2014. március 2., vasárnap

Egy jó kis gif sorozat

Most egy gif sorozattal jövök, ez az egyik kedvencem. Itt épp kézen állni akar, viszont közben felcsúszik a pólója, és hát fontosabb neki, hogy visszahúzhassa, mint, hogy ne essen a földre. Nézzük.


Itt még csak készülődik, még nem történt meg a "baj". Amúgy ha előre gondolkodott volna, begyűrte volna a pólóját, de nem tette. Szerencsére, különben most ez a poszt sem született volna meg.


A második részben már felcsúszik a pólója, de annyira, hogy a köldöke is kilátszik. Sajnos nem a legjobb minőség, így mi annyira nem láthatjuk ezt. Éppen csak a lényeget. Ha nem fogják meg a lábát, akkor jó hamar véget ért volna, és egy gif sorozat se lenne belőle. 


Mivel Zayn megfogta a lábát, hogy maradjon úgy, hamar észbe kapott, hogy nem maradhat így felcsúszva a pólója, így vissza kell húzni. Persze így is láthatta mindenki a hasát


A negyedik részben jól látható, hogy már ez vált számára fontossá, hogy ne lássák a hasát. Értelme már nincs, így is mindenki megcsodálhatta. Már csak egy kézzel támaszkodik, ami nem a legstabilabb. Zayn továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy maradjon úgy és nem érti minek húzza vissza, mert ezzel csak elrontja az egészet. Vagy már megértette Louis dolgát, hogy utálja, amikor felcsúszik a póló és kint van a hasa. 


Itt már eldől az okból, hogy visszahúzta a pólóját. Az övét igazán betehette volna a helyére, mert még az is felcsúszik. Egyébként itt látható egy kicsit a köldöke formája és ezáltal nagyjából ki is vehető, hol helyezkedik el. Gyengébbek kedvéért ott van, ahol az öv felcsúszik, egy kicsit el is takarja. Amúgy meg pont hasra esett, ami nem lehetett túl kellemes.


Elérkeztünk az utolsó részhez is. Itt meg már a földön hever, nem látszik már a hasa. Lehet, hogy innen nem, de akik ott voltak, azok még ott is láthatják, hogy fel van csúszva a pólója. Ha csak nem húzta vissza azonnal, bár nem valószínű, mert épp, hogy huppant és az előző képből ítélve pont úgy esett, hogy a pólója fel volt csúszva. Persze, amikor felkelt, első dolga az volt, hogy jól lehúzza, nehogy megtörténjen megint. 

Zayn megkérdezte, hogy mégis mi a fenét csinált, erre Louis válaszol, hogy csak nem akartam, hogy a pólóm felcsússzon, nem engedi, hogy bárki is meglássa a hasát. Erre Zayn röhögni kezd egyet, majd azt feleli, hogy már előtte jól felcsúszott, és még a közönség is látta az egész hasát. Louis zavarában fülig pirul és csak annyit mond magában, hogy a fenébe is, már megint nem sikerült megakadályoznia, és kissé ideges lesz, hogy akármit tesz, mindig felcsúszik a pólója. Illetve ellene sem tud semmit tenni, mert annál jobban megtörténik. 

Remélem tetszett, hamarosan jelentkezem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése