gondolja, hogy csak a póló a hibás, ami részben igaz is volt, de legalább tett egy lépést, hogy a pólóit lecserélte. Ha meg már új, normális gatyákat vesz, akkor nem lesz kint folyton a hasa. (Az nekünk nem lesz jó).


Itt is csak egy kicsit van kint oldalt, és csak az egyik keze van fent. Mi van, ha a másikat is felteszi?

Na, akkor jöjjenek a kedvenc képeim, amiket itt az elmúlt fél évben biztosan láttatok már a blogon. 


Ez az egyik kedvencem, na itt azért csúszik fel, mert kézen áll. Viszont a középső képen látszik, hogy előtte be volt tűrve a póló, de nála az úgy amúgy sem tud megmaradni. Már meg sem lepődünk.


Itt a köldöke nem látszik, de ez egy nagyszerű kép. Természetesen ez is véletlen, neki már egy egyszerű felugrástól is kilátszik a hasa. 


Igaz, ez szándékos, de attól még a kedvencek közé tartozik. Lehetséges, hogy azt hitte, hogy van alatta trikó, de mivel ez nála nem megszokott (Lehet csak akarta), így elfelejtette. Abban a tudatban volt, hogy van alatta, így bátran felhúzta, hogy alá tehesse a poharat, viszont akkor esett le neki, hogy semmilyen trikó nincs alatta, és csak fel akarta venni, de elfelejtette. 


Ez kettő az egyben, mivel nem csak, hogy kint a köldöke, de mezítláb is van, utóbbi a többiekre is vonatkozik. Érdekes, hogy csak neki csúszik fel a póló. 


Ez a fő kedvenc, itt még a kéztartása is vicces. Amúgy itt sem maradt a derekán a gatya, a pólója is iszonyat felcsúszott, ezek után nem is kell csodálkozni. Legalább láthatja mindenki a csodás köldökét. XD


Ezt a képet is imádom, ez egy fotózás és gondolom így lettek beállítva. Nagyon jól tette, hogy Louist fektette oda fel, biztos tudta, hogy neki mindig felcsúszik a pólója. Pl ha Niall feküdne ott, ahol most Louis, ezt a képet itt nem láthatnád. Jó ez így. 
A másik meg vicces, hogy ugye pulcsi van rajta és azzal együtt az alatta lévő póló is felcsúszott. Talán, ha azt betűri, elkerülhető lett volna, de neki ilyesmi nem jut eszébe, sőt még azt is eltudom képzelni, hogy a pulcsi alá semmit se vett.


Itt Harrynek is kint a hasa, de neki legalább a köldöke nem látszik. XD


Csak az egyik keze van fent, de baromira felcsúszott. Ez a póló nagyon rövid és ha a másik keze is fent lenne, akkor a köldöke is látszódna.


Jaj istenem, kint az egész dereka, de már senki sem lepődik meg ezen.


Még ha elől nem is csúszott fel, de hátul kint az egész dereka. És nem fogja a pólót, rosszul látszott. Egyszerűen felcsúszott az egész, miközben leült, hogy mitől, azt nem tudni. Talán azért, mert ő Louis. Ennyi a magyarázata.


Attól, hogy így felugrik, még nem jelenti azt, hogy minden esetben felcsúszik a póló, ezt Liam meg is mutatta. Viszont Louisnak akkor is, amikor semmit sem tesz, egyszerűen felcsúszik magától, vagy ki tudja mitől. Nem látszik teljesen a köldöke, de azt tudhatjuk, hogy ha egy kicsivel feljebb menne, látszana. 


Itt is csak az egyik keze, és máris kilátszik. Már mindenki tudja, mi történt volna, ha a másikat is felteszi. Csak egy ócska fehér póló, de baromi rövid lehet.


Erre a magyarázat csak annyi, hogy gondolom rávette magát, hogy teljesen felhúzza, hogy Harry lássa az egész hasát, de nem merte, tehát csak ennyi telt tőle. 

Ennyi elég is, és mivel mezítlábas képek is voltak, ezért onnan is teszek párat, amik a legjobbak.


Ekkor egész nap mezítláb járkált, csoda, hogy lépett bele valami üvegszilánkba, akkor talán megtanulná. Persze a cipő ott van a kezében, lehet útközben vette le.


Ez is az utcán készült. Szerintem ő azt sem tudja, mi az a papucs, egyszerűen nem hajlandó olyat hordani. Zoknit is csak ritkább esetben, inkább berohasztja a lábát a tornacipőbe, ami különösen büdös. XD
Végül is a szagát nem érezzük és jó sok kép kerülhet fel a blogra.


Mindenki őt nézi, hogy mezítláb járkál, persze a cipő továbbra is ott van a kezében.


És itt is, mindenkin van cipő, csak rajta nincs. Ezen már senki sem lepődik meg.


Ez az egyik kedvencem. Nincs mit hozzáfűznöm.


Úgy látszik ki nem állhatja a cipőket, mert amikor csak lehetőség van rá, megszabadul tőle.


Gondolom valamelyikük onnan szívesen rátaposna a lábára, hogy elmenjen a kedve a mezítlábaskodástól. Meg ne tegye, mert akkor nem lesz több kép.

Ennyit mára, remélem tetszett. Ez annak a tiszteletére készült, hogy már fél éve működik a blog.

2014. március 2., vasárnap

Egy jó kis gif sorozat

Most egy gif sorozattal jövök, ez az egyik kedvencem. Itt épp kézen állni akar, viszont közben felcsúszik a pólója, és hát fontosabb neki, hogy visszahúzhassa, mint, hogy ne essen a földre. Nézzük.


Itt még csak készülődik, még nem történt meg a "baj". Amúgy ha előre gondolkodott volna, begyűrte volna a pólóját, de nem tette. Szerencsére, különben most ez a poszt sem született volna meg.


A második részben már felcsúszik a pólója, de annyira, hogy a köldöke is kilátszik. Sajnos nem a legjobb minőség, így mi annyira nem láthatjuk ezt. Éppen csak a lényeget. Ha nem fogják meg a lábát, akkor jó hamar véget ért volna, és egy gif sorozat se lenne belőle. 


Mivel Zayn megfogta a lábát, hogy maradjon úgy, hamar észbe kapott, hogy nem maradhat így felcsúszva a pólója, így vissza kell húzni. Persze így is láthatta mindenki a hasát


A negyedik részben jól látható, hogy már ez vált számára fontossá, hogy ne lássák a hasát. Értelme már nincs, így is mindenki megcsodálhatta. Már csak egy kézzel támaszkodik, ami nem a legstabilabb. Zayn továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy maradjon úgy és nem érti minek húzza vissza, mert ezzel csak elrontja az egészet. Vagy már megértette Louis dolgát, hogy utálja, amikor felcsúszik a póló és kint van a hasa. 


Itt már eldől az okból, hogy visszahúzta a pólóját. Az övét igazán betehette volna a helyére, mert még az is felcsúszik. Egyébként itt látható egy kicsit a köldöke formája és ezáltal nagyjából ki is vehető, hol helyezkedik el. Gyengébbek kedvéért ott van, ahol az öv felcsúszik, egy kicsit el is takarja. Amúgy meg pont hasra esett, ami nem lehetett túl kellemes.


Elérkeztünk az utolsó részhez is. Itt meg már a földön hever, nem látszik már a hasa. Lehet, hogy innen nem, de akik ott voltak, azok még ott is láthatják, hogy fel van csúszva a pólója. Ha csak nem húzta vissza azonnal, bár nem valószínű, mert épp, hogy huppant és az előző képből ítélve pont úgy esett, hogy a pólója fel volt csúszva. Persze, amikor felkelt, első dolga az volt, hogy jól lehúzza, nehogy megtörténjen megint. 

Zayn megkérdezte, hogy mégis mi a fenét csinált, erre Louis válaszol, hogy csak nem akartam, hogy a pólóm felcsússzon, nem engedi, hogy bárki is meglássa a hasát. Erre Zayn röhögni kezd egyet, majd azt feleli, hogy már előtte jól felcsúszott, és még a közönség is látta az egész hasát. Louis zavarában fülig pirul és csak annyit mond magában, hogy a fenébe is, már megint nem sikerült megakadályoznia, és kissé ideges lesz, hogy akármit tesz, mindig felcsúszik a pólója. Illetve ellene sem tud semmit tenni, mert annál jobban megtörténik. 

Remélem tetszett, hamarosan jelentkezem!